2024, december22, vasárnap
KezdőlapKiemelt fő hírMagyarországon nem kell Hitlert bejátszani egy vonaton, elég meghallgatni Orbánt

Magyarországon nem kell Hitlert bejátszani egy vonaton, elég meghallgatni Orbánt

-

Ausztriában két férfi meghekkelte az osztrák vasúti társaság Bécsbe tartó vonatának hangosbeszélőjét, és mintegy fél percen át Hitler beszédét játszották be, a végén a „Sieg Heil!” köszöntéssel. Az eset méltán háborította fel az osztrák közvéleményt, a vasúti társaság is feljelentést tette a rendőrségen, mint kiderült, egy holokauszttúlélő is a vonaton ült, aki a beszéd hallatán sírva fakadt. Ez a határ másik oldalán, magyarországon elképzelhetetlen, mert Magyarországon nincs szükség Hitlert bejátszani, miután elég meghallgatni Orbán Viktort, az majdnem ugyanaz.

Orbán nem fél percig, hanem fél óráig beszélt az amerikai szélsőjobboldal budapesti rendezvényén (CPAC), ahol a liberalizmus és a kommunizmus között húzott párhuzamot, majd a közös nevezőt a zsidó világ-összeesküvés emblematikus figurájával, Soros Gyögy nevével kötötte össze. A zsidók liberálisok és kommunisták, ez a zsidó nemzetellenes összeesküvés két álcája, Magyarországon ez még „apák és fiúk” néven is ismert volt a rendszerváltás után feltámadt antiszemita hullámban. Ez az elmélet maga a Mein Kampf, ez Hitler Mein Kampf-jának logikája és lényege.

Hitler (magyarul) Harcom című művében azt foglalta össze, hogy neki a zsidósággal van harca. Orbán a CPAC-n elmondott programbeszédében ugyanezt a harcot hirdette meg. Nem kell ide Hitler akkor, ha van itt egy Orbán, aki más terminológiával, de ugyanazt mondja. Orbán annyiban tesz különbséget, hogy megkülönbözteti a „nemzeti zsidót” (a CPAC antiszemitái közt foglalt helyet Köves Slomó, a nemzeti zsidó, a NER díszzsidója), s a nemzetietlen, hazátlan szekuláris zsidót, ez utóbbit jelképezi Soros.

A nemzeti zsidók szerint ezek nem is zsidók, ezért az ellenük indított, azonos tartalmú gyűlöletpropaganda nem is antiszemitizmus. Így lehet knnyen megszabadulni az antiszemitizmus vádjától, ha az antiszemitizmus célpontjait nem tekintjük zsidónak, de azért mindenki tudja, hogy azok. Hitler ugyanúgy beszélt a „nemzetközi” zsidóságról, amelynek sehol nincs otthona, de mégis mindenhol otthon van, amely a nemzeti szokásokat, hagyományokat, a nemzetet szándékosan rombolják, mint Orbán. A liberális zsidókat állította szembe a nemzettel, mint Orbán.

Orbán nem azonos Hitlerrel, mert soha senki nem azonos egy másik emberrel, de ugyanazt hirdeti, amit Hitler, csak a 21. század körülményei között. Hitlerhez hasonlóan hatalmas mítosszá teszi a liberális összeesküvést, amely a nemzeti létet, magát az életet veszélyezteti, amely ellen élet-halál harcot kell vívni. Orbán „biológiai vírusnak” nevezi a liberalizmust, a „biológiai” jelző pedig átvisz az eszméről az emberre: a liberális elveket vallók, akiket a zsidó „Soros” jelképez, a vírus terjesztői, de maguk is vírusok. A vírus gyilkol, ezért a vírusokat el kell pusztítani.

Orbán ezzel különbséget tesz a nemzet és a liberálisok („Soros”, a zsidók) között, a liberálisok nem a nemzet részei, hanem vírusok a nemzetben, amelyek elpusztítják a nemzetet. Ez bújtatott fajelmélet. Hitler is a zsidók biológiai öröksége által diktált világuralmi törekvésről beszélt. A „biológiai” a fajra utal, a „vírus” a kártékonyságra, amelyek megsemmisítéssel fenyegetnek, s ami ellen védekezni kell. Vagy ők, vagy mi. Ugyanez csengett ki Orbán beszédéből is.

Hitler szerint a zsidók trükkje a parlamentarizmus, a liberális demokrácia, az emberi jogok a nemzetek gyengítésére és elfoglalására. A bolsevik-kommunista-liberális doktrína egy „biológiailag” rögzült „zsidó” ideológia. Az orbáni beszédben is a „biológiai vírus” zsidó ideológia. Aki nem tudná, annak megmondja a forrását: „Soros”. Akit a téma érdekel, olvasson Hitlert, és ráismer Orbán beszédeire. Ezért nincs szükség Magyarországon meghekkelni bármilyen hangosbeszélőt, mert elég bekapcsolni Orbánt, és az ugyanolyan ma, mint amikor Hitler beszélt a maga idejében.

Az pedig, hogy Orbán Hitler terveihez megszállásához hasonlította Európa önkéntes egyesítését, csupán freud-i elszólás. Arra utal, hogy Orbán sokat foglalkozik Hitlerrel, s ez jön a beszédein.

 





Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések