A „Hogyan tegyünk tönkre egy országot?” – munkacímen kilencedik éve zajló, sikert sikerre halmozó projekt új szakaszához érkezett. Ezúttal a fővárosi eredményekről szeretnénk beszámolni.

Budapest hosszú évtizedeken át arról volt híres, hogy ellentétben más európai nagyvárosokkal, nem laktak benne patkányok. Rejtély volt, miképpen volt ez lehetséges, de így volt.

Amikor a felcsúti nemzetvezető hatalomra került a bölcs magyar nép bölcs voksolásának jóvoltából, azonnal hozzá látott a fent említett program végrehajtásához. Tény, hogy várni kellett néhány évet, mire Budapestre is sor került, de a kijelölt – a bölcs budapestiek bölcs voksolásának köszönhetően – helytartója, modern kifejezéssel élve, a főpolgármester, készségesen segédkezett főnöke elgondolásának megvalósításához.

Fontos volt a korábban jól működő szemétszállítási rendszert szétverni. A magáncégek által végzett munkát elvették és átadták az államnak – értsd a nemzetvezető barátainak –, s az eredmények nem várattak sokáig magukra. A szemét elszállítása akadozni kezdett, a szelektív hulladékkezelés is döcög, egyedül a szemétdíj beszedése megy olajozottan. A pont az í-re akkor került fel, amikor megjelentek a patkányok is.

A belvárosban, az Astoriánál megtekinthető a NER ugyancsak effektív hulladékkezelési módszere, ahol hegyben áll a szemét. Ez csupán egy kiragadott példa, mert ugyanez a városi látkép megcsodálható a főváros egyéb pontjain is. A hozzáértés meghozta gyümölcsét – ma már ezen bájos rágcsálók ezrei szaladgálnak vígan és élik boldog életüket a budapesti csatornarendszerben, s ha úgy tartja kedvük, akár a felszínen is. Sőt!

Megtörtént az az eset is egy fővárosi kórháznak nevezett halálgyárban, hogy a műtőben, egy operáció kellős közepén az álmennyezetről egyszer csak alázuhant egy kíváncsi, tudásra szomjazó medikus patkány…

S ezzel máris áttérhetünk egy másik sikerágazatra, az egészségügyre. Mivel a felcsúti nemzetvezető hívei zömében vidéken élnek, ezért a vidéki kórházakból elvándorló orvosok hiányát, a felszerelés fejlesztését, korszerűsítését megoldották némi falfestéssel. A veszprémi kórház folyosójának mennyezetéről esős időben ömlik a víz, de ez kifejezetten hasznos, mivel a zuhanyozók úgysem működnek. Viszont a frissen mázolt falak látványa megnyugtatja, sőt, meggyőzi a vidéki betegeket arról, milyen sokat tesz értük a kormány és milyen kiváló ellátást kapnak az adóban beszedett súlyos milliárdjaikért.

Sajnos a budapestieknek – akik kevésbé kedvelik a felcsúti nemzetvezetőt – bosszúból szomorúbb sors jut. A fővárosi ispotályokban még a látszatra sem adnak. Van olyan hely, ahol változatlanul az 1911-ben beállított, 200 kilós, görgő nélküli öntöttvas állványra helyezik az infúziós tasakot – már amennyiben sikerült kigazdálkodni az árát –, az ágy melletti kisszekrény barna a rozsdától, a nővérhívó gombot leszerelték, hogy a kellemetlenkedő betegek ne zavarják azt a pár nővért, akik még Magyarországon látják szakmai karrierjük kiteljesedését.

Az utóbbin, vagyis a munkaerőhiányon segít most a kormányzat egy zseniális ötlettel. Az államigazgatásból hamarosan lapátra kerülő tisztviselők ezreit műtős asszisztensekké és ápolókká kívánják átképezni, így a projektnek ez a pontja is nemsokára kipipálható.

Elmondhatjuk, hogy minden rendben és a lakosság legnagyobb megelégedésére halad. Ellenkező esetben – efelől nincs kétségünk – az emberek hallatnák a hangjukat.







Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.