2024, december21, szombat
KezdőlapMagyarországKiemelt hírekMár vártuk a Medián győzelmi jelentését, kíváncsiak vagyunk, hol a határ

Már vártuk a Medián győzelmi jelentését, kíváncsiak vagyunk, hol a határ

-

A Medián az előzetes várakozásainknak megfelelően leszállította Magyar Péternek az újabb győzelmi jelentést, miszerint a nem létező Tisza Párt átvette a vezetést a Fidesz előtt, de nemcsak úgy általában, hanem minden lehetséges kategóriában, s több szavazatot kapna, mint a Fidesz és a Mi Hazánk együtt. Ezt várta a megrendelő és az értelmiségi holdudvar.

Hann Endre csaló és hazug vállalkozása gondosan kiejtett a parlamentből már mindenkit, akit Magyar Péter látni sem akar. Demokrata és demokratikus párt már nincs a parlament közelében sem, mert a budapesti liberális értelmiség rájuk kimondta a fatvát. Ezzel együtt saját magára is, a saját totális csődjét azzal leplezi, hogy az ellenségnek gazsulál.

Ez idáig rendben is van, nem is vártunk tőlük többet, már csak arra vagyunk kíváncsiak, hogy hol a határ. Hol van a szervilizmus, az önmegtagadás, az öngyűlölet, az árulás, s a morális és szakmai elaljasodás határa. Még van két év a 2026-os megsemmisítő vereség bekövetkezéséig, mit tudnak még hazudni, produkálni az öncsalás terén.

Ha már most megverte a nyomaiban sem létező Tisza Párt (az Orbán-klón Magyar Péter) a mesterét, hova tudják még feltornázni ezt a győzelmet? Vagy majd Magyar megmondja ezt is? Megüzeni a Facebookon, hol tart a nem létező pártja támogatása? Kétharmadot adnak neki a hamisított közvéleménykutatásban, annak reményében, hogy majd utoléri az élet?

Ez okoz örömöt? Saját hazugságuk? Ide jutottak? Ennyi az élet? Megteremtették a maguk hamis és hazug álomvilágát? Élvezik, hogy nem kell frusztrálódni az igazság oldalán, mert a fideszesekhez, az aljadék mocsok emberekhez hasonló sikerélményük lehet. Amíg nem jön a valóság. Jó érzés szar embernek lenni, ha sokan lesznek azok? Jó érzés hazudni?

Veszteni valójuk nincs, azt hazudnak, amit akarnak. Senki nem tudja ellenőrizni. Ha majd kiderül a valóság, annak majd más lesz az oka. Ők mindent megtettek, megpróbáltak, a cimborákkal összekacsintottak, rajtuk nem múlott. Miközben dehogynem. Rajtuk múlott, hogy egy másik fasiszta szörnyeteg került a hatalom közelébe, a szabadságról lemondtak.

Ma már nincs két oldala a világnak. Csak mocsok van. A tiszás agyhalottak pedig bután elmerültek ebben. Megtagadva minden szépet és jót, igazat és nemest. Lehet kibekkelni így is a világ poklát, csak nem érdemes. Miért nem várják meg, amíg a fasiszták és nácik elégetnek minden könyvet, értéket és kultúrát?

Miért kell úgy élni, mintha már semmi nem lenne, soha nem is lett volna? Lehet hülyézni. Csak bennünket mindig húzzanak le a hazugságaikból. Amikor pedig bekövetkezik, amit előidéznek, mi majd mélyen a szemükbe nézünk, és akkor ott vége lesz a hazudozásnak.

Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések