A címben szereplő dátumra nem szeret emlékezni a magyar lakosság. Immár 73. éve nem szeret emlékezni a saját múltját feldolgozni képtelen magyar társadalom. A szembenézésre volt idő bőven – ismételjük: eddig 73 év – de egyelőre ez nem bizonyult elégnek. Ha a magyarok is elvégezték volna azt a munkát, azt a történelmi számvetést, amit Németországban elvégeztek, akkor már nem kellene annyit feszengeni, szerecsenmosdatással foglalkozni, hazug emlékműveket állítani (ld. Szabadság téri borzalom). De a magyar harcos nemzet, ha kell halált megvető bátorsággal felveszi a küzdelmet az igazsággal szemben is.
Ám a tények makacs dolgok, bármily lehangoló is. 1945. január 18-án szabadult fel a pesti gettó, ahova zsidók tízezreit zsúfolták és tartották embertelen körülmények között a magyar hatóságok és kiszolgálóik, a nyilas pribékek hathatós segítségével. Túlélők mesélik, micsoda megváltás volt az első szovjet katona megjelenése. Felszabadultak. Igen, fel. Bizonyos véleményformálók szeretik megszabadulásnak nevezni, ám nem érdemes az igekötőkkel játszadozni, hiszen tényleg lehet megszabadulni, felszabadulni, beszabadulni, kiszabadulni, viszont azok a zsidók, akik január 18-án kaptak egy szelet fekete kenyeret egy szovjet katonától, még nem tudhattak a következő negyven év ideiglenes itt tartózkodásáról. Ők felszabadultak.
A magyarországi vészkorszakra emlékeztet a Duna-parti cipők elnevezésű megrendítő emlékmű, amelyet egy amerikai szaklap nemrégiben a világ húsz legjobb köztéri szobrának, emlékművének rangsorában a 4. helyre sorolt be. Pauer Gyula és alkotótársa, Can Togay az 1944-45-ben a Dunába lőtt zsidók emlékére készült szoborkompozícióját a jelenlegi átkost megelőző átkosban, 2005 áprilisában avatták fel. A szobrászművész Pauer, 60 pár, az 1940-es évekből való, korhű lábbelit formált meg vasból a Holokauszt 60. évfordulójára. Magyarok és turisták számára magyar, angol és héber nyelven az alábbi feliratot helyezték el a cipők mellett: „A nyilaskeresztes fegyveresek által Dunába lőtt áldozatok emlékére állíttatott 2005.” Leszámítva azt, hogy a mondat némileg értelmetlen, bennünk erős hiányérzetet is kelt. Mintha nem szerepelne benne a kulcsszó. Kiket lőttek a Dunába? És miért?
A MAZSIHISZ és a Budapesti Zsidó Hitközség meghívására január 18-án 10 órakor a Dohány utcai zsinagógában emlékező istentisztelet lesz, amelyre – előttünk ismeretlen okból – meghívták Budapest főpolgármesterét is beszédet tartani, aki – előttünk ismeretlen okból – minden valószínűség szerint elfogadta a meghívást. Nem tudjuk, hogy beszámol-e az általa engedélyezett és a – többek között zsidó – adófizetők pénzén működtetett, éves szinten komoly deficitet termelő nyilas Újszínház sikereiről? Mesél-e a Budapesten a regnálása alatt felavatott Wass Albert- és Horthy-szobrokról? Netán a 16. kerületi Prohászka Ottokár utcáról? Esetleg a józsefvárosi Tormay Cécile-szoborról?
Mindenesetre, ha a főpolgármester sértetlen arccal tényleg beszédet tart a zsinagóga pódiumán Holokauszt-túlélők és leszármazottaik előtt, itt a kiváló alkalom számára bejelenteni, hogy lecserélik a Duna-parti cipők emléktáblájának cinikus szövegét. Kivételesen odaírják az igazságot mind a három nyelven: „A nyilaskeresztes fegyveresek által zsidóságuk miatt a Dunába lőtt zsidó áldozatok emlékére állíttatott 2005-ben.” Ez igazán szép gesztus lenne a főpolgármester részéről a budapesti gettó felszabadulásának 73. évfordulójára.
