A Kossuth térre nem Magyar Péter miatt ment ki százezer ember, hanem azért, hogy jelezze: megunták Orbánt, valami változást akarnak. Ennek bizonyítéka az, hogy Magyar unalmas és semmitmondó beszéde sem tántorította el azokat, akik ettől az új „ébredéstől” remélnek valamit. A többség nem biztos Magyarban, de adni akar neki egy esélyt.
Ezért a „Magyar-jelenség” nem Magyar Péterről szól, hanem a hangulat változásáról. Az ellenzékkel szembeni elégedetlenség és bizalmatlanság fejeződik ki benne. Megértették, vagy tudomásul vették, hogy a négyévente megrendezett választáson az ellenzék soha nem fogja legyőzni Orbánt. Előre mondjuk: Magyar Péter sem.
A baloldali népharag ezért az ellenzéket teszi felelőssé, őket látja alkalmatlannak, nem a választási rendszert, a választási feltételeket. Pedig az ellenzék csak annyiban alkalmatlan és nem tisztességes, hogy ezt elhallgatja, nem mondja meg. Tíz éve hitegeti a választókat. Azok pedig most úgy tesznek, mintha ezt nem tudnák, mintha nem lenne részük ebben.
Az ellenzéki zsák és a foltja
Az Amerikai Népszava 2013 óta mondja, hogy az Orbán által kiírt és megrendezett csaló választásokon való részvétel árulás. Ezért mi még a jelenlegi „csalódott” ellenzékieknél is jobban kritizáltuk (ütöttük-vágtuk) az ellenzéki pártokat, akiket a mai „csalódottak” védtek meg velünk szemben, mert ennek a hazugságnak és csalásnak ők is szerves részei voltak.
Az ellenzéki „csalódottak” semmit nem vethetnek az ellenzéki pártok szemére, mert ők a saját életükben, közéleti tevékenységükben semmivel nem voltak jobbak, semmivel nem tettek többet, mint a most leköpdösött ellenzéki pártjaik. A parlamenti ellenzék hű tükre azoknak, akiket képvisel. A „csalódottak” nem kényszerítették őket másra.
Az ellenzéki közönség és a pártjaik úgy viszonyultak egymáshoz, mint fény és árnyék, a zsák és a foltja. Ezért hamis a nagy „csalódott” szerep eljátszása, mert az előadás, amit az ellenzéki pártok és az ellenzéki közösség bemutatott, közös produkció volt. Ezen legfeljebb mi háborodhatunk fel, akik kezdettől fogva elutasítottuk ezt.
Ezek a „csalódottak” ma sem akarnak változtatni a magatartásukon, amellyel az ellenzéki pártoknál is jobban belesimulnak az Orbán-rendszerbe. Nagyon vigyáznak, nehogy valami hátrányuk legyen bármiből. Hazudik, aki tagadja. A „csalódottak” nem vállaltak semmivel több kockázatot és áldozatot, mint az ellenzéki pártok, akiket most felelőssé tesznek.
Ezért hamisak azok a hisztérikus megnyilvánulások, amelyek szerint a „14 év ellenzéki semmittevés után valaki végre ad reményt a fideszes maffiakormány leváltására, ezért senki ne vegye el a reményt”, mert ez a 14 év semmittevés nemcsak az ellenzéki pártokra, hanem a hisztérikus „csalódottakra” – pontról pontra – ugyanígy igaz. Ez nem is változott.
Ha az ellenzéki pártok bármelyike felmondta volna a közmegegyezést Orbánnal, megvonja az Orbán-rendszer legitimitását, vitatja a törvényes alapját, felmondja az engedelmességet és kivonul a rendszerből, ez a sok nagyhangú „csalódott” ember nem követte volna őket, mert mindenki a saját túlélésével, bizniszével és nyerészkedésével volt/van elfoglalva.
Egyedül a DK-ban lett volna hajlandóság, Gyurcsány megfogalmazta ezeket az elveket, de amikor körülnézett, azt látta, hogy a mai sok „csalódott” ember, aki szitokszónak használja a nevét, magára hagyta volna, mert kereste a boldogulását az Orbán-rendszerben. Azok a liberális értelmiségiek, akik ma egy kókler fideszest bálványoznak, tagadták a diktatúrát.
A mi demokratikus mércénk szerint az ellenzéki pártoknak akkor is meg kellett volna tenni, hogy nem vesznek részt nem demokratikus választáson, mert egy demokratikus párt nem enged a demokratikus elvekből, különben meghasonlik és elpusztul. Úgy jár, ahogy ezek az ellenzéki pártok jártak. Ha vállalják akkor a számkivetett sorsot, ha lemondanak a pénzről, most nem fideszes minidiktátor lenne a hamis „messiás”.
A mostani helyzet azért rossz, mert hamis értelmezéseken alapul. A „csalódott” ellenzékiek képmutatóan mutogatnak az ellenzéki pártjaikra, s csinálnak bűnbakot belőlük, miközben a produkció és a felelősség közös. Másrészt teljesen hamis illúziókat kergetnek, ha egy olyan embert támogatnak, aki oda készül, ahol a megvetett ellenzék van, amitől ők is „kimúltak”.
Másrészt, azért rossz a helyzet, mert az ellenzéki pártok nem értették meg a hisztérikus hangulatból, talán még a százezres tüntetésből sem, hogy nem folytathatják tovább, amit eddig csináltak. Magyar cinikusan kihasználja a meghasonlott állapotot a maga javára, de ő a légüressé vált térbe robbant be. Az ő semlegesítése pedig nem old meg semmit.
Harmadszor, a veszély nagyobb, mint bármikor, mert a „csalódott” ellenzékiek elvesztették a józan eszüket, semmi nem érdekli őket, csak bárki szabadítsa meg az irhájukat Orbántól, miután hasonló kollaborációval töltötték az elmúlt 14 évet. Ezért egy potenciális diktátort is támogatnak, aki nem győzi le Orbánt, de ha jókor lesz jó helyen, megássa az ország sírját.
Miért nem messiás a „messiás”
Magyarból a messiásvárók csináltak „messiást”, mert kéznél volt, de egyébként becsapta őket. Belső leleplezéseket ígért, amivel megdönti az Orbán-rendszert. Az ellenzékiek ettől azt remélték, hogy a kisujjuk megmozdítása nélkül ölükbe hullik újra a szabadság, és ebbe a gondolatba beleszerettek. Ezt nem akarják elengedni.
Hiába derült ki, hogy Magyar a Fideszben tanult kommunikációs technikákkal az orruknál fogva vezette őket, fenntartva a várakozást és a reményt (nem véletlenül késleltetve a várt „atombomba” bemutatását, mert az nem atombomba, hanem egy luftballon, ami ebben a diktatúrában senkinek a hatalmát nem rengeti meg). Közben az ellenzéki sajtó felépítette.
Ezért szögezzük le, hogy amit Magyar Péter ígért, azt nem teljesítette. Az eredeti messiási szerepe hazugságnak bizonyult. Most azonban már nem erről van szó, hanem a jobboldal és a baloldal, az egész nemzet egyesítéséről, amely majd leváltja Orbánt. Magyar már nagy példaképét követve a „nemzet” és „Magyarország” nevében beszél. Itt az új Fidesz.
Ez azonban senkit nem zavar, aki az ördöggel is cimborálna. Kivéve saját ellenzéki pártjaik vezetőit (akiknél ők maguk semmivel nem különbek), mert azok ördögnek sem elég jók. Az új „messiás” szerep akkor lenne hiteles, Magyar Péter pedig akkor lenne államférfi-jelölt, ha nem egymás ellen uszítaná az ellenzékieket és a pártjaikat, hanem kibékítené őket.
Mégpedig egy olyan javaslattal, hogy közösen térjenek le az eddigi közös útról, ami őket a zsákutcába vezette. Mint fideszes tudhatná, hogy a parlamenti választásokon való elindulás Orbán választási feltételei között, biztos vereség. A feltételeket a mindenkori kétharmados győzelemhez igazítják folyamatosan, amit az ellenzéki pártok mindig tudomásul vettek.
Ezért követeljék együtt a demokratikus parlamenti választás feltételeit, s ha erre Orbán nem hajlandó, akkor együtt deklarálják a diktatúrát és lépjenek ki a rendszerből. Most az ellenzéki közvélemény támogatottsága meglenne ehhez. Oda térnének vissza, amit 13 éve elmulasztottak. Ez változás, ez békés forradalom, ez politikai innováció, ez hazaszeretet.
