2024, december18, szerda
KezdőlapMagyarországKiemelt hírekNe szervezzenek tüntetést olyanok, akik elnémítják a tiltakozó tömeget

Ne szervezzenek tüntetést olyanok, akik elnémítják a tiltakozó tömeget

-

Mikó István nevű olvasónk (csak névrokona a neves színésznek) hívta fel a figyelmünket arra, hogy Pottyondy Edina, a Fidesz és Orbán pedofilügye miatt szervezett tüntetés egyik vezetője és szónoka, csendre intette és elnémította azokat is, akik tiltakozni akartak.

Mikó István ezt írta:

Csak csendben, csak halkan, avagy fából vaskarika

A joggal ünnepelt és határozottan radikális hangot megütő Pottyondy Edina a pénteki tüntetésen szónoklatában szabályosan kifakadt a Novák Katalinnak élete végéig járó anyagi és egyéb juttatások miatt. A szavai által feltüzelt fiatalok egy csoportja ekkor kiáltozni kezdett : „Mocskos Fidesz ! Mocskos Fidesz!”, skandálták.

A szónok ekkor türelmesen kivárt, majd barátságos félmosollyal, mutatóujját a szájához emelve hangtalanul lepisszegte őket, mint aki arra figyelmeztet, hogy előzetes megállapodásuk értelmében el fognak kerülni minden rendbontást.

E napon a Hősök terén a csupa jószándékú szervező és felvonuló akaratából új hungarikum született: a kérlelhetetlen, de hangoskodástól mentes politikai tüntetés, amely nem sérti senkinek az övétől különböző politikai meggyőződését.

Éljen az apolitikus politikai megmozdulás! – lehetett volna e demonstráció paradox mottója. Ezek után nem véletlen, hogy a beszéde végén önmagának feltett kérdésre, miszerint „Hogyan tovább?”, a szónok alig titkolt tanácstalansággal válaszolt.”

Nem tudtunk arról, amiről olvasónk a fentiekben beszámolt. Elképesztőnak tartjuk, hogy egy forró társadalmi pillanatban, amikor a legvédtelenebb gyerekekkel szemben derüli ki a rendszer működési módja, cinizmusa és képmutatása, akkor tiltakozásra hívnak embereket, mire megjelenik 150-200 ezer ember, akiket némaságra intenek.

A tiltakozás nem azonos a rendbontással, a diktatúra úgynevezett „rendjét”, ami éppen az elnémítással azonos, azt igenis meg kell bontani. A polgároknak joguk és kötelességük, hogy kinyilvánítsák a véleményüket, demonstrációk és tüntetések formájában is, ahol nem az a cél, hogy a fasiszta diktatúra zsarnokait meg ne sértsék, még véletlenül sem.

Az a 150-200 ezer ember nem azért ment az utcára, hogy elnémítsák, a felháborodását korrupt módon lehűtsék, hanem azért, hogy kinyilvánítsa a pedofilügyben felelős politikai hatalommal szembeni véleményét. Egy tüntetés akkor éri el a célját, ha kifejezi az ott megjelenő emberek véleményét és akaratát. Ezt segíteni és nem elfojtani kell.

A NER-be szocializálódott emberek attitűdje, hogy az érdekli őket, mit mond majd a diktatúra propagandagépezete. Mindent megtesznek, hogy megfeleljenek az elvárásnak, ne adjanak okot elnyomó zsarnokaik és megalázóik számára, hogy bármivel vádolhassák őket.

Ez nevetséges. Még demokráciákban is dübörög a tömeg és reszketnek, akik elnyomják őket. Egy tiltakozás az erődemonstráció. Az figyelmeztetés. Ez pedig az ellenkezője volt, megnyugtatta a hatalommal visszaélő gazembereket, hogy nem kell tartaniuk semmitől.

Orbán fasiszta rendszerét el kell söpörni. Ez nem feltétlenül jelent erőszakot, de még az is bekövetkezhet, hogy Orbán nem ad más lehetőséget a népnek, hogy fasiszta diktatúrájától megszabaduljon. Orbán egy demokratikus kormányt próbált utcai erőszakkal megdönteni, itt pedig a népet csendesítik, nehogy kiharcolja a lelki szabadságát, kimondja, amit gondol.

Aki nem képes tudomásul venni, hogy egy tüntetés célja nem az, hogy pedofilvédelmezők tetszését elnyerje, az ő ízlésüknek és elvárásuknak megfeleljen, az ne szervezzen tüntetést és ne némítsa el az embereket. Ne fojtsa beléjük a szót, mert azzal bűntársa lesz azoknak, akik ellen a tüntetést szervezték. Ez a pedofilvédelmezők védelmezőinek a védelmezése.

Legyen vége végre ennek a gyávaságnak, megfelelési kényszernek, hogy még a tüntetés is az ország zsarnoka ízlésének megfeleljen. Ki megy ki legközelebb tüntetni, ha Pottyondy Edinák elnémítják, elhallgattatják azokat, akik végre tiltakozni akarnak? Ez éppenhogy sérti a demokratikus jogokat. Egy tüntetésen némaságra intik az embereket? Normálisak?

Sikerült létrehozniuk azt a világcsúcsot, hogy egy fasiszta diktatúrában, egy 200 ezres tömeggel vetettek véget egy ügynek, kiszabadítva szorult helyzetéből a diktátort. Ennél a nyilas újságíró Bayer és „békemenete” sem lehetett volna hatékonyabb.

Hogy ebben az országban miért a hülyeség győz mindig, az érthetetlen.

 







Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések