Orbán a kongresszusi beszédében az egykori SZDSZ és MSZP volt politikusai és értelmiségi holdudvara által vallott ideológiát fogalmazta meg: „A Fidesznél csak a Fidesz jobb”, ami a balliberális ellenzék felfogásában azt jelenti, hogy Orbánt egy másik Orbán, a Fideszt csak egy másik Fidesz (másik fideszes) győzheti le. Az ellenzéki gondolkodás ma is itt tart.
A „Fideszt csak egy másik Fidesz győzheti le” gondolat nemcsak szlogen, hanem mentális csapda. Egy jól hangzó hazugság. Belzebub által nem lehet legyőzni az ördögöt, mert akár nyer, akár veszít, az ördög marad. Egy másik fideszes nem hoz megváltást, éppen azt akadályozza a „messiás”, aminek nevezik. A „kisebb rossz” logikája tévhit, önfelszámolás.
A Magyart támogatók fixa ideája hamis: erkölcsi minimum nélkül nincs rendszerváltás. Ez adja a megkülönböztetés képességét és lehetőségét. Erkölcsi iránytű nélkül választani nem lehet, legfeljebb érzelmi alapon szavazni. Ez kiszolgáltatja az embereket a populizmusnak és a propagandának, de az alapján nem lehet jól választani.
Ebből éppen az hiányzik, ami a szavazás lényege: a választás. Orbánra vagy Magyarra szavazni, nem egy választás. Bármelyikre szavaz a polgár, ugyanazt választja. Orbán és Magyar ugyanannak az ideológiának, politikai rendszernek, gondolkodásnak és stílusnak az esszenciája. Ki hazudik nagyobbat, ki álcázza magát jobban? Erről szól a szavazás.
Nem szeretnénk most belemenni annak elemzésébe, honnan jutott ide a demokratikus ellenzék gondolkodása, amely megtagadja saját értékeibe vetett hitét, elárulja azokat, nem hisz sem magában, sem a demokratikus elvek erejében, a jogállamiság fontosságában. De mindezt tévedésnek tartjuk: a világ fasizálódásának nem a demokrácia elutasítása az oka.
Álláspontunk szerint a demokratikus pártok elvtelensége, korrupciója és a szélsőjobbnak tett engedményei vezettek oda, hogy a régi elnyomó ideológiák és árnyak feltámadtak, s veszélyeztetik a világot. A kereszténységnek hazudott illiberális fasizmus semmivel nem jobb, mint 20. századi elődei, a demokrácia maradéka teszi élhetővé a rendszereiket.
Az sem tűnik megoldásnak, ha a gonosztól egy még nagyobb gonosz által próbálnak a volt demokraták megszabadulni, mert akkor csak személycsere történik, a gonoszság marad. A kérdés úgy merül fel, hogy legyőzheti-e a „Tiszának” nevezett új Fidesz a régi Fideszt, s ha legyőzi, véget ér-e a Fidesz (fideszség) uralma?
A Tisza legújabb, hívei által zseniálisnak vélt húzására utalva, azt gondoljuk, hogy a Fidesz elől lenyúlt biztosvalasztas.hu domain név, és azon megjelentetett Fidesz-ellenes honlap, a korrupt oligarchák fotóival, jó esetben ízléstelen diákcsíny, a domain lenyúlása szerintünk a szabályokat is sértik, törvénytelen, ez jó indokkal megtámadható a domain bizottságnál.
Egy példa. A Hit Gyülekezetéről szóló Fesz lesz című könyv honlapja a feszlesz.com domain név alatt futott. Erre „ismeretlen” személyek megvásárolták a feszlesz.hu domain nevet, és azon futtattak a Fesz lesz című könyv szerzőjét, kiadóját gyalázó másik honlapot. Ez sérti a domain szabályokat. Panaszra a domain bizottság elvette a kalózoktól a domain nevet.
Magyar jó húzásnak tartott akciója ezen a szinten áll, amellett törvénytelen is. A Fidesz kampányának jelszavát domain néven lenyúlni, és azon egy ilyen honlapot megjelentetni nem tisztességes és nem törvényes. Ha a Fidesz egy diktatúra, tetszenének forradalmat csinálni, mert abba minden belefér. De ha jogállamot játszanak, akkor ez elfogadhatatlan.
Aki nem akar olyan világban élni, mint az Orbán-rendszer, annak az ilyen fideszes akciók nem tetszenek, nem okoznak örömöt. A „geciség” már elkelt, megvan a név tulajdonosa is. Aki szeretne végre egy humánus, békés, szabad, kulturált életet élni, annak gyomra forog az ilyen húzásoktól. Ráadásul Magyar részéről, akit oda lehetne tenni az oligarchák közé.
A lenyúlt domain alatt megjelent website ráadásul (nem véletlenül) csupa olyan vádat sorol fel, amelyek gondosan kerülik a lényeget: a rendszer néven nevezését, a demokrácia, vagy a jogállam, az alkotmányosság megsemmisítését, amely mindennek az alapja, amiből kinő minden korrupt rendszer, aminek csupán felszíne az, amit Magyar támad.
Ez sem stílusában, sem tartalmában nem okoz örömöt, katarzist. Ez nem hordoz semmi változást, semmi reményt. Ez azt ígéri, hogy semmi nem változik, ha bármelyik Fidesz is nyer, a Fidesz marad. A fideszség nem távozik. Ez csupán lehúz a fideszség szintjére, azt akarja, hogy az Orbántól szabadulni akaró demokrata is süllyedjen le a Fideszhez.
Miután a Fidesz szavazói a Fideszre szavaznak, mert fideszségben a Fidesznél nincs jobb, ahogy Orbán mondta, Magyarnak az Orbántól szabadulni kívánó demokrata szavazókra van szüksége. Két éve mutatja be a cirkuszi kötéltáncot, hogy vérbeli fideszes orbánistaként a demokrata szavazók kedvéért leplezi a fideszségét, hazudik reggel, délben és este.
Az egykori demokraták pedig úgy tesznek, mintha ezt nem vennék észre, vagy nem lenne fontos. A rosszabbak hazudnak róla, és szavazatmaximalizálásnak nevezik, amikor Magyar nem tudja elrejteni EU-ellenességét, oroszpártiságát, bevándorlóellenességét, demokrácia ellenességét, homofóbiáját, s a NER ideológiájának sarokkövét, a nacionalizmusát.
A címben szereplő kérdésre válaszolva: nem, az új Fidesz nem győzheti le a régi Fideszt, amíg annak fideszsége nagyobb, s kezében van minden eszköz. Ha Magyar új Fidesz pártja egyszer mégis választást nyerne, akkor sem győzi le a Fideszt, mert a Fidesz nem egy párt, hanem egy ideológia, egy stílus, egy rendszer, amitől normális ember undorodik.
A demokratikus ellenzék, amely az új Fidesz támogatója lett, s ehhez úton van a fideszessé válás felé (ami elengedhetetlen az azonosuláshoz), a Fideszen belüli hatalmi harchoz adta magát, Orbán Fideszen belüli kihívójának támogatójaként. Akárki nyer, ők veszítenek, mert bármelyik fideszes győzelmével, a Fidesz marad. Ez csak egy generációváltás lehet.
Az egykori demokratikus ellenzék lemondott a rendszerváltásról, kimondatlanul elfogadja a Fidesz és a fideszség uralmának meghosszabbítását, s megelégedne azzal, hogy Orbán ne legyen kormányon, hanem csak ellenzékben. Felelősségre vonásról, a NER felszámolásáról, alkotmányos rend, demokrácia helyreállításáról nincs szó.
A régi oligarchákat új oligarchák váltanák fel, akik nem is annyira újak, mert közülük valók. A hisztérikus hazugság, amely ezt a kompromisszumot táplálja, miszerint ennél már nem lehet rosszabb, az öngyilkos társadalmak utolsó legjobb mondata. Aki azt képzeli, hogy egy Magyar Pétert majd megfékez vagy félreállít, ha hatalomra jut, nem ismeri a fideszséget.
Simicska időtálló és lényegre tapintó definíciója szerint: a „geciséget”. Akik pedig Magyart nem támogatják, ebből van elegük. Ez osztja meg az ellenzéki tábort, nem az „óellenzék” imádata, amely szektássága ellenére még mindig százszor különb, mint bármelyik Fidesz. Egy csaló választást elveszíteni jobb demokratákkal, mint másik Fidesz szintjére süllyedve.
Orbán majd akkor bukik meg, ha semelyik Fidesz nem kell. Akkor kell Magyart is elzavarni.











