Aki kulturált, polgári, keresztény környezetben nő fel, ahol a szülei otthonában könyvektől roskadozó polcok sorakoznak, a nappaliban Steinway zongora áll, a nagymama délutánonként Chopin keringőket játszik és a falat kézi készítésű kárpit borítja, felnőtt korában is szép miliőt teremt maga körül, akár a saját házáról (házairól, kastélyairól, uradalmairól, jachtjáról) van szó, akár a szimpla munkahelyéről.
Minden munka, feladat – hát még az ország terheit magán cipelő emberé – jobban, könnyebben megy, ha azt barátságos, szép közegben végezheti, ahova szívesen és örömmel megy be reggelente. Ahogy maga is megfogalmazta: „A miniszterelnöknek az a dolga, hogy fitt, jókedvű és egészséges ember benyomását keltse.”
Ezt segíti elő, sőt, fokozza, hogy végre elkészült az Országház Kék társalgójának új perzsaszőnyege. Mélyen átérezzük, eddig milyen keservesen mehetett a terefere a ’60-as években készült, ócska, elnyűtt, kikopott elődjén. Örüljünk hát, hogy végre új, kézi csomózású szőnyegen tudják pihentetni Gucci cipőbe bújtatott, megfáradt lábukat a társadalmat, de leginkább saját magukat képviselő férfiak. (A nőket azért nem említjük, mert ők – néhány kivételtől eltekintve – legfeljebb a Parlament konyháján dolgoz(hat)nak, ahova nem kell szőnyeg.)
Két éven keresztül hét szövőnő görnyedt a szövőszék előtt ülve egy öcsödi műhelyben, és csomózott rendületlenül. Egy tonna fonalat használtak fel, tizenkét színből kötötték a bogokat, napi hat centimétert haladtak. Mire elkészültek a 7,3×20,8 méteres perzsaszőnyeggel, tizenöt milliószor hurkoltak. Tizennégy marcona legény kellett a felgöngyölített szőnyeg becipeléséhez a társalgóba, és leterítéséhez. Szerencsére nem is volt drága, gazdaságos fonal felhasználással potom 54 millióból kijött.
Erről jut eszünkbe, a budapesti János kórház patológiáján kilenc hónapja nem működnek a hűtők. November óta hetente többször 20 kilométert tesznek meg a holttestekkel Észak-Buda és Angyalföld között, így az elhunytak utolsó útja kissé hosszabbra sikerül a megszokottnál és a végtisztesség megadása is némileg elnyúlik. Hála az égnek, a boncteremben sincs szükség szőnyegre.
De félre a búval! Vigadjunk és örüljünk a Kék társalgó megszépülésének! Persze a gyönyörű szőnyeg akkor lenne igazán hasznos, ha a teljes parlamenti bagázs felülhetne rá és egy szélesre tárt ablakon keresztül kirepítené őket az univerzumba úgy, ahogy vannak.
