2024, december19, csütörtök
KezdőlapMagyarországLánczi András ugyanaz a Corvinusnak, mint Vidnyánszky az SZFE-nek

Lánczi András ugyanaz a Corvinusnak, mint Vidnyánszky az SZFE-nek

-

Lánczi András, a Corvinus Egyetem rekotora és Szenátusának elnöke megakadályozta, hogy az egyetem szenátusa napirendre vegye az SZFE munkavállalóival és hallgatóival való szolidaritási nyilatkozat megtárgyalását. Az indok az volt, hogy „a javasolt napirendi pont nem tartozik az egyetem Szenátusának a hatáskörébe”. Az indoklás teljesen mellékes, mert a valódi ok az, hogy Lánczi András ugyanannak a szisztémának a rezsim által delegált képviselője, mint amivel szemben a Corvinus tanárai és diákjai szolidaritást kívánnak vállalni. Lánczit éppen azért helyezték oda, hogy megakadályozzon minden efféle megmozdulást és kontroll alatt tartsa az egyetemet. Ő a Corvinus Vidnyánszkyja.

Lánczi nem az egyetemi autonómia őrzője, hanem eltiprója, ez a feladata. Ezt az egész szisztémát erre találták ki. A Corvinus volt az első, ahol simán keresztülvitték. Az is vicces, hogy a Corvinus Szenátusa akat szolidaritási nyilatkozatot kiadni az SZFE mellett, miközben maga sem szabad. Jelenleg rosszabb állapotban vannak, mint az SZFE, mert az SZFE ellenáll, ők nem, s ők már a kiherélt autonómia állapotában vannak, a hamis látszatban, az önkényuralmi valóságban. Az SZFE diákjainak kellene szolidaritást vállalniuk a Corvinus egyetem polgáraival, akik egy előadóterem elfoglalása nélkül kapituláltak és feladták a tényleges autonómiájukat.  Erre kellene ráébredniük. Ha már azt nem vették észre, hogy Orbán egyik főideológusát kapták a nyakukba, hogy biztosítsa számukra az autonómiát.

A szolidaritási nyilatkozat úgy hangzott volna, hogy „A Budapesti Corvinus Egyetem Szenátusa kinyilvánítja szolidaritását a Színház és Filmművészeti Egyetem Szenátusával, munkavállalóival és hallgatóival, akik az Alaptörvényben foglalt joguknál fogva védelmezik egyetemük autonómiáját”, akik viszont nem védelmezik a saját autonómiájukat, mert őket már az ő Vidnyánszkyjuk kontrollálja és tartja a hatalom uralma alatt. Ilyen nyilatkozatot azok adhatnak ki, akik szabadok, akik megőrizték saját alkotmányos autonómiájukat. De a Corvinus nem ilyen. Ezt bizonyítja, hogy nem is adhatnak ki ilyen nyilatkozatot, mert Lánczi, a Corvinus Vidnyánszkyja ezt nem engedi. Ébresztő! Ez nem mond a Corvinus diákjainak és tanárainak semmit? Vagy nekik azért egy szolidaritási nyilatkozaton kívül annyira nem fontos az autonómia? Szolidárisak, de ők azért nem védelmezik a sajátjukat és nem vállalnak érte kockázatot és fáradságot?

Lánczi hivatkozása hazugság. Miért ne lenne egy egyetem szenátusának hatáskörébe tartozó egy másik egyetem szenátusával való szolidaritásvállalás az autonómia védelmében, ha ez a szenátus autonóm lenne? De ebből látszik, hogy a Corvinus elesett a többi más egyetemmel együtt, egyedül az SZFE tartja magát. Nekik nem szolidárisaknak kellene lenniük, hanem elkezdeni harcolni a saját autonómiájukért, amivel szolidáris lehetne az SZFE, amely nem adta meg magát. Vagy még inkább szolidárisak lehetnének egymással és egymást erősíthetnék. A Corvinus és más egyetemek diáksága és szakszervezetei számára is itt az alkalom és az idő, hogy kiálljanak magukért, és ezzel segítenék az SZFE harcát is a szabadságért. Fel kellene ébrendiük, hogy ők már abban a borzalmas helyzetben és állapotban vannak, amit az SZFE diákjai és munkavállalói nem akarnak. Ha egyetértenek az SZFE-vel, hogyan tűrhetik a maguk helyzetét?

Az a baj, hogy a kockázat nélküli formális szolidaritási nyilatkozattal megelégedtek volna, hogy ne kelljen kockáztatniuk semmit. De még ezt sem engedélyezte az „autonóm” Corvinus szenátusának az Orbán-rezsim által odahelyezett csinovnyik. Még ezzel is megszégyenültek, s ha ezt elfogadják, az ékesen bizonyítja, hogy sem ők, sem más egyetemek diákjai nem olyan elvhűek, elkötelezettek, összetartóak és szabadságszeretők, mint az SZFE diákjai. Nekik fontos, hogy ne kerüljön veszélybe semmi, kapják meg a diplomájukat akárhogy, akárhol, akármilyen körülmények között, hogy beilleszkedhessenek a NER-be, és saját egyéni stratégiájuknak megfelelően nagy ívben tegyenek a nagy közösségi célokra és a szabadságelvekre. Még egy nyomorult nyilatkozatot sem engedtek meg nekik. Ők pedig meghunyászkodnak.

Ez a szomorú, ez a magyar társadalom egészének képét hűen tükrözi. Ebben a fertőben és morális sárban szinte hihetetlen az SZFE diákjai és a szakmájukhoz tartozók kitartása, egysége, elvhűsége, fénylő csillagok a nagy sötét magyar éjszakában. Ez mutatja, milyen nagyszerű embereket képes kinevelni egy autonóm egyetem. Ezért érdemes harcolni. Le a kalappal előttük!

 





Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések