Szegény Orwell forog a sírjában. De ha élne, és látná a magyarországi folyamatokat, akkor verné a fejét a falba, haragudna saját magára és szidná a sivár fantáziáját. A felcsúti nemzetvezető rendszere rég lekörözte az ő fikcióját.
Rövid egy hét, a legintenzívebb munka mellett sem lehet túl sokat elvégezni, túl sokat beleszuszakolni hét napba. Az égnek hála, Magyarország jelenlegi vezetése ismert a hatékonyságáról. Míg a lakosság alszik, ők az éjszaka leple alatt törvényeket szövegeznek, s mire a bölcs nép felébred, reggeli kávéja kavargatása közben, az úgy nevezett parlamentben ülő úgy nevezett képviselők – bár tudnánk, kit képviselnek? – már meg is szavaztak egy-egy új törvényt.
Így történt ez a hipp-hopp összekalapált, váratlan ajándékként átnyújtott gyülekezési törvény további szigorításával. Azért arra mindig ügyelnek, hogy kellően pongyola megfogalmazású legyen az új jogszabály, lehessen így is, úgy is értelmezni. Többen úgy vélik, hogy már két ember politikáról folytatott utcai csevegése is gyülekezésnek számít, és az ilyen, spontán formában ezután tilos lesz. Viszont örömhír, hogy a magyar társadalom higgadt természetű, szó nélkül nyelte le a békát.
Gondoltak ők az állami ünnepek méltó megünneplésére is. Ne legyen ott senki, aki nem oda való, senki, aki nem fúj velük egy nótát, senki, akinek a legkisebb kifogása is lenne a rezsim ellen. Ezért – bár közterületen még nem tilos tüntetni – a Kossuth tér nemzeti ünnepek alkalmával „elveszíti közterület jellegét” – emlékeznek, mint az MNB-ből kihordott százmilliárdok, amik szintén elvesztették közpénz jellegüket(!) – s jeles napokon ott betiltják a tüntetéseket. Viszont örömhír, hogy a magyar társadalom higgadt természetű, szó nélkül nyelte le a békát.
Az építészeti csodának számító, rugalmasan növekvő lakásban lakó, helikopterező, magyar állampolgárságot súlyos euró százezrekért árusító miniszter, aki egyben a kormánypropagandával járó feladatokat is ellátja – micsoda munkabírás! – belengette az internet és a Facebook megfigyelését. Jó, ha további félelmet keltünk, hadd reszkessen az is, aki eddig nem félt! – gondolhatta magában, és ezzel a pompás ötletével valószínűleg maximálisan egyetértett a főnöke is, a felcsúti nemzetvezető.
A magunk részéről el nem tudjuk képzelni, hogy lesznek képesek megbirkózni azzal az irdatlan adathalmazzal, amit a netről gyűjtenek be, mikor per pillanat az általuk államosított szemétszállítást sem tudják megoldani.
Viszont örömhír, hogy a magyar társadalom higgadt természetű, szó nélkül nyelte le a békát.
S ha kedves olvasóink azt gondolják, ennyi elég is egy hétre, hát tévednek! A svéd házi rénszarvasokra vadászó, kereszténypárti keresztény pártelnök, a felcsúti nemzetvezető helyettesének beterjesztett javaslata alapján, a jövőben minden hotelnek fel kell töltenie vendégei adatait egy olyan központi adattárba, amelyhez az adóhatóság, a rendőrség és az idegenrendészet is hozzáférhet. Minderre az ágazat fehérítése miatt van szükség, mondják. Valóban praktikus elgondolás, hiszen ki mer ezek után szállodába menni bárkivel, aki Isten és a haza előtt nem törvényes partnere? Ugye, milyen jótékony hatással lesz ez az intézkedés a magyar családok további harmonikus életére, a házasságok egyben tartására és megkímélésére? Mondanunk sem kell, hogy a magyar társadalom higgadt természetű, és ezt a békát is szó nélkül nyelte le.
Így hömpölyög csendesen és békésen az idő hétről-hétre Magyarországon. Bámulatos milyen szép lassan, szisztematikusan halad a felcsúti nemzetvezető bűntársaival együtt a totális diktatúra felé. Ennél már csak a szabadságszerető magyar nép a bámulatosabb, amelyik – néhány kisebb, elszigetelt csoportot leszámítva – punnyadtan, kongó fejjel, zöld hályoggal a szemén nézi a folyamatot. Erősen kétséges, hogy a vasrácsos ajtó végleges becsapódásának fémesen csikorgó hangjára felrezzen-e?