Ehelyett azonban Magyar ugyanarra az útra hívja az ellenzéki követőit, amely a zsákutcába és az ellehetetlenülésbe vitte az ellenzéki pártokat is. Orbán választási rendszerében kíván győzni, s leváltani a diktatúrát. Ez ugyanaz a hazugság, amit a „csalódottak” által megutált ellenzéki pártok hirdetnek. Ennek csak ugyanaz lehet a vége, és a célja is a pénz.
Ezért Magyar második „messiási” szerepe is hamis messiás szerep, ami arra a hazugságra épül, hogy csupán a jelenlegi ellenzéki pártok népszerűtlensége, a csalódott fideszesek és a bizonytalanok távolmaradása miatt nem lehet Orbánt legyőzni. De Magyar mindezeket eléri és egy ilyen összefogással, Orbán csaló feltételei között is, választást nyerhetnek.
Nézzük meg, ez miért megtévesztés és hazugság. Először nézzük a motívumokat.
Miért nem nyerhet Magyar?
Amikor az ellenzéki közvélemény nagy része elhiszi és elfogadja, hogy Magyar Péter majd választáson legyőzi Orbánt, amire a jelenlegi ellenzék nem képes, akkor kifejezi a vágyát, hogy a továbbiakban se vegyen tudomást Orbán diktatúrájáról és korlátlan hatalmáról, s a továbbiakban se kelljen semmiféle kockázatot és áldozatot vállalnia a szabadságért.
Ez azt jelenti, hogy a kialakult patthelyzetbe (ahova közösen navigálták magukat) kívülről jön valaki, aki megoldja azt, amit közösen nem tudnak, messiási szerepet betöltve. Ehhez azonban annak a semmibe vételére van szükség, hogy nincse demokratikus választás, nincsenek egyenlő feltételek. Ezt figyelmen kívül hagyják, hogy elég legyen szavazni.
Ennek a logikának lenne alapja, ha demokrácia lenne, s abban az esetben, ha Magyar nem még jobban megosztaná, hanem egyesítené az ellenzéket. Ha hozzájuk valóban megnyerne „csalódott fideszeseket”, akiket rajta kívül (aki a pénzét veszítette el) senki nem látott, s beterelné a bizonytalanokat, akiknek a bizonytalansága állandó, mert belülről fakad.
Orbán gépezete azonban egyszázalékos pontossággal tudja belőni a választás eredményét, s ha azt bármi veszélyezteti, ezer módja van annak, hogy a szabályok változtatásával újra győztessé tegye magát. Hadházy Ákos is felhívta a figyelmet, hogy a propagandamédia mellett a közszolgálati média felszabadítása nélkül ez fizikailag nem lehetséges.
Ezek eddig csupán az objektív kizáró okok voltak. Ezt súlyosbítja Magyar Péter személye, aki legalább annyira megosztó személyiség és akadálya az egységnek, mint az általuk már felnégyelt és az ország négy sarkára darabjaival kitűzött Gyurcsány. S nem csupán azért, mert az ellenzék elvszerűbb része jogosan elutasítja, mint potenciális fideszes diktátort.
Orbán parlamenti választáson való legyőzése önmagában is képtelenség. Ha Magyar Péter nem képes a fideszes gyűlöletét félretenni, ő maga nem képes az „ördöggel” is összefogni, s nyíltan Gyurcsány és pártja ellen uszít, azt kirekeszti (megmondta: nem lép szövetségre vele), s azt képzeli, hogy a DK támogatóit kiszervezheti alóla, még annyira sem lehetséges.
Egészítsük ki azzal, hogy ugyanez igaz a többi jelenlegi ellenzéki pártra is, akikről szintén kijelentette, hogy semmiféle szövetséget nem köt velük, mert résztvettek az eddigi politikai károkozásban. Mellesleg jegyezzük meg, e pártok, s vezetőinek egyike sem vett részt olyan mértékben a politikai károkozásban, mint Magyar Péter, aki két hónapja lett a „messiás”.
De a lényeg az, hogy amennyiben Magyar ugyanazon az úton indul el, és választáson ígéri leváltani Orbánt, azonnal ugyanazon kényszerek közé kerül, mint a jelenlegi ellenzék, mert az elfogadható szereplés minimális követelménye a koalíciós kényszer. Ellenkező esetben a megosztott ellenzéki szavazatok miatt Orbán minden eddiginél nagyobb fölénnyel nyer.
Mi erre Magyar orvossága? Az, hogy teljesen leváltja az ellenzéket, szinte megszünteti a jelenlegi ellenzéki pártokat, legalábbis elviszi az összes szavazójukat, s azok kiürülnek és megszűnnek. A „csalódott” ellenzékiek most boldogan vetik rá magukat erre a gondolatra, és a következő lépcső az lesz, hogy ez az elvárás megfogalmazódik mindenkivel szemben.
Mindenkinek Magyar Péter támogatójának és szavazójának kell lenni, ellenkező esetben a haza és a nemzet, Magyarország árulója lesz. Orbán bérence és a diktatúra fenntartója. Hogy ez a stratégia mit eredményez, azt mindenki elképzelheti, de a messiásrajongóknak a következő fejezetben részletesebben kifejtjük.
Mi fog következni?
Ha abból a hazugságból indulunk ki, hogy lehetséges akkora többséget szerezni, amivel Orbánt választáson le lehet győzni, akkor ez a többség nem jöhet létre a jelenlegi ellenzéki pártok tagjainak és szimpatizánsainak szavazata nélkül. Eddig ez volt az összes szavazat, ehhez kell az új messiásnak elég fideszes és bizonytalan szavazatot hozzátenni.
Ezzel alapjáraton a Márki-Zay szindróma ismétlődik meg, hogy egy jobboldali fideszestől várják a megoldást, mert kevésnek érzik az ellenzéki pártok támogatottságát. A jelenlegi ellenzék kritikája arra épül, hogy több a rendszerrel elégedetlen ember, mint amennyi az ő szavazójuk. Márki-Zay is azt ígérte, hogy ehhez hoz jobboldali és független szavazókat.
A helyzet most annyival rosszabb, hogy Márki-Zay Péter nem utasította el az ellenzéki pártokat, az ő miniszterelnök-jelöltjük lett, azonban a fideszes és jobbolali identitásával, kommunikációjával lefaragott az ellenzéki pártok támogatottságából is, de nem hozott új szavazókat a Fidesztől és bizonytalanok közül. Ezért történelmi vereség lett belőle.
Az új próbálkozás annyiban más, hogy az ellenzéki pártokat elutasítja, az ellenzéki pártokat megsemmisülésre ítéli. Tényként kezeli, hogy ezeket a pártokat mindenki elhagyja, s ezzel gyakorlatilag megszűnik a baloldal, ami a magyarországi fasiszták régi álma. Ezt azzal teszi elfogadhatóvá (egy jobboldali vezér), hogy megszűnnek a politikai oldalak. Csak az egyik.
Ez a nemzeti együttműködés rendszere és a plurális polgári demokrácia megszüntetése. Magyar Péter 2006-ban, még az utcai zavargások idején kezdte Gyurcsány és a baloldal elleni harcát, s az akkori fideszes felfogásán semmit nem változtatott. Ideológiai ellenfeleit akarja megsemmisíteni, méghozzá annak feltételeként, hogy Orbánt leváltsák. Ügyes.
Témánk szempontjából most mindebből annyi fontos, hogy Magyar nem is hajlandó a jelenlegi ellenzéki pártokkal együttműködni, elutasítja őket a nemzeti összefogásból. Ha pedig nem sikerül a szavazóikat leválasztani ezekről a pártoktól, az tragédiához vezet. A választási eredményt illetően is, és a magyar társadalom jövőjét tekintve is.
Magyar Péter számára egyetlen lehetőség, ha az ellenzéki pártokat leváltja úgy, hogy a tagjaik és a szavazóik elhagyják őket és megsemmisülnek. A csalódottak ezt nem bánnák, ebben őt támogatják. A Kossuth téren még döbbent csend kísérte a gyurcsányozást, de ez hamarosan megváltozik, ha a „csalódottak” kitartanak és „reményt” akarnak.
Ami pedig ezután következik, az maga a pokol megnyílt szája. Magyar a rendszerváltás és Orbán elzavarásának akadályát azokban az ellenzéki pártokban nevezi meg, akikkel ő nem akar együttműködni, és nem veszik tudomásul, hogy rájuk kimondta a halálos ítéletet. Ha ezeknek a pártoknak a szavazói nem állnak át hozzá, ők lesznek a bűnbakok és felelősök.
Ha Magyar Péter sikerrel hiteti el, hogy csak Gyurcsány és a többi „gyurcsányista” párt (értsd: a jelenlegi teljes ellenzék) minden bajnak az oka, a forrása, Orbán leváltásának a gátja, és ebben a „reménykedők” támogatják, Magyar polgárháborút indít az ellenzéken belül. A „magyarista” ellenzék a „gyurcsányista” ellenzék ellen.
A „gyurcsányista” ellenzék bélyeget megkapja mindenki, aki nem áll Magyar mellé, ebben a fideszes rutin sokat segít. Megkapjuk mi is, akik árulónak neveztük Gyurcsány Ferencet, mert elindult azon az úton, amire most Magyar Péter is lép, és ami idáig vezetett. Mindenki ellenség és hazaáruló lesz, aki nem lép be Magyar Péter mellé. Ő kijelölte magát.
Mielőtt bárki azt hinné, hogy ez a magyar közélet tisztulásához vezet, elmondjuk, ez mivel jár. Olyan gyűlölet csap fel demokratikus felfogású, Orbánt elutasító ellenzékiek között, ami Magyarországon még nem volt. Olyan testvérháborút indít el egy nem demokrata fideszes a demokraták között, ami pusztítóbb lesz emberileg, morálisan, mint amit Orbán elért.
Évtizedes barátságok, testvéri kapcsolatok szakadnak szét Magyar Péterért, mert az egyik meg lesz győződve arról, hogy a másik az oka, hogy nem lehet megszabadulni Orbántól és a bandájától. Elhiszik, hogy ezért nem lehet választáson legyőzni Orbánt, ami hazugság. Egymást gyilkolják, ölik, gyűlölik, mocskolják testvérek, barátok, családtagok.
Mert úgy kell összefogni, ahogy Magyar Péter mondja, a létező baloldali pártok nélkül. Ez tényleg egy ellenzéken belüli gyilkos polgárháború lesz a semmiért, mert ha Magyar terve sikerülne, és az ellenzéki pártok kiüresedve magukra maradnának, akkor sem nyerhetne választást Orbán ellen, mert ezer eszközzel megakadályoznák.
Az a pusztulás, amit ez okoz, gyógyíthatatlan. Nem jó, de lehet élni egy diktatúrában (erre legjobb példa a magát „csalódottnak” nevező reménykedők serege, akik elég jól megvoltak eddig is a wellness-hétvégék forgalmát tekintve), túl lehet élni mindent, ha megmaradnak az emberi kapcsolatok, a barátság és a szeretet. Itt nem múló sebeket ejtenek egymáson.
Ahhoz nem kell jóstehetség, hogy a DK biztosan nem adja meg magát, a Momentum harcol a létezésért, ahogy tud, a kispártok hozzájuk csapódnak. De rajtuk kívül vannak azok, akik nem tartoznak egyik ellenzéki párthoz sem, de elveik vannak, a pluralizmus hívei, liberális demokraták, akik nem engedik megtéveszteni magukat és nem fognak Magyar mellé állni.
Most még csak a tüntikézés édes íze van, az összetartozás öröme és jó érzése, de már az égen megjelentek a jelek, már elhangzott, hogy Gyurcsány az Orbán-rendszer fenntartója és oka. Ez alatt értendők azok is, akik nem fordulnak ellene és nem állnak Magyar mellé. Miközben az Orbán-rendszer oka Orbán, és az, hogy Orbán egy fasiszta.
Az Orbán-rendszert sem Gyurcsány és az ellenzéki pártok tartják fenn, hanem az a sok százezer és millió „csalódott” magyar ember, aki 14 éve nem csinál semmit, a kisujját nem mozdítja a legborzalmasabb dolgokra sem, akik egymásért sem álltak ki, akik naponta felkelnek és mennek építeni a NER-t, keresni a kiskaput és a saját boldogulását.
Szélsőjobboldali és náci stratégia a bűnbakképzés, amit demokraták akkor is elutasítanak, ha nem értenekk egyet az ellenzékkel, kritizálják, hogy legitimálják a rendszert és pénzért beültek a parlamentbe. De Magyar Péter is odakészül, ha elindul a választáson, ahol nem nyer. A bűnbakok kijelölt célpontok, potenciális áldozatok.
A pusztítás példátlan lesz, ha ez bekövetkezik. Eközben semmivel nem tudják kényszeríteni az ellenzéki pártok szavazóinak nagy többségét, hogy Magyar Péter mellé álljanak. Velük sem nyer választást a „messiás”, de nélkülük soha nem látott vereséget szenvednek, ami a gyűlölet és a belső polgárháború folytatását és erősödését ígéri.
Most pedig nézzük meg, mikor lenne messiás a „messiás”.
Mi a megoldás?
A logikus és ésszerű kritika hallatán a leggyakoribb hisztérikus reakció, hogy akkor „mi a megoldás?”. Először elmondjuk, mi lenne a korrekt eljárás akkor, ha Magyar valóban azt hinné, hogy megnyerheti a választást. Akkor neki félre kellene tennie az előítéleteit, nem uszítani az ellenzék ellen, hanem összefogni vele. Akkor is veszítenének, az más kérdés.
Így azonban arról van szó, hogy Magyar egy olyan választáson akar elindulni, amit csak elveszíteni tud, ellenzékkel és anélkül. Viszont a választási győzelemre és Orbán leváltására hivatkozva kivégezheti az ellenzéki pártokat, belső polgárháborúban oszthatja meg őket. Majd pedig a vereség után bemasírozik a díszletparlamentbe és felveszi ő is a pénzt.
A tisztességes út az lenne, ha Magyar nem személyek és pártok ellen uszítana, hanem azt mondaná el messiásváró híveinek, hogy az eddigi vereségek oka az volt, hogy az ellenzék részt vett nem demokratikus választásokon, elfogadta a csaló feltételeket. Ennek véget kell vetni, s erre szólítaná fel az ellenzéki pártokat is. Felhívná a figyelmet a közös felelősségre.
Magyarnak ezt kellett volna elmondani a Kossuth téren, ha a beszéde szólt volna valamiről.
Az egységes ellenzéki felhívásra, amely mögött tömegek, „százezrek” állnak, Orbánnak választ kellene adnia, hogy hajlandó-e demokratikus, egyenlő és tisztességes választásokat tartani. Ha nem, akkor kellene felszólítani a „csalódottakat”, hogy most jönnek ők, ki kell menni az utcára, és addig nem bejönni, amíg nincsenek tisztességes választások.
Az ellenzék bojkottálná a rendszert, az emberek felmondanák az engedelmességet, leáll a közlekedés, a posta, a szolgáltatások, az üzemek, stb.. Ha ez a sok „csalódott”, aki most már „mindenre képes”, hogy megszabaduljon Orbántól, ne csak tüntikézni menjen ki az utcára, hanem követelni. Aztán lehetne ezt cifrázni, a követeléseket tágítani.
Ezeknek békésnek kell lenniük, demokratikus követelésekkel, amelyben az ellenzéki pártok korrigálják az elmúlt 14 év hibáját, azokkal együtt, akik ebben támogatták őket. Magyar Péter pedig ehhez mosgósítana még több embert, olyanokat is, akiket az ellenzék nem tud, legalábbis az ígéretek szerint. Ez tisztességes, demokratikus és járható út.
Amit Magyar hazudik, az nem járható, annak bizonyítéka az elmúlt 14 év.
Akik erre nemet mondanak idegesen, s akik legyintenek, azok csak szavakban akarnak változást, azok magukat tekintsék az akadálynak, ne az ellenzéki pártokat. Hazudnak maguknak és másoknak, és még nagyobb vereségbe, még nagyobb pusztulásba viszik magukat és az országot. Ha Magyar tisztességes lenne, akkor ez lenne a programja.
Ha Magyar is azt hazudja, hogy Orbánt le lehet győzni a választásokon, akkor ez is bukáshoz, még nagyobb gyűlölködéshez és hazugsághoz vezet. Akkor csak abban az esetben lesz változás, ha Orbán olyan mértékben közutálat tárgyává válik, hogy elsöpri a népharag.
De arra még várni kell. Addig Magyar Péter mutatja be élőben, amit a szakirodalom ír, hogy mi történik, ha egy nárcisztikus pszichopata beteszi a lábát valahova. Szétver és elpusztít mindent, mindenkit egymással szembe fordít, egy perc nyugalom és béke nem lesz. Dráma minden napon felsőfokon, ami kirázólag az ő érdekeit és nárcisztikus énjét szolgálja.
Állandó feszültség, hogy mindig ő legyen a középpontban. A tudatlanok, akik nem ismerik ezt a toxikus személyiséget, ehhez asszisztálnak. Potenciális áldozatok.
