2024, december22, vasárnap
KezdőlapKiemelt fő hírLeisztinger megmutathatja a Népszavának, hogyan kell beolvadni a NER-be

Leisztinger megmutathatja a Népszavának, hogyan kell beolvadni a NER-be

-

Orbán leváltotta a Népszava tulajdonosát, Puch Lászlót, és helyére az egykori MSZP-s kötődésű, de a NER-nek behódolt Leisztinger Tamás vállalkozót helyezte. Leisztinger Tamással az első Orbán-kormány idején találkoztunk utoljár, amikor még Simicska revolverezte és épp a BÁV-ot államosították vissza a kezéből.

Azóta belátta, hogy az MSZP reménytelen társaság, nem képes élni az oligarchái által nyújtott lehetőségekkel, és nem képes megvédeni az oligarcháit sem, a párt, az érdekvédelem és az egész baloldal a széthúzó kicsinyes érdekek és árulások martaléka lett.

Ezt belátva Leisztinger Tamás többször adott jelzést az ellenfélnek, hogy megadta magát, visszavonul, ártalmatlan, de ez nem elég Orbánnak. Hűséget kell fogadni és át kell állni, be kell állni a sorba, és ebben Csányi Sándor megfelelő lökhárító. Leisztinger Tamás beszállt a NER-bizniszbe, a magyar futballba, és Orbánnak tett gesztusként befektetett a Diósgyőr labdarúgó csapatába. Kegyelmet kapott, és azt talán soha nem tudjuk meg, hogy belső átalakuláson ment át, és azonosult a cinikus NER ideológiával, vagy továbbra is rejtőzködik és menti az életét. Most mindenesetre fontos bizalmi megbízást kapott Orbántól.

Puch László nem tartotta eléggé kézben a Népszavát, amit Orbán kénytelen mindenképp életben tartani, mert fenn kell tartani a demokrácia és a sajtószabadság hamis látszatát. De nem annyira, hogy neki az kellemetlen perceket szerezzen. Szüksége van egy olyan tulajdonosra, aki Puchnál intelligensebb, szélesebb látókörű és könnyebben kezelhető, aki saját példáján megtanulta és képes továbbadni, hogyan kell a NER-be beolvadni, úgy behódolni, hogy azért ne kelljen Szijjártóvá vagy Rogánná válni. Aki képes az Orbán által megkívánt keretek között tartani a Népszavát.

Még az is előfordulhat, hogy Orbán valóra váltja Leisztinger régi álmát, és az ellenségtől kapja kézbe az egész MSZP-t, ahogy most megkapta a Népszavát. Az „irányított demokrácia” nevű aljas hazugságban a vezér maga irányítja az ellenzékét is, jelöli ki a szerepeket, és ami a demokráciában nem sikerült, az a leplezett diktatúrában sikerülhet. Leisztinger Tamás lehet a Népszava után/mellett az MSZP háttérembere, irányítója és finanszírozója. Azzal az apró szépséghibával, hogy mindezt az ősellenség megbízásából, az ősellenségnek behódolva és az ő totális kontrollja, irányítása és érdekei szerint.

Nincs megalázóbb vereség Leisztinger Tamás vereségénél, amikor az ellenségével szemben úgy tartja meg az életét, hogy a szolgájává kénytelen válni. A Népszava mostantól erősebb kezekben lesz, sokkal erősebb kontroll alatt, és a legteljesebb mértékig Orbán uralma alatt. Ezt garantálja az egyik legjelentősebb volt MSZP-s oligarcha, akinek a fél élete az Orbán és bűnszervezete elleni harc és menekülés, másik fele pedig a beismert vereség és behódolás után a nekik való szolgálat jegyében telik. Nehéz távolról megállapítani, milyen részben keverednek a belátás, az azonosulás, a zsarolás és az önkéntes behódolás elemei, a lényeg a végeredmény.

Az MSZP korrupt kollaboránsai, még ebben a súlyos helyzetben is a személyes karriert és a kicsinyes hasznot leső percemberei, azonnal érzékelhetik, ki az új kijelölt „keresztapa”, kinek a kezét kell csókolni. Ki az Orbán által kijelölt oligarcha, aki az Orbán által meghatározott és engedélyezett döntéseket hozza. Ezt szeretik az MSZP-ben: tudják, hol vannak a határok, melyik segget kell nyalni, honnan jön a pénz, kivel kell jóban lenni, ki osztja el a pozíciókat. Tulajdonképpen Orbán nagy szívességet tesz nekik, mert pásztor nélkül való juhok voltak, ebek harmincadjára jutottak, és ha Orbán nem tesz rendet és nem tesz föléjük valakit, amilyen hülyék, még a végén megszűnnek. Neki pedig nagy szüksége van rájuk, amíg a baloldali nyugdíjas korosztály ki nem hal. De arról majd gondoskodik a magyar egészségügy.

