2024, december19, csütörtök
KezdőlapFesz leszNémeth Sándor vezető lelkész hazudott a bíróságon

Németh Sándor vezető lelkész hazudott a bíróságon

-

Lassan csordogál a Fővárosi Törvényszéken a Bartus László újságíró elleni hamis ügynökvád személyiségi jogi pere. Az ügy legújabb fejleménye az, hogy a bíróság Bartus László indítványára tanúként meghallgatta Szilvásy György volt polgári titkosszolgálati minisztert, mert Németh Sándor, a Hit Gyülekezete vezető lelkésze az előző tárgyaláson azt állította, hogy bizonyítékai ugyan nincsenek a hamis ügynökvádra Bartus Lászlóval szemben, de az újságíró ügynökmúltjáról meg van győződve, mert egy alkalommal elment Szilvásy György miniszter irodájába, és megkérdezte, „miért állítottátok rám a Bartust?” Mire a volt titokminiszter Németh állítása szerint azt állította, hogy „semmi közöd hozzá”. Ez a Németh Sándor által jegyzőkönyvbe mondott jelenet annyira abszurd és hihetetlen volt, hogy Bartus László kérte tanúként meghallgatni Szilvásy Györgyöt, hogy minden hazusággal szembesítsék Németh Sándort.

Szilvásy György határozottan és egyértelműen cáfolta Németh Sándor állításait, és kijelentette, hogy ilyen találkozó közte és Németh Sándor között soha nem történt, ez a párbeszéd közte és a Hit Gyülekezete vezető lelkésze között soha nem hangzott el. Senki nem állította Németh Sándorra Bartus Lászlót és a polgári titkosszolgálatok a vezető lelkész paranoiás állításaival szemben soha nem küldött ügynököket a Hit Gyülekezetébe. Ezzel szemben a volt titokminiszter emlékezett arra, hogy Németh Sándor 2006-ban még az MSZP-vel tárgyalt választási együttműködésről. Németh azóta a Fidesz szekértolója. De mi köze egy egyháznak a politikai pártok választásához? Milyen jogon házal a hívők szavazataival? Milyen jogon árusítja ki őket?

Németh Sándor vezető lelkész tehát a bíróság előtt hazudott. Az ügynökvádja rágalmazás, bizonyítékai nincsenek, de az ügynökvádat lebegteti, és ez a lebegtetés is egy közönséges hazugságra épül. Nem ez volt az első és egyetlen hazugsága Németh Sándornak a bíróság előtt, mert korábban azt hazudta, hogy a Hetekben megjelent rágalmazó cikkről nem is tudott, nem is olvasta, miközben a Hit Gyülekezetében a légy nem vehet levegőt az ő tudta és akarata nélkül. Hasonlóképpen hazudott a lelkész arról az állítólagos beszervezési kartonról is, amiről egy istentiszteleten azt állította prédikáció közben, hogy a birtokában van. A bíróság előtt azonban azt hazudta, hogy az csak egy „cetli” volt, ami semmit nem bizonyít, és meg is semmisítette.

Az istentiszteleten azonban, ahol egy lelkészről senki nem gondolja, hogy a szószékről hazudik, azt állította, hogy ez a birtokában levő beszervezési karton bizonyítja, hogy Bartus László III/III-as ügynök volt. Később ez a hamis 6-os karton „rejtélyes módon” a Gój Motoros Egyesület vezetőjéhez került, akit megkértek, hogy hozza nyilvánosságra. A Gój Motoros Mészáros Imre ezt megtette, és Németh Sándor lapja, a Hetek, cikket írt róla, mint egy előkelő idegen, amelyben úgy védték meg a Gój Motoros hamis 6-os kartonját, mint a sajátjukat. Minden bizonnyal ez a hamis 6-os karton azonos azzal, amit Németh Sándor az istentiszteleten emlegetett, de amiről a bíróság előtt már azt állította, hogy csak egy „cetli” volt, amit meg is semmisített.

Nem vallotta be, hogy a két hamis 6-os karton ugyanaz, és az egész ügynökvádat maga a vezető lelkész szervezte. Ez az igazi ügynöki munka. A hamis 6-os kartonon nem létező akták iratszámai szerepeltek, a bíróság megkeresésére az ÁBTL, a BM és az Alkotmányvédelmi Hivatal igazolta, hogy még a rajta levő nevek is nem létező személyek nevei. Kenedi János és Varga László történész szakvéleményt készített arról, hogy egy primitív hamisítvány, amit Németh Sándornak eladtak Jeruzsálemben, és amelyet a Gój Motoros Egyesülettel hozatott nyilvánosságra. Németh a bíróság előtt azt hazudta, hogy főszerkesztőként nem tudott a Hetek cikkjéről, amiben ezt a 6-os kartont védték meg, és amelyben maga is nyilatkozott. A nyilatkozatban egy szóval sem említette, hogy neki van egy másik 6-os kartonja is, ami különbözik a Gój Motoros hamis kartonjától.

A pert Bartus László indította Németh Sándor, a Hit Gyülekezete vezető lelkésze, a Hetek, a Hit Gyülekezete illiberális ideológiai hetilapja, valamint Szlazsánszky Ferenc újságíró ellen, aki a három alperes közül azzal büszkélkedhet, hogy az ötvenes évek stílusában általa írt mocskolódó, rágalmazó cikkel szemben a Kúria jogerős ítélete már kimondta, hogy hazugság. Bartus László soha nem volt III/III-as ügynök, és a Heteknek a valótlan tényállítást helyre kellett igazítani. Természetesen Németh Sándor lapja a Kúria ítéletét sem hajtotta végre úgy, ahogy az ítéletben szerepelt.

A perben Németh Sándornak és embereinek egyetlen bizonyítékuk vagy bizonyítási indítványuk nincs. A Németh Sándor vezető lelkész által kitalált és szervezett hamis ügynökvád egyetlen alapja ez a hamis 6-os karton volt, amelyet Németh egy általa meg nem nevezett személytől kapott, és amiért Németh Sándor egészen Jeruzsálemig utazott a lányával. A politikai alvilágból egy szélhámos pénzért ajánlotta fel neki, amiért hajlandó volt fizetni is. Hogy végülis mennyivel vágták meg a primitív hamisítványért, azt nem lehet tudni. Hacsak nem az egészet a korábbi akciókhoz hasonlóan a Hit Gyülekezetében állították elő, és az egész Jeruzsálemről szóló sztori is szemenszedett hazugság. „Jeruzsálem” emlegetésével a hitelességet akarhatta erősíteni, és fontoskodott.

De ha a vezető lelkészt valóban megvezették a Bartus László iránti elvakult gyűlöletét kihasználva, akkor Németh feltehetően jó pénzt fizetett érte, mert ha keveset kérnek, nem hiszi el, hogy a papír igazi. Ahogy az is a hitelesség garanciája volt neki, hogy a bűnöző Jeruzsálembe hívta. Ettől mindent elhitt, és az átvett primitív hamisítványt senkivel nem ellenőriztette. Nem is volt kíváncsi arra, hogy valódi-e vagy hamis, mert boldog volt a vezető lelkész azért, hogy lejárathatja Bartus Lászlót. Megbosszulhatja a Hit Gyülekezetéből való távozását, a Fesz van című klasszikussá nemesedett könyvét és a cikkeit, és magyarázatot adhat arra, miért menekültek el a diktatórikus stílusa, a pszichikai terrorja elől ezrek az újságíró távozásával egyidőben. A válasz az, hogy ez csak úgy lehetett, hogy nyilván ügynök vezette meg Németh Sándor „karizmatikus” prófétát, ezért ő nem tehet semmiről.

Németh egy Szlovákiában rendezett istentiszteleten a szószékről, két Ésaiás próféta és Pál apostol között, valamint Jézus idézetek közé ékelve állította azt a Jeruzsálemben vásárolt hamisítvány alapján, hogy a birtokában van Bartus László beszervezési aktája, ami bizonyítja, hogy az újságíró ügynök volt, a titkosszolgálat munkatársa. Azt is állította – saját hitvallása szerint Isten jelenlétében -, hogy ez a beszervezési akta egy csomó államtitkot tartalmaz, ezért nem hozhatja nyilvánosságra, mert nem akar bajba kerülni. De gondoskodik arról, hogy megismerje az „utókor”. Az „utókor” megismerte a primitív tákolmányt, a Gój Motoros Egyesület vezetője „jóvoltából”, aki Németh Sándor vezető lelkész bűntársa az ügyben.

A személyiségi jogi perben Bartus László öszesen hétmillió forintra pereli a három alperest, de a 2012-13-ban elkövetett személyiségi jogsértés ügyében még 2019-ben sincs elsőfokú ítélet, annak ellenére, hogy az alpereseknek az első perctől kezdve nincs semmiféle bizonytéka és bizonyítási indítványa sem. Az alperesek azt sem tudják eldönteni, hogy Bartus László III/III-as ügynök volt, vagy a rendszerváltás utáni titkosszolgálat munkatársa, vagy mindkettő. Mert a beszervezési kartont keverik a polgári titkosszolgálattal, ahol nem volt beszervezési karton. Viszont, ha a Felperes nem volt III/III-as ügynök, akkor nem „vehette át” a polgári titkosszolgálat. Ha III/III-as volt, és átvette a polgári titkosszolgálat, akkor a hamis 6-os kartonján mit keres az ÁBTL jelzete? Akit „átvettek”, annak a kartonja nem került az ÁBTL-be. Ebben az esetben nem vehette át a titkosszolgálat.

De ha nem vette át a polgári titkosszolgálat, akkor hogyan jön ide Szilvásy György, aki Németh Sándor szerint „ráállította a Bartust”? De mikor? Szilvásy György 2007-től 2009-ig volt a polgári titkosszolgálatokat felügyelő miniszter. Bartus László 1998-ban távozott a Hit Gyülekezetéből és 2003-tól folyamatosan Amerikában él. Mikor és hol állította rá Szilvásy György Bartus Lászlót Némethre? Egy titkosszolgálati miniszternek nincsenek ilyen feladatai és jogkörei. Egymást kizáró hazugságok egyvelege az egész, tömény skizofrén paranoia, miközben semmire nincs semmi bizonyítékuk.

Szó szerint a Tanú című film játszódik az eljárásban. Hiába derül ki minden állításukról, hogy nem igaz, hogy képtelenség, a tények nem számítanak, mert ők akkor is „tudják”. Az alperesek ugyanazt adják elő, amit Virág elvtárs mondott: „A kémek nem úgy dolgoznak, hogy gyanút keltsenek. Épp ellenkezőleg! De pont az bennük a gyanús, hogy nem gyanúsak.” Az alperesi előadások a Tanú című filmből léptek ki, ez is bizonyítja, hogy a Hit Gyülekezete egy diktatúra. A Felperes Fesz van című könyve is a Tanút idézi, pedig valódi történeteket mesélt el. Az eljárás is elveszti a reális világ kontúrjait, ahányszor megszólalnak, kezd abszurdba fordulni.

Németh Sándor „teológiai” folyóirata, az Új Exodus már a Kúria sajtóperben hozott ítélete után azt állította, hogy Bartus László egész ügynökhálózatot mozgatott, és a titkosszolgálat íratta a Fesz van című könyvet. Az eljárás komolyan felvet súlyos mentális kérdéseket, Németh Sándor az általa kitalált hazugságot összekeveri a valósággal. Ez orvosi eset: a páciens nem tud különbséget tenni a valóság és a rögeszméi között. A rögeszméit valóságként érzékeli. Ez közveszélyes. Ez a diktátorok tipikus betegsége, és nincs betegségtudatuk. Eközben úgy hazudnak, mint a vízfolyás, mintha azzal Istent szolgálnák, vagy maga Isten várná el tőlük, hogy hamis tanúbizonyságot tegyenek a felebarátjukra. Felmentik magukat minden alól azzal, hogy ők „Istent szolgálják”, és bármit megtehetnek. Fel sem fogják, Magyarországon mit jelent egy ügynökvád. Azt kérdezik a bíróság előtt, mit árthat egy hamis ügynökvád egy újságírónak.

Miközben Németh Sándor vezető lelkész minden alapot nélkülöző rágalmazása és hazug ügynökvádja miatt Bartus László és családja az alábbi és ehhez hasonló üzeneteket kapott. Ezt például olyan ember küldte, aki az eredeti Facebook profilja szerint egy Vas megyei rendőr, akinek még fegyvere is lehet:

Mindezt ártatlanul, egy hamis 6-os karton alapján, egy magát keresztény lelkésznek nevező egyházi vezető hazug rágalmazása nyomán kell elszenvedni. Németh Sándor vezető lelkészt ez hidegen hagyja, gátlástalanul hazudozik a bíróság előtt, hogy a felelősségre vonást és a hamis ügynökvád következményeit elkerülje. A bírósági meghallgatási jegyzőkönyve szerint ezt állította: „Érdeklődtem a felperes személyét illetően a titokminiszternél, az államtitkárnál, mert arra voltam kíváncsi, hogy miért támad engem Bartus László. Konkrétan azt a kérdést tettem fel Szilvásy Györgynek, hogy miért van rám állítva Bartus László? Erre azt a választ kaptam, hogy mi közöm hozzá”.

Bartus László egyébként azért „támadja” Németh Sándort, mert közéleti újságíró, Németh Sándor pedig közéleti szereplő, aki befolyásolni akar pártot, közvéleményt, nyilvánosságot. Milliárdokat kap Orbán Viktortól, miközben az ellenzékinek mondott ATV tulajdonosa, amivel becsapja a demokratikus közvéleményt. De Németh nem tűri a kritikát és a nyilvánosság kontrollját. A sajtó működését személyes támadásnak érzékeli. Nemcsak Bartus László részéről, hanem bármelyik sajtó vagy újságíró részéről, aki a munkáját végzi, és kritikát gyakorol. Mindenkiből valaki ügynöke lesz, aki nem isteníti Németh Sándort.

Szilvásy György volt titokminiszter a fenti állítással szemben a jegyzőkönyv tanúsága szerint ezt mondta. „Az emlékeimben nem maradt meg olyan esemény, amikor én Németh Sándorral bármikor is Bartus Lászlóról beszéltem volna. Nem merült fel soha olyasmi, hogy Németh Sándor arról érdeklődött volna nálam, vagy azt mondta volna nekem, hogy gyanúja van arra vonatkozóan, hogy őt megfigyelik. Olyan sem volt, hogy arról érdeklődött volna, hogy kvázi ügynököket szerveztek a Hit Gyülekezetébe.” Továbbá: „A lényeget illetően azt tudom mondani, hogy az lehet, hogy nem mindenki emlékszik mindenre vissza az életéből, de hogy ez a beszélgetés Németh Sándor és köztem nem zajlott le, ezt egészen biztosan tudom állítani. Az biztos, hogy ebben a formában, ezzel a tartalommal ez a beszélgetés közöttünk nem zajlott le, nem történt ilyen.”

Szilvásy György egyértelműen és határozottan cáfolta, hogy amit Németh Sándor róla állított: ez nem igaz, ez nem történt meg. Azt is mondta, hogy „Nem hallottam soha, semmilyen összefüggésben arról, hogy a felperes 3/3-as ügynök lett volna”. Szilvásy György ezzel szemben emlékezett arra, hogy más dologról beszéltek Németh Sándorral és az igen érdekes: „Hadd mondjam azt, amire én emlékszem. Ilyenekre nem, arra viszont igen, hogy választási együttműködés lehetősége merült fel, még a 2006-os választások előtt. Ez a Hit Gyülekezet és az akkor kormányzó pártok között volt megbeszélés. Nem volt formális a megbeszélés, hanem informális volt.” Ez azt jelenti, hogy Németh Sándor, aki ma a Fidesz és Orbán Viktor egyik legnagyobb támogatója, aki személyesen ment vidéki kampánykörútra Orbán mellett, 2006-ban még a szocialistákkal tárgyalt a választási együttműködésről. Németh Sándor egy elvtelen politikai szélkakas. De ha ezt valaki megírja, akkor az szerinte ügynök, különben miért „támadná”.

Végezetül csupán egyetlen életkép még az eljárásról, ahol meghallgatta a bíróság Szlazsánszky Ferencet is, aki a Hetek gyalázatos rágalmazó cikkét írta, aki meghamisította Kenedi János szakértői szövegét, és kihúzta az általa jóváhagyott szövegből azt, hogy amit Kenedi János mond, azt nem Bartus Lászlóról mondja, mert róla hamis 6-os kartont hoztak nyilvánosságra. Szlazsánszky egy hazugságcunamit adott elő, még olyanokat is állított, hogy Bartus László 2014-ben a családjával a brazíliai világbajnokságon járt. Ők ezt a Hit Gyülekezetében tudják. Bartus László soha nem járt Brazíliában, a világbajnokságon sem. Ilyen biztos információkra épülnek az állításaik. Azt állította, hogy a Hetekben ő saját szakállára, Németh Sándor tudta nélkül írhatta meg a Bartus László ügynökvádjáról szóló cikket. Hazudott, nehogy Németh feleljen érte.

De az igazán döbbenetes az, hogy Szlazsánszky azt állította a bíróság előtt, hogy Bartus Lászlónál „gonoszabb és sötétebb embert életében nem látott”. Mondta ezt az az ember, akiből Bartus László csinált újságírót, ő hívta a Hetekhez, Németh Sándor tiltakozása ellenére, hogy legyen újságíró. Akinek Bartus László soha az életben nem ártott. Mondja ezt az az ember, aki minden bizonyíték nélkül hamis ügynökvádat írt Bartus Lászlóról, befeketítette, bemocskolta őt, és éppen azért áll a bíróság előtt, mert a hazugságait semmivel nem tudja bizonyítani. De ez mégsem róla szól, hanem arról az emberről, aki ezért a hazugságáért és kijelentésért megdicséri, aki egy gyűlölködő szektát vezet. Aki fiatal emberekben ilyen gyűlöletet ültet el. Aki szervezetten megátkoztatja nemcsak Bartus Lászlót, hanem mindenkit, aki neki nem engedelmeskedik. Aki egy rágalom, hamis ügynökvád mellett akkor is kitart, ha minden tény, irat, bizonyíték cáfolja. Keresztény lelkész, egyházi vezető létére nemcsak a bíróságon hazudozik, képmutatóskodik, hanem még prédikációban, istentiszteleten is hazudik és rágalmaz. Mitől lelkész ez az ember? Mitől „bevett egyház” a Hit Gyülekezete? Attól, hogy Orbánt támogatja?

Ha ez a világosság akkor milyen a sötétség?

 





Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések