2024, december21, szombat
KezdőlapFesz leszNémeth Sándor Istent gyalázva lúzerezi Messit

Németh Sándor Istent gyalázva lúzerezi Messit

-

A Mérce hozta nyilvánosságra Németh Sándor sajátos magyarázatát az argentinok gyenge világbajnoki szerepléséről. A Hit Gyülekezete vezetője egy rádióműsorban azt állította, az argentinokat Isten bünteti, mert a vb előtt nem álltak ki egy edzőmeccsre Izrael ellen.

Németh szerint az argentinok „ezzel egyértelműen a gázai övezet és a palesztinok mellé álltak. Ezért Isten megalázta őket, és a világ zsenije (Messi), mint egy tehetségtelen lúzer, úgy vonult le a pályáról”. Németh szerint az isteni büntetés alapja az Ábrahámnak adott ígéret: „a Biblia szerint, aki áldja Izraelt, áldott, aki pedig átkozza, átkozott lesz.”

A Németh Sándor-féle bibliamagyarázatok szellemében bele sem merünk gondolni, mi lett volna, ha az argentinok kiállnak Izrael ellen, és elverik, mint szódás a lovát. Micsoda átok jött volna Messire. Isten bosszút állt volna rajta az Ábrahám fiainak rúgott gólokért. Mert Isten ilyen kicsinyes, bosszúálló, gyűlölködő, szektás bunkó, ugye?

Mindez azonban nem ilyen vicces. A világ fasizálódásának legnagyobb támogatói ma azok a hívők, akik ugyanilyen szektás hamis tanításokat hallanak az abortuszról, a melegek elleni isteni gyűlöletről, a menekültekről, a liberális demokráciáról. Ezek választják meg Trumpot és Orbánt. Ezért cseppet sem mindegy, milyen agymosást végeznek ezek a hamis próféták. Ennek egyik gyöngyszeme az argentinokon levő isteni átok némethsándori elmélete.

Az egész annyira sötét és abszurd, hogy magyarázni sem kellene. De meg kell említenünk néhány tényt, amely rámutat ennek a magyarázatnak az ostoba és istentelen voltára. Nem mintha egy agymosott szektásnak számítanának a tények, de a kívülállók tisztánlátását is segíti a tények ismerete.

Argentina azért mondta le a lekötött edzőmeccset, mert Izrael az amerikai nagykövetség Jeruzsálembe történt áthelyezése után a meccset is áthelyezte Haifából Jeruzsálembe. Ez provokatív politikai húzás volt, amivel az izraeliek adtak politikai tartalmat a meccsnek. Ők hozták az argentinokat olyan helyzetbe, hogy akaratuktól függetlenül állást foglaljanak egy világpolitikai kérdésben. Pedig ők csak focizni akartak, nem Ábrahám ügyében színt vallani.

Argentina nem akarta a nemzeti válogatottját politikai ügybe keverni, amit helyesen tett. A meccs lemondásával nem a gázai övezet és a palesztinok mellé állt, csak nem akart senki mellé állni. Futballisták, nem politikusok. Bele akarták rángatni őket valamibe, amiben nem akartak résztvenni. A felelősség Izrael államáé, amely csapdát állított nekik.

Hogy az argentin válogatott ettől a döntésétől kezdve került „átok alá”, azt csak az hiszi el, aki nem látta ugyanezt az argentin válogatottat szenvedni és vergődni már a vb-selejtezők alatt, de már korábban is. Amikor lekötötték az edzőmeccset Izraellel (és amikor ezzel még „áldották” Ábrahámot), akkor szárnyallniuk kellett volna. A törésnek (az áldásból az átokba fordulásnak) az edzőmeccs lemondása után kellett volna bekövetkeznie, de nem ez történt. Izraeltől és Ábrahámtól függetlenül vergődik ez az argentin válogatott már régóta.

Ennél is megdöbbentőbb azonban az istenkép, amit Németh Sándor közvetít a világ felé. Ez az istenkép valamiért kísértetiesen hasonlít a Sátánra. Ha Németh Sándornak ez az istene, akkor nincs mit csodálkozni az ő tevékenysége láttán. Németh kicsinyes, szektás istenképe pitiáner, bosszúszomjas Istent állít a világ elé, akivel nem szívesen barátkozik egy ember. Ha ez szeretet, mi a gyűlölet? Némethnek mi lakozik a szívében, ha ilyennek látja Istent?

Isten szereti Messit. Ő adta neki a tehetségét és gyönyörködik benne. Isten szeretete ez az ember a világnak, hogy sok örömöt adjon sok embernek a játékával. Vélhetően köze sem volt ahhoz, hogy az argentin szövetség mikor, mit tárgyalt „Ábrahámmal”. Ahogy Németh Ábrahámmal azonosítja az aktuális izraeli kormányt, amely csak egy politikai irányzat Izrael egészén belül. Aki nem ért egyet a korrupt Netanjahu politikájával, az Ábrahámot átkozza?

Németh Sándor az Istent gyalázza, amikor ilyen kocsmatöltelék színvonalon ábrázolja. Az Istent úgy mutatja be, hogy ha valamit nem úgy csinálsz, ahogy nekünk tetszik, akkor te átkozott leszel, megátkozlak, megbüntetlek. Ha zseni vagy is, lúzer lesz belőled. Ha Isten ilyen, akkor milyen az ördög? Ez az Isten áldozta volna fel az egyszülött Fiát a bűnösökért?

Ez a mentalitás Németh Sándorra és az ördögre hasonlít, nem Istenre. Németh nem ismeri az Istent, ha ilyennek gondolja. Hol van ebben az isteni nagyság? Erre egy kocsmatöltelék is képes. Maga Jézus mondja, hogy ha csak azokat szeretitek, akik titeket is szeretnek, erre mindenki képes. Ha Isten ilyen lenne, soha az életben nem áldozta volna fel Jézust a bűnösökért.

Németh világnézete tagadja a megváltást, hogy Isten megbékélt a világgal, hogy Jézus Krisztus lett átokká a kereszten, hogy elvegyen minden átkot. Megjegyezzük, hogy az argentin válogatottban többen hisznek Jézus Krisztusban, mint az izraeli kormány tagjai között. Több közük van Ábrahámhoz és Ábrahám hitéhez, mint azoknak a farizeusoknak, akik majd az Antikrisztust is ujjongva fogadják Németh Sándorral együtt.

Márpedig ki az Ábrahám magva, kik az Ábrahám örökösei? Nem azok-e, akik hisznek Jézus Krisztusban? Most akkor Németh Jézus Krisztusban hisz, vagy belépett az Ószövetségbe? De akkor metéltesse is körül magát. De ha test szerint minden leszármazott Ábrahám fia, akkor Soros György miért nem az? Mert Sorost Németh és szektája gyalázza. Saját szavai szerint akkor Németh Sándor is átkozott, mert Soros Györgyben Ábrahámot átkozza.

Vagy csak a farizeusok lennének Ábrahám magva, a Jézusban hívő argentin focisták nem? De ha test szerint nézzük, Soros György is zsidó. Akkor rá miért nem érvényes az átkozás tilalma? Németh elmélete szerint akkor nemcsak ő, hanem Orbán és egész Magyarország is átkozott. Márpedig Németh és propagandagépezete átkozza Soros Györgyöt. Az argentinok a meccs lemondásával nem átkozták Ábrahámot. Egy rossz szót nem mondtak Ábrahámról, se a zsidókról. Egy hamis és csalárd politikai csapdát kerültek el mindössze.

Aztán az is megérne egy „misét”, hogyan beszél Németh Sándor Messiről. Süt a gyűlölet és a megvetés a szavaiból. Lúzernek nevezi, élvezi, hogy az Isten jól megbüntette. Mit mond erről a Biblia? Mit mond a kárörömről? Mit mond arról, hogy ha elesik a te ellenséged? De Messi soha nem bántotta Némethet, mégcsak nem is az ellensége. Németh mégis örül. Ez egy lelkész? Egy lelkész nem együttérző, amikor egy tehetséges ember élete válságát éli? Ez egy pásztor? A pásztor nem ölébe veszi a juhot? Ez nem inkább egy farkas?

Ezek ennek örülnek. Hogy az Isten bosszút állt, megátkozta őket, szétrúgta a fejüket. Ők pedig ennek örülnek. De ez nemcsak Messivel van így. Aki nem olyan szektás, mint ők, és aki másképp gondolkodik, nem ért egyet, nem engedelmeskedik a szektának, azoknak ők mind a pusztulását várják. Remélik azt, hogy Isten szétveri őket, atombombát dob rájuk, ahogy Németh tanítja, és dögöljenek meg. Nekik az lenne a bizonyság. Ilyen egy lelkész? Ez egy keresztény ember? Ki van zárva.

Ilyen az egész mozgalmuk. A másik hamis próféta, Pat Robertson, aki az ATV-ben látható az istentelen és borzadályos 700-as Klub című primitív, szektás politikai műsorával, aki azt is Isten büntetésének nevezte (a melegek miatt), amikor terroristák ledöntötték a WTC-t. Az ő világképük ez: dögöljön meg háromezer ártatlan ember mások bűnei miatt. Miközben Isten Fia már meghalt a mások bűnei miatt, a mások bűneihez pedig nekik semmi közük.

Isten helyén egy primitív, vicsorgó, gyűlölködő bunkót látnak, aki olyan, mint ők. Aki jön és eltapossa azokat, akik nem engedelmeskednek. Ezek már rosszabbak, mint a katolikusok, s ha tehetnék, holnap felállítanák az inkvizíciót és máglyára küldenék a szektás agyukkal, aki nem az ő gyűlölködő, primitív gondolkodásukat követi. Ezek elégetnék Messit, ha tehetnék, mert átkozza „Ábrahámot”, mert nem engedelmeskedik a korrupt izraeli miniszterelnöknek, akinek az izraeli törvények alapján is börtönben lenne a helye.

Ez lenne „Ábrahám”? Ez lenne Isten? És ha Messiék most megtáltosodnak? Akkor mi van a hamis próféciával? Akkor Németh Sándort megkövezzük, ahogy a hamis prófétákat szokás? Legyen így. Istenre hivatkozva állított valamit. Ha nem igaz, hamis próféta. Hova lettek a híres focizó angyalok, akiket Németh az EB-n a pályára „küldött” a magyar válogatott oldalán? Andorrában mi lett az angyalokkal? Kidöglöttek, vagy mi? Nem bírták az iramot?

Közveszélyes, amit ezek az emberek művelnek. Mert ugyanilyen magyarázatokat adnak az élet minden területén. Tízezrek pedig azt hiszik, hogy Isten beszél belőlük. Ezek elhisznek nekik minden baromságot. Németh Sándor egy állelkész, akinek mégsem ártott volna az, ha elvégez valami iskolát, és értelmes célokat tűz maga elé az életben. Mert a legnagyobb állami iskolai végzettsége érettségi. Saját magának adott a saját főiskolájával diplomát, és Pat Robertson egy másikat. De szisztematikus felsőfokú képzésben nem szerzett oklevelet.

Az a baj, hogy a „suksükölés” mögött innen-onnan felszedett félműveltség áll. Sarlatán és állelkészként kuruzsló. A kárhoztatás szolgálatában áll, és fogalma nincs a megváltásról. A Bibliát nem érti, az emberek élete fölött illegális kontrollt gyakorol, és a fentiekhez hasonló ostobaságokkal butítja őket. Ez egy mozgalom, egy irányzat, egymástól „tanulnak”, üzletet csinálnak a megváltásból. Ezek olyan „beavatottak”, hogy egy gyerek kineveti őket.

De mivel kerestek volna ilyen tudással, ilyen képzetlenül, ennyi pénzt? Multimilliárdosok, és ez nem elég. Ezt a hamis világképet akarják ráerőltetni a világra. Bármi történik, keresik a „szellemi magyarázatot”. Nem ment be a 11-es? Átok alatt van. Megtalálják, hogy miért. A saját szívinfarktusaik mögött azonban nem találnak semmi szellemi magyarázatot, őket az ördög támadja. De Messit nem. Főleg, ha nem hajlandó egy palesztint sem legyilkolni.

Ezek ideális amerikai elnöke Donald Trump. Magyarországon pedig Orbán Viktor. Az erkölcs nevében. Tolvajok, hazugok, immorális gazemberek. Ez az ő színvonaluk. A tévéprédikátor állelkészek, vallási diktátorok, pénzéhes hamis próféták méltó társai. Ezek miatt gyaláztatik az Isten neve. Ez az ember irányítja a háttérből az ATV-t, mint tulajdonos. S nincs, aki azt mondja a magyar értelmiségből, hogy elég. Ebből a primitív sötétségből most már elég.

“Az értelemben szűkölködő fejedelem nagy elnyomó is”. (Példabeszédek 28,16) Ami visszafelé is igaz: aki nagy elnyomó, az értelemben szűkölködő. Egy nagy bunkó.

Messi, a lúzer, tanulhatna az igazi zsenitől







Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések