Nyolc hónappal ezelőtt hunyt el kolléganőnk, Markó Beáta, az Amerikai Népszava munkatársa. Barátaival és olvasóival emlékezünk a nagyszerű újságíróra, a kiváló emberre, a kedves barátra halála utáni első születésnapján. A hiány, a fájdalom soha nem múlik, sok szeretettel őrizzük kedves és áldott emlékét.
Részlet a halálakor írt megemlékezésből:
„Markó Beáta 1957-ben született, számos magyar újságnál dolgozott, a liberális értékrendet képviselő magyar sajtó egyik legkiválóbb képviselője, egyéni hangú, fanyar humorú újságírója volt, akinél kevesen látták tisztábban a magyarországi belpolitikai helyzetet. Minden tulajdonsággal rendelkezett, ami egy újságírót naggyá tehet: az igazság megalkuvás nélküli szeretete, abszolút függetlenség és pártatlanság, tisztánlátás és szenvedély.
Mindez bőségesen elég ahhoz, hogy valaki Magyarországon kirekesztett és mellőzött legyen. Ő az emberi és szakmai kiválóságával kiérdemelte ezt a státuszt.
Markó Beáta egyéni humorral és stílussal átszőtt írásai a magyar sajtótörténet fontos részét képezik, különösen a 2010 után írott cikkei megkerülhetetlenek a valóság értelmezéséhez. Bea soha nem kötött kompromisszumot, nem követett véleményvezéreket, falkákat, soha nem érdekelte, ki mit gondol. Kérlelhetetlen őszinteséggel írta meg az igazságot. Nem ismertünk senkit, aki nála jobban szerette volna a hazáját, ezért ostorozta kíméletlen őszinteséggel a restséget, a tunyaságot, az elvtelenséget és a kétszínűséget. Ha másba nem, ebbe halt volna bele.
Különösen érzékeny volt arra, hogy Magyarország soha nem nézett szembe őszintén az antiszemita múltjával és nem szakított annak örökségével. Markó Beáta érzékeny és szeretetre éhes ember volt, aki nemcsak az egyenes jellemével és a tiszta emberségével volt magányos, hanem a fizikai életben is. Édesanyja közelmúltbeli halála mindennél jobban megviselte, nem tudta feldolgozni azt, és teljesen egyedül maradt. Nemcsak az igényességével, hanem az életben is nagyon magányos volt. Magánlevelekben panaszkodott, mennyire hiányzik az édesanyja, akihez erősen kötődött.
Két éve nagyon súlyos beteg volt, tüdőproblémákkal került kórházba. Akkor is keresni kellett, és miután kiderült, hogy kórházban van, felhívásunkra nagyon sok olvasó sietett a segítségére. Akkor derült ki, mennyien szeretik. Egészsége soha nem állt helyre, de nem panaszkodott. Nem szívesen terhelt senkit a személyes bajával. Amikor életveszélyes állapotban került kórházba, akkor is nyomozni kellett, mi van vele, mert senkit nem értesített még arról sem, hogy rosszul van. Nagyon visszafogott, finom, kedves hölgy volt, aki imádta a képzőművészetet, a zenét, a kultúrát.
Bea egy szigetnek nevezte az Amerikai Népszavát, ahova írhat, ahol nem cenzúrázzák, ahol egyetértenek vele, amivel ő maga is egyetért. Az elmúlt években száznál is több cikket írt az Amerikai Népszavában, ahol az olvasók nagyon szerették az éleslátását és a szarkasztikus stílusát. Rajtunk kívül már nem nagyon volt helye a magyar sajtóban. Az olyanokat, mint ő, már nem fogadja be a NER még részben független sajtója sem, vagy ő nem vállal közösséget azokkal. Azt a hangot, amit ő képviselt, csak nálunk írhatta meg.”
Markó Beáta Amerikai Népszavában megjelent cikkeit itt olvashatják el.
