A magyar kormány és annak feje pénzt, energiát nem kímélve hetek óta küzd a keresztény Európa megvédésével. Ahogy a mítosz szerint a törökök ellen is a magyarok védték meg Európát, a jelenlegi magyar politikai vezetés úgy védi most a magatehetetlen öreg kontinenst a háborús övezetből tízezrével érkező migránsok ellen. A migráns szó bevándorlót, menekültet jelent, de a magyarságát naponta ezerszer hirdető magyar állami propagandagépezet az idegen kifejezés magyar megfelelőjét nem használja, nehogy az átlagember megértse, kikről, miről van szó. Igaz, él még néhány aggastyán és vénasszony, akik nem a jelenlegi kurzus alatt végezték tanulmányaikat, és véletlenül megértik az idegen kifejezést, de ők úgysem számítanak már.
Az átgondolt védelmi politika óriási plakátkampánnyal kezdődött, melyben azzal riogatták a lakosságot, hogy a menekültek elveszik a magyarok munkáját. A zömében arab és pastu nyelven beszélő menekültekhez kobaltkék plakátokon, ékes magyar nyelven dörgedelmes szavakkal szóltak: tisztelniük kell a magyar törvényeket! Elnézve e lángoktól ölelt kis országon átvonuló sok kisgyermekes családot, elárvult kamaszokat, terhes nőt és tolószékhez kötött idős embert, nem tudjuk, hogyan alakult a magyarországi munkavállalásuk, annyi azonban köztudott, hogy közülük egy sem kíván Magyarországon maradni. Úti céljuk Németország és más nyugat-európai államok, ahol nemcsak a rokonaikkal találkozhatnak, hanem azzal a fél millió magyarral is, akik szintén nem kívántak Magyarországon maradni.
A laza bemelegítésnek használt plakátsorozatot követte az ország déli határszakaszának, mintegy 175 km-es megerősítése vándorló állatoknak és illegális határátlépőknek egyaránt véres sebeket okozó, vágó- és szúrószerszámokkal teletűzdelt kerítéssel, amit elneveztek GYODA-nak (gyors telepítésű drótakadálynak), s ennek a rövidítésnek szintén megvan az az előnye, hogy senki sem érti. A kerítés felhúzása nagy áldozat a kormányzó részéről, hiszen a 22 milliárdos költségből számos stadiont lehetne építeni, ahova ugyanúgy nem járnának labdarúgásnak nevezett játékot nézni az emberek, mint a többi hasonló létesítménybe, ahol a kiégett vagy elrohadt gyepen közel két tucat férfi hasonló tevékenységet folytat.
De ezek után következett a munka dandárja, sőt, a lakosság legnagyobb megelégedésére szolgáló ötéves kormányzás legfontosabb állomása. A menekültek elleni védelem örvén a kormányzó megragadta az alkalmat hatalma további megszilárdítására. Ismét beindította törvénygyárát, s nyomógombjai, amint megérkeznek jól megérdemelt nyári pihenésükből, szinte észrevétlenül újabb, mindent felforgató reformokat fognak bevezetni, melynek kódneve a „tömeges bevándorlás okozta válsághelyzet”. A parlamenti őrsvezető felkiáltására tizenháromszor kell eltalálniuk, és a megfelelő gombra könyökölniük ahhoz, hogy a rendőrség – többek között – hatósági határozat nélkül is bemehessen magánlakásokba illegális bevándorlók után kutatva, lezárhasson útvonalakat, épületeket, közterületet, korlátozhassa a közintézmények működését úgy nevezett járványügyi kockázatokra hivatkozva. A katonák pedig fegyverhasználati jogot kapnak. Európa – ha akarja, ha nem – meg lesz védve, efelől nem lehet kétségünk.
S mire elvonul a menekültáradat és beköszönt az ősz, a magyar társadalom ott fogja találni magát egy törvénybe iktatott, militáns fasiszta diktatúrában. Ami ennél is szomorúbb, hogy a kormányzó alattvalói még akkor sem fognak felébredni.