Ez egyben Puch nyugdíjazását is jelenti, megkapta a selyemzsinórt, de korábbi érdemeire való tekintettel békés elvonulást engednek neki. Csendben élvezheti a Simicskával, majd utána az Orbán által kijelölt új összekötővel való együttműködés gyümölcseit. Az ő ideje, az ő módszerei lejártak, nem tudott lépést tartani a fejlődéssel. A neylonzacskók, nokiás dobozok ideje lejárt. Már kontinenseken átívelő pénzmosás zajlik, felkészült, nyelveket beszélő technokraták végzik az iparszerű lopást. Puch kisüzemi módszerei, személyes kis vesztegetései, itt már nem kompatibilisek. Az MSZP-ben nincs alkalmas ember, aki váltaná, mert az egész párt megragadt ezen a színvonalon, de Leisztinger Tamás nagypályás, aki asszimilálódott a NER-lovagok világában, és jól be van kötve Orbánhoz. Miközben az MSZP-ben is jól ismerik, és nem bizalmatlanok vele szemben. Nyilván hálásak Orbánnak, hogy maguk közül küldött vissza valakit, és nem egy idegen Fidesz-komisszárt állított a nyakukra.

Orbán tudja, hogy akié a kommunikáció, azé a hatalom. Aki birtokolja a Népszavát, azé az MSZP. Jól szervezett és olajozott lesz az együttműködés. A centrális erőtér egyre jobban működik. Az MSZP egyedül jelent potenciális veszélyt, mert országos napilapja van, múltja van, gyökerei vannak, biztos szavazói vannak, és ha valaki az MSZP zászlaja alatt kezdene komoly ellenzékké válni (a párt mostani emberei közül ez a veszély nem fenyeget), az bármire képes lehetne. Ezért az MSZP-t tetszhalott állapotában és totális kontroll alatt kell tartani. Miközben vigyázni kell arra, ne nullázza le magát, mert akkor nehéz lenne még azt is eladni, hogy ez nem egy pitiáner egypártrendszer. Leisztinger Tamás fontos feladatot kapott, bizalmi feladatot, álmai valósulhatnak meg, csak nem egészen úgy, ahogy egykor képzelte.

Lapértesülések szerint Leisztinger Tamás sikeresen olvadt be a fideszes mutyikba. Vélhetően rájött, hogy miért harcolna ellene, ha hasznot is húzhat belőle. Élettársa, Tüttő Kata, közös ellenzéki polgármester-jelölt a Belvárosban, a legnagyobb ingatlanos botrányok kerületében, ahol Leisztinger Tamás már beépült a fideszes maffiába. Hogy ehhez „ellenzéki” polgármesterként megkapja még a saját élettársát is, már csak taktikai okokból nem teszi indokolttá, hogy hamarosan kiegészítsék a narancsos logókat: Fidesz-KDNP- MSZP. De gyakorlatilag ez rövidesen megtörténik. Akik ebből hasznot remélnek, a felesleges túlzó ellenzékieskedés helyett, azokat úgy lehet felismerni, hogy az efféle vélekedésekkel a szemben a legszélsőségesebben fognak tiltakozni. Az MSZP a Fidesz kijelölt ellenzéke, a többi bajkeverő megy a levesbe.

Image result for leisztinger tamás orbán

Így működik a Fidesz-maffia: Leisztinger Orbánnak ajándékozott meze, rajta a Hunguest Hotels szállodaláncának hirdetése, amit később le kellett adnia „Mészáros Lőrincnek”. A túlélésnek ára van. Leisztingert először lekopasztották.

Kíváncsiak lennénk, mit mondana a kilencvenes évek végének Leisztinger Tamása a mostanira, és a mostani hogyan magyarázná ezt meg egykori önmagának. Sokféle reakció született a NER-re, „öngyilkos” lépést nem tett senki, meg sem próbálta, vagy elég hamar megértették vele, hogy ez nem fog menni. De azért voltak, akik kifaroltak, kivándoroltak, valóban visszavonultak, de Orbán szekerét tolni nem álltak be. Viszont ez a társaság ezt talán már nem is érzi. A helyzet teljesen ismerős: azt mondhatják, hogy reálpolitikusok, igyekeztek „átmenteni” a baloldalt, az értékeket, blablabla. Mintha csak a szovjet megszállás idején lennénk. A megszálló kijelölte a baloldali helytartót, Leisztinger pedig ehhez a katyvaszhoz képest még rendet is rakhat. Lehet egy jó Kádár János, és hitegetheti magát azzal, hogy jó ügyet szolgált.

Csakhogy a kommunistákhoz képest ez egy sokkal mocskosabb társaság, és ez nem reálpolitika, hanem egy aljas szerep. Orbán alatt nem lehet Kádár Jánosnak, csak Rogánnak, Szijjártónak, Kósának, Kövér Lászlónak, Ádernek, Gulyásnak és Kovácsnak lehet lenni. Hogy a vidéki cigányégetőket és a KESMA verőlegényeit már ne is említsük. Leisztinger a gyilkosaira bízta az életét, sorsa bosszúálló ember kezében van, aki soha semmit nem felejt. Lebegjen előtte Gyárfás Tamás és mások példája, akivel Orbán még megrendeztette az úszó vb-t, aztán a kutyák elé dobta. Aki nem volt a kolesz szobában, azt ide nem veszik be. Felhasználják, aztán kivégzik. Szomorú és egyben undorító történet ez.







Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések