2024, december19, csütörtök
KezdőlapKultúraMár az ENSZ is Soros kezében van, Orbán és Szijjártó komplett elmebetegek

Már az ENSZ is Soros kezében van, Orbán és Szijjártó komplett elmebetegek

-

Ha belegondolunk, hogy az első és a második Orbán-kormány külügyminisztere Martonyi János volt, és a totálisan képzetlen, felkészületlen és alkalmatlan Szijjártó csak 2014-től bitorolja a pozíciót, döbbenetes az a romlás és züllés, amely néhány év alatt bekövetkezett. A korrupcióban szintén jócskán megmártózott súlytalan paprikajancsiról mindent elmond, hogy a dunakeszi futsal-csapatából egészítette ki a magyar diplomáciai testületet, de szavakkal leírhatatlan az a pökhendiség, arrogancia, arcátlanság és szemtelenség, amit ez a jelentéktelen vazallus „diplomácia” címén előad.

A populizmus a külügyi posztot akkor is elkerüli normális országok esetében, ha pártpolitikusok élnek azzal. Kezdetben Orbán is a háttérből figyelte, ahogy Rogán, Szijjártó és más harmadvonalbeli titánokkal tesztelték az arcátlan politikai kommunikáció, a gátlástalan hazudozás finkelstein-i technikáját, de fel sem merült, hogy ő maga is ezt a nyelvet használja, és ne épeszű ember módjára kommunikáljon. Ma már Szijjártó révén a magyar diplomácia is csasztuskák és demagóg jelszavak szintjén kommunikál, a szélsőjobb arcpirító retorikáját használja és kocsmai szinten kommunikál a diplomácia nyelve helyett.

Ez a minősíthetetlen tónus jellemző Orbánra is, aki olyan közönségesen és arcátlanul hazudik, csúsztat, hogy a hallgató nem kap levegőt. Ez fasiszta, náci retorika és kommunikációs technika. Talán az sem véletlen, hogy Szijjártó tudat alatt eljutott a nyíltan antiszemita és náci ideológiát hirdető Csurka szintjére, miután az Orbán-rendszer egésze amúgy az egykori Csurka-dolgozat ideológiájára épül, és annak szellemiségét követi. Csurka maga elégedetten halt meg, és el is mondta a halála előtt, hogy Orbán Viktor gyakorlatilag az ő gondolatait valósítja meg.

Nem kellett sokáig várni arra sem, hogy a „Párizs-New-York-Tel Aviv tengely” mintájára Szijjártó is megfogalmazza a zsidó világösszeesküvés elméletét, amely hatmillió zsidó halált okozta, csak ezúttal ez úgy hangzik, hogy „New York-Genf-Brüsszel tengely”. Ezúttal is a nemzetközi zsidóságot megtestesítő Soros György irányít mindent, és velük szemben folytat élethalál küzdelmet a „keresztény” és „nemzeti’ érdek mentén a keresztény-nemzeti Magyarország, a horthysta ivadék antiszemita magyar állam. Az Orbán-rendszer ideológiája és szellemi alapja náci, ahogy Orbán és Szijjártó is egy náci.

A valóság eltorzítása és az alternatív valóság létrehozása skizofrén állapotot, és egy idő után diagnosztizálható elmebetegeket hoz létre. Mind Orbán, mind Szijjártó, miután elhiszik saját propagandájukat, és a maguk által teremtett alternatív valóságban élnek, komplett elmebetegek. Ennek ékes bizonyítéka, hogy Szijjártó szerint már az ENSZ is Soros kezében van, és a 193 tagországot számláló szervezetet Soros György irányítja. Az ENSZ is Magyarország ellen van, mert az ENSZ sem szereti a kereszténységet és a magyar kultúrát, s bevándorlókat akar Kiskunbüdöskére költöztetni. Holott nincs az az őrült bevándorló, aki az életét Magyarországon szeretné leélni, de ők ezzel riogatnak, hogy ne géppuskákkal kelljen fenntartani a hatalmukat, hanem félelemből az emberek elfogadják a diktatúrájukat.

Az ok, hogy az ENSZ Faji Megkülönböztetés Felszámolásával Foglalkozó Bizottsága nagyon helyesen eljárást akar kezdeményezni azért, mert demonstrációs és propaganda céllal a híres tolókocsis „terrorista” ellen Magyarország egy koncepciós pert indított és elítélte. Emlékezetes az incidens, amikor Orbán provokatív szándékkal nagy erőket rendelt a határra a menekültválság idején, akik megtévesztették és tőrbe csalták a határon várakozókat, majd szétverték őket. Szijjártó ezt az aljas provokációt nevezi határvédelemnek, és a menekültet terroristának. De ha vitás az ügy megítélése, akkor az ENSZ bizottságának joga van az ügyet kivizsgálni, amit épeszű ember nem nevez az ENSZ és Soros György támadásának, hanem kulturált módon előadja a bizonyítékait és a jogi érveit.

A H. Ahmed nevű férfi ellen hamis tényállás alapján hoztak „terrorizmus” címén ítéletet, ez nem vitás. Szijjártó pedig külügyminiszterként azt magyarázza, hogy az ENSZ tisztségviselői a tagállamok befizetett pénzéből kapják a fizetésüket, és ezek után képesek az egyik tagállammal szemben vizsgálódni. Nem lehet mást mondani: ez az ember hülye, idióta, elmebeteg, aki azt képzeli, hogy az ENSZ tagdíj ellenében köteles neki szolgálni, és megrendelheti az ENSZ-től az igazságot, pénzével megvásárolhatja a világszervezet döntéseit. Ezeknek az embereknek az a problémájuk, hogy elhitték, mindent megvehetnek, senki nem korlátozhatja őket, nekik mindenki engedelmességgel tartozik. Azt képzelik, bármit megtehetnek. Közveszélyes őrültek, akiket a bolondokházába kellene zárni, és azzal járnának jobban, mert egyébként életfogytiglan tartó börtönbüntetés jár nekik.







Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések