A török parlament jóváhagyása után Erdogan török elnök aláírta a svéd NATO-csatlakozás ratifikálásáról szóló törvényt, így már csak egyedül Magyarország az akadálya annak, hogy Svédország a NATO tagja legyen. Orbánnak nincs más lehetősége, mint megszavaztatni a 135 bátor emberrel a hozzájárulást, de előbb még eljátssza, hogy a svédek megérdemlik.
Mivel a magyar „kormány” ígéretet tett arra, hogy nem ő lesz az utolsó, amely utasítja az alárendelt parlamentjét az elfogadásra, Erdogan aláírása azt jelenti, hogy semmibe vette Orbánt. Megvárhatta volna az aláírással a magyar parlament döntését. Ezzel Orbán kínos helyetbe került, lelepleződött, hogy az eddigi halogatás hazugság volt.
Nem sokat számított az ajándék ló, Erdogant nem érdekelte Orbán.
A legkínosabb nem az, hogy nem teljesítette Orbán az ígéretét, és ebben nem segített neki Erdogan sem, aki mégsem olyan nagy barátja Orbánnak, mint ahogy ő előadja, csupán egy eszköze. Ezzel csak annyi történt, hogy nem született meg az első eset, amikor az ígéretét betartja. A kínos az, hogy el kell játszania, mintha bármi megváltozott volna.
Ezért írt levelet a svéd miniszterelnöknek, aki láthatóan nem akarja feszíteni a húrt, de reménykedünk még abban, hogy nem utazik Budapestre, hogy Orbán színjátékában részt vegyen, s alkalmat adjon neki arra, hogy eljátssza: megváltoztak a svédek, megkövették Magyarországot, a kölcsönös bizalmat akarják építeni, elértük, amit akartunk.
Ám a svéd levélből az derül ki, hogy Svédország nyitott a párbeszédre, de nem a svéd NATO-csatlakozás és annak „feltételei” ügyében. Erről szót sem ejtettek a levélben. Ezért a svéd miniszterelnök nyilván a NATO-csatlakozás megszavazása utáni találkozót szeretne, mert éppenséggel ez lenne az első lépcső a „kölcsönös” bizalom erősítéséhez.
Orbán viszont nem a kölcsönös bizalmat akarja erősíteni, hanem azt a látszatot akarja megteremteni, mintha a svédek meghunyászkodtak volna, a látogatással bocsánatot kértek volna, s lett volna indok az eddigi akadályoztatásra. Csuklóztatni és csicskáztatni akarja a svédeket, és az eddigi minősíthetetlen hazudozását elleplezni. Most is „győzni” kell.
Ez azt jelenti, hogy a svéd NATO-csatlakozás ügye még nem dült el, tart a szakítópróba, s a kérdés az, ki rántja el előbb a kormányt. Orbán nem fogja, ha erre nem kényszeríti valami, egy nagyobb erő. A liberális demokráciák finom diplomáciai stílusa, amivel rendre kerülik a konfrontációt, és engednek a zsarolásoknak, a másik oldalon győzelem, s a gyengeség jele.
A magyar és az európai (sőt: a világ) demokratikus közösségének megalázó látni azt, hogy egy fasiszta diktátor kekeckedik és pattogtatja a demokratikus országokat, politikusokat, a szabad világ szervezeteit. Csekély vigasz, hogy Orbán lebukott, morálisan megsemmisült, aljassága lelepleződött, és tiplizhet a svédek NATO-csatlakozása után, mint a kávézáskor.
Szánalmas és végtelenül undorító figura – ezt gondolja róla a világ.
