2024, december22, vasárnap
KezdőlapFesz leszNémeth Sándor elítéli a Hit Gyülekezete állammal kötött megállapodását

Németh Sándor elítéli a Hit Gyülekezete állammal kötött megállapodását

-

Konkordátumnak is nevezhetjük azt a megállapodást, amit Németh Sándor vezető lelkész a Hit Gyülekezete nevében kötött az Orbán-kormánnyal, amelyet Semjén Zsolt képvselt, és ő írta alá az állam nevében a dokumentumot. Funkcióját tekintve ez megfelel a Vatikán különféle államokkal kötött konkordátumának, amely rendezi az egyház és az állam összefonódásának részleteit. Ezek kitérnek arra, hogy az egyház milyen állami feladatok végzésével tud terjeszkedni a világi emberek között, és az állam milyen területeken engedi meg az egyháznak, hogy visszaéljen az emberek kiszolgáltatott helyzetével. Emellett szabályozza azt is, hogy az állam ezt mennyi pénzzel támogatja.

Nem kell mondani, hogy cserébe az egyház visszaélve a lelkek fölötti uralmával, az állami eszközökkel való terjeszkedésért és a pénzért cserébe az egyház a politikai hatalom támogatóivá teszi a híveket, ő maga pedig az államhatalom ideológiai támasza lesz. Minden hazugsággal és mellébeszéléssel szemben, amelyeket Semjén ezúttal is előadott az aláírás alkalmával, az Orbán-rezsim ugyanolyan alapon nyújtja a pénzügyi támogatásait, mint a középkori állam a katolikus egyháznak, az ideológiai és politikai támogatásért cserébe. Legjobb példa erre, hogy Iványi Gábor végezhet bármilyen közhasznú tevékenységet, nem kap támogatást, mert nem támogatja az Orbán-rendszert, mint Németh Sándor.

Bartus László Fesz lesz című könyve részletesen bemutatja, hogy Németh Sándor mit hirdetett az egyház és az állam összefonódásáról, az egyházi iskolákról, az állami pénzekkel „átvállalt” állami feladatokról. Bemutatja az okot és a folyamatot is, hogyan lett a liberális SZDSZ-alapítóból antiliberális Fidesz-támogató, hogyan állt be a katolikus egyház mellé és fonódott össze az állammal. A könyv részletesen idézi Németh Sándor ezzel kapcsolatos álláspontját. Mivel egy kerestzény vezető lelkész elvei szilárdak, mivel azok alapja a változhatatlan Biblia, arról tudunk beszámolni, hogy Németh Sándor mélységesen elítéli a Hit Gyülekezete és az Orbán-kormány közötti megállapodást.

Az Új Exodus című gyülekezeti teológiai folyóirat 2001. júliusi számában például ezt írta: „A tényleges kereszténység legjobb helyzete az államtól független státus. Így az illegalitás, üldözés közepette is – mint ahogy ez a történelem során többször is beigazolódott – hatékonyan képes Isten Igéjét hirdetni és terjeszkedni.” Németh Sándor szerint a keresztény egyház normális esetben illegalitásban és üldözések közepette él, mert a világi állam a sátán uralma alatt van. Ettől kizárólag a liberális állam képes megvédeni, amely szétválasztja a kettőt, ezért az állam sem üldözni, sem korrumpálni és felhasználni nem tudja az egyházat. De még az üldözés is az evangélium terjedését segíti. 

Miután Németh Sándor a liberális állam ideológiájával szakított, annak ellenére, hogy az Jézus konkolyról és búzáról szóló példázatának követése a világban, nem maradt más számára, mint az üldözés vagy az összefonódás közötti választás. Németh Sándor ez utóbbit választotta, mert esetében az „üldözés” nem ugyanazt jelentette volna, mint az egyháztörténelemben. Az ő esetében ugyanolyan nehéz lett volna szétválasztani a bűncselekményei miatti teljesen jogos felelősségre vonást az egyházüldőzéstől, mint a konkolyt a búzától. A diktatúra, amelynek szorgos építője, jogszerűen is börtönbe juttathatná, ha nem hódolna be neki. Ezért ez utóbbit választotta. Annak ellenére, hogy mindezt ellenzi, és károsnak tartja az államra és az egyházra nézve is.

Olvassuk tovább Németh Sándor véleményét erről az árulásról: „Az egyház és az állam öszszefonódása során viszont – különösen, ha egyházi célok szolgálatára állami szerveket, pénzeket használnak fel – a keresztény hit kirekesztő jellege szükségképpen politikai rangot nyer, ami negatívan határozza meg az adott politikai rendszert, eltorzítja a jogállamiságot, tömegeknek okoz valós jog- és érdeksérelmet, mert az egyházi, klerikális érdekérvényesítést számos esetben a nemzeti érdekek kárára helyezi előtérbe. A kereszténység áldás a társadalomra, ha az államtól független; de a kettő szimbiózisa átkot jelent a nemzet számára. Ezt Európa több mint másfél évezredes történelme eléggé nyilvánvalóan bizonyította, így még akkor is tény marad, ha a mai magyar társadalom jelentős része, számos politikusa és vezetője ezt nem hajlandó tudomásul venni, és olyan kísérletbe fogtak, amely fölött a történelem már többször is ítéletet mondott.” (Új Exodus – 2001. július – Csalók és becsapottak)

Németh Sándor azért, hogy a törvényes felelősségrevonástól és vagyon elkobzástól megszabaduljon, olyan kísérletbe kezdett, amely fölött a történelem már többször téletet mondott. Nem lehet könnyű előadni ugyanazokat a hamis érveket, amelyeket a katolikus egyház és Semjén Zsolt hangoztatott még abban az időben, amikor Németh Sándor ezeket az érveket tételesen cáfolta. Nem könnyű előadni a „keresztény államról” szóló hazugságokat. De azért sikerül. Mint ahogy Mészáros István volt SZDSZ-es képviselőnek sem okoz nehézséget segget csinálni a szájából, aki 1993-ban még „Pilátus vagy Gallió?” címmel írt cikket az Új Exodusban, most pedig ott mosolygott a kép jobb oldalában, amikor Semjén és Németh aláírta a Hit Gyülekezete és az Orbán-kormány közötti „konkordátumot”.

Németh Sándor megadta a Mészáros által feltett kérdésre a választ: Németh biztos kézzel választotta Pilátust, aki megfeszítettette Jézust. Mészáros pedig szemen köpte magát, mert neki elsősorban Németh Sándornak kell engedni, nem Istennek. A konfliktust úgy oldja fel, mint az összes többi hites: Németh Sándor nekik az isten. Így Németh Sándorral együtt Orbán és Semjén kezébe estek. A függetlenségére mindig büszke Németh Sándor Orbán szolgája lett. De a pénze megmarad.

Mészáros István 1993-ban írott cikke minősíti önmagát is, ahogy ott feszített a Semjén Zsolttal megkötött konkordátum aláírásánál, megpecsételve az Orbán-rezsimmel való összefonódást.







Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések