2024, december22, vasárnap
KezdőlapMagyarországKiemelt hírekMagyar azzal takarózik, hogy Orbán többet lopott

Magyar azzal takarózik, hogy Orbán többet lopott

-

Volt idő, amikor a magát demokrataként és ellenzékiként azonosító értelmiség felismerte és elutasította, amikor valaki úgy próbálta elkerülni saját felelősségét, hogy másokra mutogat, mondván, azok nála is többet loptak.

Magyar Péter támogatói ezt megtagadják, szemet hunynak minden felett, megfeledkezve törvényről, szabályról és normáról, feledve minden kapcsolatot jellem és hatalomgyakorlás között. Náluk a sajtó, a közélet ellenőrzése, a tényfeltárás elveszítette a funkcióját.

Pontosabban, csak a politikai ellenfelekkel szemben működik. Amit másoktól követelnek, azt magukra nézve nem tekintik kötelezőnek. Felmentik magukat és messiásukat minden törvényes, demokratikus és emberi norma alól, a cél immár szentesít minden eszközt.

Ezzel ellenfeleik szintjére süllyedtek le, olyanokká váltak, mint azok, akiktől meg akarnak szabadulni. Semmivel nem jobbak és nem különbek náluk, mint ahogy az az ország sem lesz különb Orbán rendszerénél, amit ezekre az elvekre és kivételezésre építenek.

Magyar olyan primitív manipulációt megenged magának, hogy a Facebook-oldalán Orbán, a családja és az oligarchái (ezek harmadik vonalába tartozott Magyar is) milliárdos lopásait „magára vállalja”, úgymond, mintegy kisebbítve a maga százmilliós korrupcióját.

Mindezen nem háborodik fel a közönsége, az egykor demokrata és ellenzéki hívei, hanem szellemesnek találják, s úgy gondolják, mennyire igaza van. S ezzel le is tudta a múltját, az általa elkövetett köztörvényes bűncselekményeket, amelyek elérték a Tisza Pártot is.

A Tisza Párt egyik szervezője és aktivistája egyike volt azoknak, akikkel valótlan tartalmú korrupciós szerződést kötött Magyar Péter a Diákhitel Központ vezérigazgatójaként, de az egyik álszerződést például olyan céggel kötötte, amelynek munkatársa volt az öccse.

Akik ezt elfogadhatatlannak tartják politikai ellenfeleik részéről, elfogadhatónak tartják, ha olyan emberről van szó, akiről azt képzelik, hogy hasznukra lehet. Ráadásul mindezt ilyen pökhendi és cinikus módon előadva, amitől tiszességes embereknek felfordul a gyomra.

Ezeken a szerződéseken, a megbízás tartalmán és határidején, a szerződő feleken látszik, hogy nem valós munkavégzésre készültek, hanem kilopták ezzel a pénzt az állami cégből. Magyarnak arra kell választ adnia, hogy miért tette ezt, s mennyit kapott vissza belőle.

Magyar ehelyett jópofizik azzal, hogy valójában ő lopta el mindazt, amit Orbán lopott. Ezzel elintézettnek tekinti, hogy rajta ne keressenek semmit, mert Orbán nagyobb tolvaj nála. Ez igaz, viszont jogászként tudnia kell, hogy ez őt nem menti fel saját bűncselekményei alól.

Azt viszont már azoknak a követőknek mondjuk, akik nem találnak ebben semmi kifogást (mert Magyart „nem ezért szeretik”), hogy ezzel a kettős mércével elveszítették minden erkölcsi alapjukat, hogy Orbán bandáján bármilyen korrupciót számonkérjenek.

Mert Magyar Orbán bandájának tagjaként kötött korrupt szerződéseket, lopta a közpénzt, egy volt közülük. Ha mindez nem számít a magát demokratának és korrupcióellenesnek nevező oldalnak akkor, ha a tolvaj közéjük áll, akkor nekik nem a lopással van a bajuk.

Ezzel a magatartásukkal felhatalmaznak mindenkit, hogy nyugodtan legyen korrupt tolvaj, lophatja a köz vagyonát. Ha közéjük tartozik, esetleg benne bíznak, hogy megbuktatja a tolvajokat, akkor bármit megtehet.

Ez az erkölcsi mérce elfogadhatatlan, s mivel tudjuk, hogy Magyar Péter követőit nem érdekli semmiféle erkölcs mérce, mert azt felesleges széplelkűségnek tartják, közöljük: akik ilyen elvtelen kompromisszumokat kötnek, azok ugyanott végzik, mint Orbán.

Magyarról nem is beszélünk, mert őt csak egy közönséges bűnözőnek tekintjük, aki még arcátlan és pimasz is, akinek semmiféle erkölcsi alapja nincs Orbán és bandája lopásairól, de még az ország lepuszításáról sem beszélni.

Mert abban éppen úgy benne volt, mint a közpénz elsikkasztásában. Amiket Orbán arcába vág, azt 14 éven át segítette, támogatta, építette, az országot együtt tették tönkre. Magyar benne van minden elmaradt műtétben, minden elromló vonatban és megszűnt postában.

Aki az hiszi, hogy egy ilyen ember lehet egy élhető, modern, európai ország vezetője, az vagy erkölcstelen pojáca, vagy hülye, vagy cinikus képmutató gazember, pontosan olyan, mint a bálványa és a messiása. Akit ez sért, az gondolkodjon el, és térjen észhez.

Mennyivel különb ez az ember, mint Orbán és bandája? S mennyivel különb ezeknél az, akinek ezzel nincs semmi problémája? Ezt a kérdést pedig sokan felteszik, ezért ez az ember alkalmatlan Orbán leváltására, és ez lesz az oka annak, hogy nem szavaznak rá.

Megromlanak mellette, bemocskolódnak, és minden idők legnagyobb vereségét szenvedik el vele. S ha nem tanulnak belőle, akkor csak lefelé vezet ez az út. Olyanokká válnak, mint Orbán és bandája, a Fidesz és a NER. Tőlük kell majd megszabadulni.

Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések