KezdőlapBreaking NewsMagyar Péter összefonódott Orbán titkosszolgálatával?

Magyar Péter összefonódott Orbán titkosszolgálatával?

-

Mint azt a Direkt36 tényfeltáró cikke alapján korábban megírtuk, Magyar Péter magabiztosan tagadhat mindent az Európai Unió ellen dolgozó magyar kémhálózat ügyében, mert az EU elleni törvénytelen ellenséges hírszerzést (amely mögött orosz érdekek állhattak), az Orbán-rezsim is tagadja. Annál is inkább, mert annak központi alakja, Várhelyi Olivér (aki a gyanú szerint az EU ellen kémkedő magyar hírszerző hálózatot mozgatta), ma is uniós biztos. De Magyar érintettsége már annak révén felmerült, hogy Várhelyi kabinetfőnökeként tudnia kellett a hálózatról. Most azonban súlyos információk derültek ki.

A Direkt36 nemzetközi oknyomozó riportja monogrammal megnevezte az Európai Bizottságban dolgozó három beszervezett magyar munkatárs nevét. Közülük kettő ma a Tisza Pártban van, akiket Magyar Péter választott ki. Mindketten az Európai Parlamentben dolgoznak, és nem tisztázott, hogy az EU elleni kémkedést folytatják-e vagy sem. Az egyikük a G.G. monogrammal jelölt Gerzsenyi Gabriella, a másik az M.H. monogrammal megnevezett Hajdú Márton. Gerzsenyi Gabriella a Tisza Párt európai parlamenti képviselője és a Fővárosi Közgyűlés tiszás tagja, Hajdú Márton a Tisza Párt EP-frakciójának kabinetfőnöke, a Tisza befutó helyen lévő listás parlamenti képviselőjelöltje, korábban a fideszes magyar EU-elnökség egyik szóvivője.

Ezeket az információkat Dobrev Klára, a DK elnöke és európai parlamenti képviselője nem a levegőből vette, hanem egy feltárt információ továbbítása, s megbízható források alapján hozta nyilvánosságra. A személye nem ad okot arra, hogy az információt megkérdőjelezze bárki. A Tisza Párt magát ellenzéki pártként definiálja, de az ellenzéki Demokratikus Koalíciót kezdettől fogva a Fidesznél is ellenségesebben kezeli. Ezért a hívei ezeket az információkat ellenségesen fogadják és a választási kampány részének tekintik. De tévednek, s éppen ez bizonyítja, hogy kontrollra szükség van.

Ezek az információk ugyanis rendkívül súlyos kérdéseket vetnek fel, függetlenül attól, hogy politikai ellenféltől származnak. Magyar Péter a brüsszeli magyar kémügy idején a magyar állandó képviseleten a hálózat irányításával gyanúsított Várhelyi Olivér közvetlen munkatársa volt. Majd a „Tisza Párt” EP-frakciójába juttatott két olyan embert, akik korábban az orosz titkosszolgálatok számára kémkedő magyar hírszerző hálózat tagjai voltak a nemzetközi oknyomozó riportok szerint. Az EP-képviselő Gerzsenyi Gabriellát, és a frakció kabinetfőnökét (központi alakját), Hajdú Mártont is ő választotta ki.

Ennek kapcsán súlyos kérdések merülnek fel, amelyek Magyarország jövőjét és nemzetbiztonságát is érintik, figyelembe véve, hogy a titkosszolgálatok ciklusokon és kormányokon átívelő módon dolgoznak. Magyar Péter a magyar kémhálózat létrehozása idején a magyar állandó képviseleten dolgozott, ahol a kémhálózatot szervezték. Felmerül a kérdés, hogy ismerte-e akkor személyesen az Európai Bizottságnál dolgozó Gerzsenyi Gabriellát és Hajdú Mártont, akikről azt állítják, hogy a kémhálózat beszervezett tagjai voltak? Mi alapján esett éppen rájuk Magyar Péter választása? Létezhet ilyen véletlen?

Ha ebben szerepe volt annak, hogy a titkosszolgálat emberei voltak, akkor felmerül a kérdés, hogy Magyar Péter a magyar (Orbánnak és az oroszoknak dolgozó) titkosszolgálat kérésére/utasítására „küldte vissza” a korábban beszervezett magyar kémeket az Európai Parlamentbe, vagy nem vette észre azt, hogy ez Orbán (és az oroszok) titkosszolgálatának művelete? Mindkét esetben alkalmatlan arra, hogy Magyarország miniszterelnöke legyen, s mindkét esetben súlyos nemzetbiztonsági kérdés Magyar Péter személye, miután az Európai Unió elleni (az oroszok érdekében végzett) kémkedésről van szó.

Ez még olyan kérdéseket is felvet, hogy a titkosszolgálati érintettség miatt milyen szinten játszik össze Magyar Péter az Orbán-rezsimmel, amelynek tagjai joggal remélhetnek szabad ellenzékbe vonulást (beleértve az alkotmányos rendet megdöntő Orbán Viktort is), mert Magyar legitimálja az Orbán-rendszert, mint demokratikus jogállamot. Ha két korábban beszervezett magyar (fideszes-orosz) titkosszolgálati ügynököt a Tisza Párttal visszacsempésztek az EU-s intézmények közelébe, akkor felmerül a kérdés, hogy a Tisza EP-frakciójában dolgozó két beszervezett kém dolgozik-e még Orbán titkosszolgálatának?

Ha Orbán titkosszolgálata el tudta érni azt, hogy Magyar Péter két korábbi titkosszolgálati ügynöküket juttassa be az Európai Parlamentbe, akkor vajon mennyire zsarolható Magyar Péter, s mennyiben van Orbán markában vagy zsebében? Mindez súlyos kérdéseket vet fel azzal kapcsolatban is, amivel a Magyar Péter melletti végső érveket magyarázzák, miszerint Orbánnal szemben Magyar nyugati és európai elkötelezettségű. Ha igazak Dobrev Klára információi, akkor e pillanatban a Tisza Párt EP-képviseletének kötelékében két magyar (közvetve Orbán és orosz) ügynök dolgozik az EU ellen.

Magyar Péter intézte el az Európai Néppártban, hogy a legnagyobb uniós pártcsalád megakadályozza vizsgálóbizottság felállítását, méghozzá arra való tekintettel, hogy az hátrányosan érintené a Tisza Pártot (amely a Néppárt tagja) a választás előtt. Ebben az esetben Magyarnak tudnia kell, hogy az EU elleni titkosszolgálati tevékenységet vizsgáló bizottság az ő pártjára és a személyére hátrányos információkat és tényeket tárhatna fel. Az EU-val szembeni ellenséges hírszerző tevékenység, amely a Tiszát is érinti, Magyarország uniós tagságát veszélyezteti. Ha a Tisza nyerne, akkor is.

Mivel a populista Magyar Péter minden jogos kritikát és kérdést lesöpört az asztalról, balliberális értelmiségi hívei pedig helyette magyarázzák meg ezeket az ügyeket minden tényszerűséget és megfontolást nélkülöző módon, Magyar Péter egy hét múlva miniszterelnök vagy a legnagyobb (egyetlen) ellenzéki frakciójának vezetője (tulajdonosa) lehet. Magyarország olyan helyzetbe került, hogy nem lehet tudni: a két Fidesz milyen mértékben játszik össze, milyen titkosszolgálati kapcsolatok állnak fenn, a demokratikus ellenzéket megsemmisítő új fideszes vezér mennyire zsarolható Orbán és az oroszok által.

Magyar elvakult híveinek állításával szemben, éppen ezért van szükség arra, hogy Orbán Viktor és Magyar Péter mellett demokratikus ellenzéki párt és politikusok is bekerüljenek a magyar parlamentbe, s ez nem egy párt, hanem Magyarország, s ha úgy tetszik, a nemzet és a haza érdeke. Ez az eset is mutatja, hogy szükség van a két Fidesz demokratikus kontrolljára. Ha eltűnik az utolsó demokratikus párt is a színről, senki nem fog tudni semmit arról, hogy Orbán és Magyar hogyan osztja fel egymás között a hatalmat és a pénzt, hogyan játszanak össze az oroszokkal Magyarország érdekei ellen.

Ezt pedig legjobban azoknak kell tudniuk, akik ma Magyar Péter elvakult szószólói. Ha bekerül egy demokratikus párt is a parlamentbe, akkor az csak abban az esetben nem adódik hozzá a Tisza Párt mandátumaihoz, ha Magyar Péter demokratikus pártokkal és politikusokkal nem áll szóba. Ez pedig a legnagyobb piros zászló, és biztos jele annak, hogy Magyar és Orbán összejátszhat, vagy koalícióra is léphet, mert egymással szemben nincsenek egyik félnek sem fenntartásai, csak rendezhető személyi vitái. Főleg, ha még titkosszolgálati szinten is összefonódtak.

Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések