Az 1956-os forradalomnak sokféle arca volt, ahogy 1956 „örökösei” is sokfélék. Nagyjából lefedik 1956 sokféleségét. Voltak reformkommunisták, békés liberálisok, horthysták, s mint Szalay Róbert „Az 1956-os forradalom igaz története” című penetráns irománya bizonyítja, 1956-nak van egy nyilas hungarista értelmezése is, amely szerint 1956 Szálasi Ferenc mozgalmának méltó folytatása volt. Ahogy voltak olyanok, akik így is viselkedtek. Az érintetlenül hagyott becsületkassza és a lábuknál fogva felakasztott emberek lincselése együtt volt jelen.
A pápai kőkemény kommunista családból származó Kövér László, aki 1989 előtt az MSZMP KB Táradalomtudományi Intézetében bomlasztotta a rendszert és harcolt a kommunizmus ellen, s aki a Magyar Nemzetben most megjelent „ünnepi” interjújában már azt fájlalja, hogy az 1990-es békés rendszerváltáskor „lett volna igény” néhány pofonra, ami nem csattant el, azt állítja, hogy 1956-ban nem volt csőcselék, s „azért torkollott erőszakba a forradalom, mert a kommunisták aljas módon, az ország több pontján a fegyvertelen tömegbe lövettek”.
Nem szeretnénk 1956 sokféle arcát, így annak hősiességét és méltóságát elhomályosítani, de az efféle politikailag vezérelt történelemhamisítások ellen szólni szeretnénk, mert éppen a szélsőjobb narratíváját védelmezi. Budapesten nem azért koncoltak fejjel lefelé felakasztott embereket, mert a Kossuth téren és később vidéken sortüzek voltak. A Köztársaság téri lincselés hátterében az állt, hogy az ostromlók között elterjedt egy összeesküvés-elmélet, miszerint titkos börtönök és alagutak vannak a tér alatt, ahol embereket kínoznak az ávósok. Így sok összetevője volt a borzalomnak.
A Pongrátz-féle „pesti srácok” még Horn Gyula miniszterelnöksége idején is hangokat hallottak a föld alól és követelték a Köztársaság tér felásását, keresték a titkos kínzókamrákat. Ez tipikusan szélsőjobboldali esemény volt, valódi csőcselékkel, akikből válogatás nélkül hős lett. Még az sem zavart meg senkit, hogy a nyilasokat éljenző, 1956-ot „hungarista forradalomnak” nevező Szalay könyvének utószavát Pongrátz Gergely írta. Attól még hős forrdalmár. Miközben Szalay a forradalomban egy nap után eltűnt, az oroszok bejövetele után pedig pufajkás lett. De hős.
Szalayt az első Orbán-kormány idején a kisgazdák előléptették, éppen Pongrátz Gergely javaslatára, de a sajtóhírek miatt a rendfokozatát visszavették. Mécs Imre és Pongrátz, még inkább Szalay Róbert, nem említhetők egy lapon. Ahogy azok sem, akik embereket koncoltak. Ezekre nem magyarázat a sortűz, ez nem menti fel a cselekményeiket, hogy kihasználták a helyzetet. Kövér elvtárs a rendszerváltáskor (amikor nem kapta meg azt a néhány megérdemelt pofont, amit most hiányol), még biztosan másképp értékelte 1956-ot és Köztársaság téri pártszékház ostromát.
A forradalom egyik vagy másik irányzatához tartozók hajlamosak arra, hogy elferdítsék ebbe vagy abba az irányba a történteket, de egy szélsőjobboldali kormány szélsőjobboldali házelnökének törekvése, hogy letagadja azt a szélsőjobboldali irányzatot, és annak cselekményeit, amelynek értelmezését sok tekintetben átvettek és saját ideológiájukba emeltek, jelentős mozzanat. Főleg, ha ezt olyan kontextusban adja elő, amelyben a magyar nép túlságosan békés természetéről beszél, és szélsőjobboldaliként hiányol belőle egy kis erőszakot.
Kövér felteszi a kérdést, hogy „azok jártak-e jobban, akik békések voltak, vagy akik alkalomadtán erőszakosan léptek fel?” Aztán példákat hoz, hogy az erőszakosak jobban jártak. Meghamisítja a honfoglalást is, mintha a Kárpát-medence megszállása egy békés bevonulás lett volna és mindenki örömmel hajtotta alá magát a magyar elnyomásnak és beolvasztásnak. A „kalandozások kora” néven emlegetett vérengzésekre Kövér nem emlékszik, csak a békés 1848-ra, amely amúgy liberális forradalom volt, és az Orbán-rendszer elődje, a keresztény „Szent Szövetség” fojtotta vérbe.
A szélsőjobboldali történelemhamisítás a közelmúlt eseményeivel kapcsolatban a legfeltűnőbb, mert azokra még emlékeznek is az emberek. Kövér a 2006-os tévészékház ostromára emlékezve azt mondja, hogy azt az egészet Gyurcsány rendezte meg, méghozzá azért, hogy a Fidesz rohamcsapataként ismert futballhuligánok rendőrt öljenek. A szegény ártalmatlan futballhuligánokat, akiket a Fidesz szervezett oda, majdnem tőrbe csalta a gonosz Gsurcsány, hogy egy rendőrgyilkossággal lejárassa őket. Valamiért Kövér ezeket saját magukhoz kötötte, hogy ők feleltek volna érte.
A szélsőjobboldal ilyen volt már Hitler idején is, ilyen Amerikában is (ahol a trumpisták szerint január 6-án a Capitoliumba látogató békés sétálókra támadtak a rendőrök), térben és időben mindig és mindenhol hazudnak, mindent meghamisítanak, kiforgatnak. Kövér is egy ilyen fasiszta és náci, aki a liberális jogállamok emberi jogi normáit terrornak és diktatúrának nevezi, mert a liberális demokráciákban egy fajgyűlölő, nőgyűlölő, homofób, antiszemita fasiszta náci már vezető pozíciókat nem is tölthet be. Bezzeg Magyarországon ez alapkövetelmény, mert ez egy szabad ország.
Nagyon nehéz meghúzni a határt a butaság, az aljasság és az elmebetegség között, ezek időnként együtt vannak jelen, de annyit jegyezzünk meg, hogy a diktátorok mind pszichopaták voltak, és a hungarista nemzetvezető Szálasi saját párttársának elmekórtani leírása alapján is diagnosztizált elmebeteg volt. Mi nem vagyunk orvosok, elmebetegezni sem szeretnénk senkit, de laikusként azt megállapíthatjuk, hogy aki agyilag zokni, pszichopata, s akinek robbantott szar van az agyában, az megszólalásig olyan tüneteket produkál, mint Kövér László. Az ún. magyar parlament elnöke.
Annak a parlamentnek az elnöke, ahol a véleménynyilvánítás szabadságát 10 millió forintos büntetéssel sújtják. A magyar Országgyűlés egy olyan hely, ahol a megválasztott képviselő a kínaiakkal kötött korrupt üzletekről nem nyilváníthat véleményt, nem ábrázolhatja a kínai kommunista párt és a Fidesz kapcsolatát egy közös címerben, mert azért csaknem tízmillió forintra bünteti Kövér házmester. Az a Kövér, aki lekommunistáz minden liberális demokratát, de nincs kifogása a világ legnagyobb kommunista államával, a Kínai Népköztársasággal szemben.
Tényleg, ez az ember normális?
