/

Az Újpest-Fradi meccs emberéleteket követelhet, de Orbánnak fontosabb a futball illúzója

Az is durva, hogy az ország miniszterelnöke élőben közvetíti a világjárvány terjedését és pusztítását, előre bejelenti, hogy sok halott lesz, és senkinek nem jut eszébe, hogy ez ellen neki kellene tennie néhány dolgot. A legtöbb, amit tesznek, hogy nem tesztelnek, elrejtik a valóságos adatokat, meghamisítják a statisztikát, és úgy tesznek, mintha a járvány ellen nem lehetne védekezni. Sejthető volt, hogy az illiberális fasiszta állmok vezetői ürügyként használják majd azt, hogy az országokat nem lehet teljesen lezárni, mert összeomlik az alapellátás és a gazdaság. Ennek leple alatt pedig felszabadítják az embereket arra, hogy a legalpvetőbb szabályokat se tartsák be, és a járványt is propagandacélokra használják fel.

De az már vélhetően bűncselekmény kategóriája lehet, hogy futballmeccseket rendeznek nézőkkel, egy olyan országban, amely a legfertőzöttebb országok egyike Európában, ahova nem javasolják más országokból a beutazást, karantént írnak elő azoknak, akik Magyarországon jártak. A Fradi-Újpest meccsen 16 ezer néző volt, alig viseltek maszkot és semmiféle távolságot nem tartottak. Ezzel szemben hangosan énekeltek, kiabáltak, amivel a vírus legjobban terjed. Ennél durvább fertőzési alkalmat már csak az jelentené, ha beoltanák az embereket a koronavírussal (volt is Trumpnak valami ehhez hasonló ötlete).

A többezer halálos áldozattal járó fertőzések mindegyike valamilyen tömegrendezvényből indult: velencei fesztivál, New Orleans-i fesztivál, sportmérkőzések, koncertek. Lehet arra hivatkozni, hogy a gazdaság nem állítható le, nem is kell bezárni mindent, hogy az ország működjön. De egy Fradi-Újpest meccs tipikusan az a tömegrendezvény, amelyet egy világjárvány közepén, amikor százak halnak meg a fertőzésbe, ki lehet hagyni. A rezsim azonban nem korlátozza ezt, mert a diktátor szereti a focit, és szilárd meggyőződése, hogy nézők nélkül nincs foci, és a foci szent. Szentebb, mint az emberélet. Propagandacélok miatt nagy harcot vívnak az abortusz ellen, mintha az emberélet érdekelné őket, de akik megszülettek, azok élete semmit nem számít, ha a fociról van szó.

Magyarországon a számok alapján a stadionba látogató szurkolóknak legalább a tíz százaléka fertőző volt. Az emberek érintkeztek, keveredtek, a vírust kifújták magukból, ezen a meccsen legalább hatezer ember megfertőződhetett, akik ezt talán még nem is tudják. Azóta megfertőztéka  scaládtagjaikat, a rokonaikat, a munkatársaikat, és mindazokat, akikkel kapcsolatba kerültek és így tovább. Orbánékat ugyan nem érdeklik az idősek és a betegek, azt külön haszonnak tartják, ha nem kell költeni rájuk az egészségügyben, nyugdíjat sem kell fizetni nekik, de az idős ember nem érzi úgy, hogy neki feltétlenül meg kellene halnia, és az ő élete már semmit nem ér, ha nem tud futballozni.

Apák, anyák, nagyszülők, testvérek, rokonok, barátok, kedves, intelligens, szerettetre méltó emberek, egyéniségek vannak a halálozási statisztikák mögött. Minden ember egy világ, és most egy cigányozó, színvonaltalan meccs miatt róluk nemcsak lemondtak, hanem meggyilkolják őket, teljesen feleslegesen. Lehet hibáztatni azokat, akik elmentek a meccsre, hogy ők a felelősök, de ez nem így van: ha a kormány felszabadítja a védekezési reflexeket, az óvatosságot, ha nem tiltja be ezeket a rendezvényeket, akkor felelős azért, hogy azon az emberek résztvesznek és megfertőződnek. Mindezt azért, hogy a potrohos felcsúti öregfiúk csapatának kapitánya jól érezze magát és fenntartsa a futball illúzióját.

Ugyanez a Fradi Barcelonában üres stadionban játszott BL-meccset, Magyarországon már eladták az összes jegyet a hazai BL-meccsekre. Egyelőre korlátozott számban, de mire a meccs elérkezik, mindenki biztos lehet benne, hogy megtelik a stadion. Minden Fradi-vereség ezrek és tízezrek életét veszélyezteti, akik kint sem voltak a meccsen. A szotyit köpködő Orbán ne tudná, hogy nevetséges próbálkozás elrendelni futballmeccsen a maszkot, mert maszkban nem lehet szurkolni, szotyizni, sörözni, ordítani. Senki nem tartja be az utasítást, és valamiért azon is látszik, hogy senki nem gondolja komolyan az utasítást, hogy a rendőröket sem érdekli a szabálytalanság, nem szereznek érvényt neki.

A magyarok soha nem tudják meg, hogy a futballőrült diktátoruk hány ember halálát okozta, hány ember életét oltotta ki valamelyik a futballmeccs. Ennyi ember még a futballisták egészségét is veszélyezteti egy stadionban, a nézőkét pedig mindenképp. Egyszerűen érthetetlen ez a bénultság, hogy ha ez fordítva történne meg (és nem fociról lenne szó), Orbán olyan hisztériát rendezne el, akkora botrány lenne mindezért, hogy belebuktatna minden demokratikus kormányt. De vele szemben nincs semmi korlát, semmi tiltakozás, senki nem tud egy erős és hangos szót szólni, amit meghallanának az emberek. Orbán gyilkosnak nevezne bárki mást, aki politikai ellenfele és ezt megteszi. Rajta nem kérik számon.

A szentté avatott Müller Cecília tisztifőorvosként asszisztál a járvány terjedéséhez. Elfelejtette mondani, hogy aki nem focizik, az ne menjen meccsre. Ja, és a meccs után kocsmába.

 





Amerikai Népszava Opinion

Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.

Előző cikk

Lánczi András ugyanaz a Corvinusnak, mint Vidnyánszky az SZFE-nek

Következő cikk

Kemény Ádám: Alkotmányos víziók és realitások

en_USEnglish