2024, december22, vasárnap
KezdőlapKiemelt fő hírMarkó Beáta: NER-akvizíció (szerzemény)

Markó Beáta: NER-akvizíció (szerzemény)

-

Az országgazda újabb lépést tett a magyarországi vagyonok bekebelezése útján. Ezúttal az egyik telekommunikációs céget nézte ki magának, amelyet gyermekkori barátjának egyik veszteséges vállalata és az állam nevében – szokásához híven – a magyar adófizetők pénzéből tesz magáévá. Úgy nevezett „visszautasíthatatlan” ajánlatot tett az angol társaságnak, amit ők nem is utasítottak vissza. (Ráadásul nem tudják, hogy kétszeresen is jól jártak, mert nem csak a piaci ár dupláját kapják a Magyarországon amúgy is gyatra teljesítményt nyújtó vállalatukért, de a munkatársaik közül senkit sem ütött el éjjel egy 87 éves osztrák sofőr az országúton és senkit sem ért szívinfarktus egy rendőrautóban.)

Az országgazda is elégedetten nyalogathatja szája szélét. Ő aztán tudja, amit a magyar társadalom 13. éve képtelen felismerni: hogy birodalmában az emberek már a puszta létezésükkel is őt gazdagítják. Elég otthon felkapcsolni egy 25W-os fényt adó hangulatvilágítást, elég felfűteni a fázós nagymama szobáját botrányos 22 C fokra a gázzal működő cirkó segítségével, máris a korábbi tarifának indokolatlanul a kétszeresére ill. hétszeresére emelt összege, valamint annak 27%-os ÁFA-tartalma üti az országgazda markát.

Mindennek a tetejébe a magyaroknak megvan az a rossz szokásuk, hogy olykor-olykor megéheznek és enni szeretnének valamit. Ekkor nemzeti büszkeségtől dagadó kebellel, de mégis meggondolatlanul bemennek egy NER-tulajdonú élelmiszer-üzletláncba, vagy (és ez inkább a kevert fajú, idegenszívűekre jellemző) egy gonosz külföldi által bitorolt üzletbe, ám így is, úgy is, újra szembe találkoznak a világon egyedülálló, élelmiszerre(!) kivetett 27%-os ÁFÁ-val. Feltehetőleg mindkét típusú üzletben megvehetik a kormánypárt egyik legkiemelkedőbb politikusának 83 éves – aktív életében óvónőként dolgozó – édesanyja sertéstelepén nevelkedett, majd az országos takarékpénztár igazgatójának húsfeldolgozó üzemében gyártott 10 dkg téliszalámijukat.

Vannak olyan elvetemült emberek is, akik magyar földön szeretnek nyaralni. Miután megvásárolták Európa legdrágább autópályamatricáját – melynek koncessziós tenderét a már említett gyermekkori barát nyerte el 35(!) évre –, leutaznak a legnagyobb magyar tó partjára. Szerencsére tiszta fajú magyarként, a benzint olcsóbban vehetik meg, mint a kevertek, így az útiköltség igazán nem jelenthet gondot nekik. Ám szabad strandot már nemigen találnak, mert a vízpart mentén szinte csak az országgazda baráti köre és családtagjai által tulajdonolt szakaszok találhatók, ahol bizony belépőjegyet kell fizetni egy kis lubickolásért.

Ám senki ne gondolja, hogy a víz, gáz, villany, élelmiszerüzlet-lánc, bankok, autópálya, telekommunikáció, Balaton, Fertő tó megszerzésével véget ért a NER-akvizíció Magyarországon! Az országgazda szisztematikusan halad a bekebelezési hadműveletében – hogy a kedvéért bedobjunk egy militáns kifejezést is. Sok minden van még, amit meg kell szerezni. Gondoljanak csak a magyarok millióinak bankszámláira, ingatlanjaira, egyéb vagyontárgyaira! Láttunk már ilyet a magyar történelem folyamán. Nem igaz?

De a végére azért van jó hírünk is! Az augusztus 27-re halasztott, augusztus 20-i tűzijátékra a MÁV 2000 forintos „akciós” vonatjegyeket árusít. Érthető, hiszen az országgazda minden idők legnagyobb tűzijátékát ígérte az ő népének, ami az időjárást előre jelezni képtelen meteorológusok hibájából elmaradt. Az olcsó jegyekkel az emberek vidékről is nagyobb anyagi megterhelés nélkül utazhatnak Budapestre, a fővárosba megtekinteni a cirkuszt, ha már kenyér nincs.

A magunk részéről már csak azon izgulunk, nehogy váratlan mennydörgés, villámlás és zivatar csapjon le a fővárosra – ami még mindig Budapest, bocs, Felcsút!  –, s amiért a MÁV elnök-vezérigazgatója fog repülni! Persze nincs kétségünk afelől, hogy a helyére ácsingózó új vezető is biztosítani fogja a klíma nélküli vonatozást a 40 fokos nyári melegben.







Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések