2024, október5, szombat
KezdőlapKiemelt fő hírNovák népszerűsködni próbált, de nem ájultak ki tőle a tüntető tanárok

Novák népszerűsködni próbált, de nem ájultak ki tőle a tüntető tanárok

-

Novák Katalin a Sándor Palotánál tartott nyílt napon váratlanul odament a tüntető tanárokhoz. A jelenlevők nagyon helyesen véleményezték, hogy ez egy propagandisztikus fogás volt, mert velük nem az utcán, hanem a tárgyalóasztalnál kellene tárgyalni. Novák a személyét és a kormányt érő kritikákra sértetten válaszolt, ami bizonyította, hogy valóban csak leereszkedett a „nép közé”, de az nem tetszett neki, amikor nem kiájulva fogadták Őszentsége Novák Katalint, nem érezték megtiszteltetésnek, hgy itt van a „Katika”, hanem a problémáikkal és a kifogásaikkal szembesítették.

Novák ezután kioktatta illemből azokat, akik a segítségét szerették volna kérni. Egy ponton azt mondta, „nem felelek a kormányért”, s azt javasolta a tüntető tanároknak, hogy tanulmányozzák az ő jogköreit. Novák ebben is hazudott. Most arról nem beszélünk, hogy Novákot Orbán nevezte ki, a kormány feje irányítja, akinek ő a bábja. De Novák a kötelezettségeit tekintve is hazudott, mert a köztársasági elnök a „nemzet egységét fejezi ki”, a kormányzat fölött áll, és őrködik az államszervezet demokratikus működése felett. Az nem demokratikus, ahogyan a tanárokkal bánnak.

MOST A SÁNDOR-PALOTA ELŐTT!!! (5.) Pedagógusok, szülők és diákok a Sándor-palota nyílt napján. Az akciót a Pedagógus Egység szervezte. | By PDSZ – Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete | Facebook

MOST A SÁNDOR-PALOTA ELŐTT!!! (5.) Pedagógusok, szülők és diákok a Sándor-palota nyílt napján. Az akciót a Pedagógus Egység szervezte.

Ezt a jogkörét Novák több szempontból sem látja el, mert semmi mást nem tesz, mint a kormány kinyújtott karjaként tevékenykedik. Amikor egy súlyos társadalmi problémát a kormány nem old meg, nem is tárgyal egy éve az érintettekkel, róluk és nélkülük hoz törvényeket, s veszélyezteti az oktatást, a nemzet jövőjét, akkor a köztársasági elnöknek be kellene avatkoznia, és fel kellene hívni a kormány figyelmét arra, hogy tárgyaljon és a helyzetet oldja meg. Ez nemzeti ügy, amely a köztársasági elnökre tartozik, akinek a nép elnökének és nem a kormány elnökének kellene lennie.

Ehelyett Novák hallgat, falaz a kormánynak, majd kimegy népszerűsködni és szerepelni a tüntetőkhöz. Amikor pedig azok nem ájulnak ki tőle és a nagy megtiszteltetéstől, akkor megsértődik. A köztársasági elnök törvényességi felügyeletet is gyakorol, de ő semmivel nem különb, mint a „nemzet golyóstolla” és pecása volt. Aláír mindent, amit elé tesznek, kivéve, amit a hülyesége miatt már a kormány maga is vissza akar vonni. Akkor eljátszhatja, hogy ő nem ír alá. Novák arra vállalkozott, hogy köztársasági elnökként kiszolgálja Orbánt, erre választották ki, ezzel bízták meg.

Novák eljátssza, hogy „nem felel a kormányért”, de igenis felel, az egész országért felel, ő pedig semmi mást nem csinál, mint a kormányt szolgálja. Orbán küldözgeti mindenhova, hogy a pávatánc résztvevőjeként eljátssza a „jó rendőr” szerepét, amikor arra van szükség. Ahol Orbánt már nem fogadják, oda őt küldik. Ennyi a dolga a beképzelt rongyrázáson és lelkiismeret nélküli aláírásokon kívül. Gyalázat az egész tevékenysége, ahogy gyalázat az is, hogy egy éve nem tárgyal senki a pedagógusokkal, és ő nem tesz semmit azért, hogy ne így legyen.

Állítólag van valami alagút a kolostorhoz, ahol Magyarország diktátora, az ő főnöke ül. Esetleg átsétálhatna, ha lenne mersze hozzá, és egyáltalán merészelne bármit is mondani Orbánnak, ami neki nem tetszik. Novák Katalinnak a karrierje, a magamutogatása, a kivagyisága fontosabb ennél. Azért ment ki a tüntetőkhöz, hogy kioktassa őket? Milyen köztársasági elnök az ilyen? Ez még a protokollnak sem felel meg, mert ha kimegy, akkor vagy szó nélkül átvesz valami kérést, ha pedig nincs, mert nem számítottak erre a „megtiszteltetésre”, akkor megbeszél egy hivatalos találkozót.

De Novák pontosan azt a formát hozta, aki ő maga. Rázni akarta magát az idétlen, hátborzongató mosolyával, és amikor nem estek tőle hasra, akkor megsértődött Őnagysága. Arra volt gondja, hogy terrorista bűnözőt szabadon engedjen, de az hidegen hagyja, hogy a nemzet napszámosai, a tanárok egy éve képtelenek tárgyalni bárkivel, és csak a rendőrminisztárium bántalmazásaival találják szembe magukat.

 





Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések