2024, december22, vasárnap
KezdőlapFesz leszMorvay: Pat Robertson megállította a hurrikánt, eddig öt halott van

Morvay: Pat Robertson megállította a hurrikánt, eddig öt halott van

-

Morvay Péter, a Hit Gyülekezete propagandaminisztere, és Németh Sándor vezető lelkész személyi titkára, aki Hartmann László fedőnéven volt a III/III-as Csoportfőnökség ügynöke a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemen, örömmel adta hírül, hogy Pat Robertson, a hamis próféciáiról ismert tévéprédikátor, megállította a Florence hurrikánt Amerika előtt.

Az ügy előzménye, hogy Pat Robertson, az ATV-ben sugárzott 700-as Club című szektás és uszító, szélsőjobboldali vallási műsor alapítója, Trump nagy támogatója, „Jézus nevében” megparancsolta a hurrikánnak, hogy álljon meg és térjen vissza az óceánba. „Imapajzsot” állított a hurrikán elé. És Morvay szerint ez sikerült.

Morvay szerint az „ima” működött, a Florence hurrikán engedelmeskedett, mert mint írta: „Végül mégis csak Pat Robertsonnak és az imádkozó keresztényeknek lett igaza. A Florence hurrikán két napra megállt az amerikai partok előtt, és ez idő alatt 4-es fokozatúról 1-es kategóriára gyengült.” Ha Robertsonnak igaza lett, az azt jelenti, hogy ő állította meg.

Először is szögezzük le, hogy e pillanatban öt halálos áldozata van a hurrikánnak, közöttük egy anya és egy csecsemő, akik nem haltak volna meg, ha nincs hurrikán. Ha ez Robertson referencia imádkozása, akkor gyengére sikerült. Ha Jézus ezzel a hatásfokkal csendesítette volna le a tengert, minden belefulladtak volna.

A hurikán e pillanatban is életveszélyes, szabályos folyók ömlenek egyes városok utcáin. Kétszáz embert a biztos halálból mentettek ki, és 150 ember életéért a Nemzeti Gárda küzd. Ennyit arról, mennyire lett Pat Robertsonnak és az „imádkozó keresztényeknek” igazuk. Az ügy azonban túlmutat önmagán, és olyan kérdéseket vet fel, hogy meddig lehet butítani és félrevezetni az embereket „egyház” és „vallás” címén.

Aki hallott már arról, hogy milyen iszonyatos természeti erők játszanak szerepet a hurrikán kialakulásában, amelyben még a Föld mozgása, forgása is részt vesz, kozmikus erők, a szél ereje a tenger felett akkora, hogy egész városokat képes lenne elsöpörni, ha a szárazföld felé közeledve nem veszítene az erejéből.

Mert a szárazföldre érve megszűnik a nedves levegő utánpótlás, ezért a hurrikán veszít az erejéből. Ez az oka, hogy a partok előtt 4-es fokozatúról 1-es fokozatúra szelídült. Nem az, hogy Robertson megparancsolta neki, és egy szavával lecsendesítette a tengert.

Ha Pat Robertson a tenger közepén parancsol a hurrikánnak, és az ott megszelídül, ahogy azt Jézus tette, akkor lecsendesítette a tengert. Így azonban csak becsapja az embereket. Robertsonnak semmiben nem lett igaza, nem állított meg semmit. A tudósoknak és a meteorológusoknak lett igazuk, akik a légköri nyomásból diagnosztizálják a hurrikán erejének változásait.

Jézus Krisztuson kívül soha senki nem csendesítette le a tengert. Mózes kettéválasztotta, de hurrikánt nem csendesített le. Erre még Pál apostol sem volt képes, pedig ő halottat is feltámasztott, de egy hurrikánnál gyengébb viharban is hajótörést szenvedett, és majdnem megfulladt. A botjára támaszkodó Pat Robertson sem állította meg a hurrikánt. Sarlatánság azt mondani az embereknek, hogy hatalmuk van a hurrikán felett, és csak parancsoljanak neki. Még jó, hogy nem állnak a hurrikán útjába.

Nem beszélve arról, hogy imának nevezik azt, amikor ők akarnak parancsolni az elemeknek és a természeti erőknek. Ez nem ima, hanem közönséges mágia, varázslás. Az ima Istent keresi, Isten előtt való megalázkodás, kérés, Isten dicsérete, imádása, és nem közönséges parancsolgatás. Az ima meglágyítja a szívet, ez a parancsolgatás megkeményíti. Az embert felfuvalkodottá teszi, holott egy arasszal sem képes megnövelni a saját termetét sem.

Hány szívinfarktuson van túl Németh Sándor, amit eltitkol a hívei elől, hogy megmaradjon a hamis és hazug nimbusz? A hurrikánt akarják megállítani? Először saját magukat próbálják megmenteni, mert ránézésre megmondjuk, hogy Pat Robertsonnak a pisilés is nehezére esik, nemhogy a Földet és annak iszonyatos víztömegét akarja a hőmérsékletével együtt a parancsával megváltoztatni.

Pat Robertson örült, ha valaki lesegítette a pódiumról, és el tudott botorkálni a mosdóig. Természetesen miután a hurrikánt elintézte, s ostoba módon visszaparancsolta a tengerbe. Ha ugyanis a hurrikán visszamegy a tengerbe, akkor nem szűnik meg, hanem újra erőre kap, és tovább rombol. Még jó, hogy nem engedelmeskedett.

Babonás hamis tanítók, képzetlen, a Bibliához nem értő hamis próféták kuruzslása ez. És ezek az amerikai elnök tanácsadói, egy másik esztelen nemrég azt mondta, hogy Trumpnak jogában áll másik ország vezetőjét meggyilkoltatni, Isten nevében erre fel is hatalmazta. Ezek uszítanak a melegek, az abortuszba kényszerülő anyák ellen, az emberi jogok ellen, ezek adják az ideológiát a Biblia meghamisításával fasiszta diktátorok kezébe.

Minden szavuk annyira igaz, mint ahogy Pat Robertson megállította a hurrikánt. Öt halottja van a megállított hurrikánnak, de ez nem számít. Morvayt nem érdekli, hány halott van, a propaganda a fontos. Nem ismerik be, hogy ez az „ima”, amit Robertson eleresztett, nem bibliai és semmit sem ér. Ez nem hit, hanem akarnokság, ráolvasás, kevélység. Aki ilyet tesz, nem ismeri Istent.

Ennél hasznosabb lenne, ha a károsultakon segítenének, s menekülteket támogatnának. A hurrikánnal izmoznak, eközben Isten a bajba jutottakon segít, és velük van a szíve.

Egy valódi 6-os karton. 

Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések