2024, december18, szerda
KezdőlapMagyarországKiemelt hírekLázár János kivételesen igazat mondott

Lázár János kivételesen igazat mondott

-

Lázár János közlekedési miniszter egy debreceni kampányeseményen arról beszélt, hogy Magyar Péter garantálhatja 2026-ban a Fidesz újabb kétharmadát. Utalt arra, hogy 2022-ben Márki-Zay Péter volt a Fideszből messiást váró ellenzék bálványa, aki elintézte a Fidesz kétharmadát. Ma ugyanaz a recept szállíthatja a Fidesz újabb kétharmadát.

Lázár kivételesen igazat mondott, mert Márki-Zay esete ismétlődhet meg 2026-ban, még rosszabb kivitelben. Márki-Zay egyértelmű és határozott ellenzéki vezetés mellett vette át a „Kapitány” szerepét, miután megpuccsolta az ellenzéki előválasztás második fordulóját. Az ellenzéki pártokat eltiltotta a kampánytól, ragaszkodott ahhoz, hogy egyedül kampányol.

Ezzel az ellenzék történelmi vereségét idézte elő, amelyért kizárólag ő a felelős. Orbánt egyébként sem lehet saját feltételei között választáson leváltani, de már csak ezért sem igaz, amit a Magyar Pétertől lázban égő hívek az ellenzékről mondanak, mert legutóbb kifejezetten az akkori fideszes messiásuk buktatta meg az ellenzéket, s most azt ismétlik.

Magyar hazudott nekik, amikor kormánybuktató információkat ígért. Semmi haszna abból az ellenzéknek, hogy Magyar belülről jött, mert lényeges információkat nem adott át, csak annyi előny származik legfeljebb belőle, hogy pertuban szidalmazza egykori barátait, akik elvették a pénzét. A Fidesz ideológiáját még annyira sem tagadta meg, mint Márki-Zay.

Ennél is fontosabb azonban, hogy Márki-Zay ugyan nem hozott fideszeseket, ahogy Magyar sem bontotta meg a Fideszt, de elüldözte a szavazástól azokat a baloldaliakat és liberális ellenzékieket, akiket megbotránkoztatott. Magyar ennél is megosztóbb a személyiségét és a szélsőjobboldali politikai nézeteit illetően, ám a kétharmadot mégsem ez garantálja.

A Fidesz újabb fölényes kétharmados győzelmét az garantálja, hogy Magyar kettévágja és megfelezi az eddigi ellenzéki szavazatokat. Ez azt jelenti, hogy a jelenlegi másfél millió támogatója mellett másik egymillió szavazó van az eddigi ellenzéki pártok oldalán, ami azt jelenti, hogy az ellenzék így semmiképpen nem nyerhet. Csak egyedül Orbán.

A 2026-os választásig két év van, ami nem biztos, hogy Magyarnak kedvez, mert még egy nárcisztikus pszichopata sem tudja állandó hisztérikus izgalomban tartani a manipuláltakat. De ennél is nagyobb baj számára, hogy ennyi idő alatt nem képes leplezni valódi önmagát. Ezért nem várható, hogy az őt ma elutasító egymillió ember mellé áll, ellenkezőleg.

A DK-t kifejezetten aktívabbá és erőteljesebbé tette Magyar gyurcsányozó propagandája, és a pártot támogatók, s a pártokhoz nem tartozó, el nem kötelezett ellenzékiek Magyar ellen összezárnak és bekeményítenek. Ezért a két részre vágott ellenzék bármelyik pártja sem lesz képes egyedül megközelíteni a Fideszt. Ez rekordméretű vereséget jelez.

Lázár János a NER egyik legvisszataszítóbb, hazug és bájgúnár figurája, aki ráadásul már többször bizonyította azt is, hogy antiszemita. Ebben az esetben azonban igazat mondott, úgy is mondhatjuk, hogy elszólta magát, mert az egyébként Magyar nélkül is hanyatlani kezdett Fidesznek szinte semmit nem kell tennie, mert a többit Magyar elintézi.

Ha most a Fideszt hagynák zuhanni, és az ellenzék egyben maradt volna, legyőzni nem, de nyilvános csalásra kényszeríteni, vagy kétharmadától lehetett volna megfosztani a Fideszt. Ennek esélyét Magyar elvitte, ahogy az Orbánt terhelő botrányokról és magára terelte a figyelmet. Magyar az ellenzék útján indult el, s maga is beül pénzért a parlamentbe.

A messiásvárók pedig ott maradnak egy még nagyobb fideszes győzelemmel, egy másik Fideszt létrehozva, amelyet egy orbánista, szélhámos fasiszta diktátor vezet, akinek azért dőltek be, mert 14 éven át a NER élősködő haszonélvezője volt, s az nekik hitelesebb, mint az Orbán feltételei között vergődő ellenzék, amely miattuk került velük együtt a csapdába.







Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések