2024, december22, vasárnap
KezdőlapMagyarországMagyarország az oroszok után kínai kémközpont is lesz, amit Orbántól vesztegetéssel szereztek...

Magyarország az oroszok után kínai kémközpont is lesz, amit Orbántól vesztegetéssel szereztek meg

-

A kínai kommunista diktatúra mindenhol ugyanazzal a technikával gyarmatosítja a világ országait, ahol talál korrupt vezetőket: vesztegetéssel. Az oroszok pedig zsarolással és fenyegetéssel, ahogyan az orosz maffia dolgozik, a jó KGB-s hagyományok alapján. Orbán személyében mindkét diktatúra megfelelő emberre talált, mert Orbán zsarolható is, megvesztegethető is. Ennek köszönhetően mindkét nyugatellenes diktatúra az agresszív terjeszkedésére felhasználja Magyarországot, ami az ország kizsákmányolásával és függetlenségének felszámolásával, gyarmatosításával és a nyugati érdekek elárulásával jár együtt.

Fekete-Győr András és Szél Bernadett helyesen hívták fel a figyelmet arra, hogy Paks-2 nemcsak egy újabb lopás lehetősége, nemcsak a nem létező energiapolitikára mutat rá és eladósítja az országot, de az Európai Unió és a NATO ellen irányuló orosz kémtevékenység egyik fontos bázisa is lesz, a már Budapesten működő „Nemzetközi Beruházási Bankkal” egyetemben, ami olyan, mintha az orosz hírszerzés egy része Budapestre költözött volna. Ez az orosz kémek lerakata, akik uniós útlevéllel, szabad uniós mozgással, Magyarország teljes védelme és álcázása alatt fejtik ki a tevékenységüket.

Ugyanez készül a kínaiak részéről is, a Fudan Egyetem megnyitja a kínai nyugatellenes és amerikaellenes diktatúrának az ajtót a NATO és az Európai Unió titkai felé. A kínai hírszerzés Budapestre költözik, és innen hajtja végre az ellenséges titkosszolgálati műveleteit, akcióit Amerika és Nyugat-Európa országai ellen. Orbán Magyarországa elárulta, hátba szúrja a szövetségeit, kiszolgáltatja őket az ellenségeiknek, s egyszerűen ajtót nyit a világuralmi pozícióra törő kínai diktatúrának. Magyarország mind politikai, mind katonai, mind nemzetbiztonsági értelemben áruló.

Magyarországnak ebből semmi haszna nem származik, mert mindkét népirtó, gyilkos diktatúra csak eladósítja az országot, adósrabszolgaságba dönti. Magyarországnak hátrányos gazdasági feltételek mellett folytathatnak szellemi gyarmatosítást és agymosást is. Haszna ebből azoknak a korrupt politikusoknak, Orbán bűnszervezetének származik, akik a túlárazott beruházásokból hatalmas kenőpénzeket kaptak, hogy Magyarországot (és szövetségeseit) idegen és ellenséges érdekeknek szolgáltassák ki. Orbán emellett tőlük vár védelmet, hogy a diktatúráját nyugati ráhatással ne lehessen megbuktatni.

Orbán megdöntötte az alkotmányos rendet, államellenes bűncselekményt követett el, eltörölte a demokratikus Alkotmányt és felszámolta a jogállamot. Megszüntette annak lehetőségét hogy a diktatúráját bárki demokratikus úton leválthassa. Kifosztja az országot, strómanja kezébe és általa mozgatott bábok irányítása alá kiszervezi (ál)alapítványokba az állami és nemzeti vagyont. Mindezek súlyos bűncselekmények, de amikor idegen érdekek és ellenséges diktatúrák által engedi gyarmatosítani, eladósítani és megszállni az országot, azzal a hazaárulás bűntető jogi tényállását is kimeríti.

Ennek nem lehet más a vége, mint a nyugati szövetséges rendszerből való kitiltás, mert ezt sem Amerika, sem az Európai Unió, sem a NATO nem engedheti meg, hogy belső titkokat osszon meg egy olyan országgal, amely az oroszok és a kínaiak kezében van. Ahol olyan fontos a kínai kémközpontnak és ideológiagyárnak számító Fudan egyetem Budapestre költöztetése, hogy bármit képesek feláldozni érte. Ez nem egy magánegyetem campusának létrehozása a civilszférában, hanem központilag szervezett állami akció, amely Magyarországot a kínaiak gyarmatává teszi.

Mindezt egyedül egy ember döntötte el, senkinek nincs semmiféle beleszólása. Magyarország elveszítette a szabadságát, függetlenségét és az önrendelkezését. Orbán kisajátította magának, és azt csinál vele, amit akar. Orbán ezzel nemcsak kirabolja az országot, nemcsak alattvalókká teszi a korábban szabad embereket, hanem eladja a magyarokat a kínaiaknak és az oroszoknak, s elidegeníti az országot a nyugati szövetségeseitől, a NATO-tól és az EU-tól, veszélyezteti az országát biztonságát, és Magyarországot gyarmatosító, népirtó diktatúrákhoz kapcsolja.

Vajon mikor jönnek rá a magyarok, hogy elvették az országukat és eladták őket rabszolgának kilóra?







Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések