2024, december22, vasárnap
KezdőlapFesz leszNémeth Sándornak nincs bizonyítéka az ügynökvádra

Németh Sándornak nincs bizonyítéka az ügynökvádra

-

Németh Sándor, a Hit Gyülekezete vezető lelkésze meghallgatásával folytatódott a Fővárosi Törvényszéken a Bartus László újságíró elleni hamis ügynökvád miatt indított eljárás. Az ügyben Bartus László személyiségi jogok megsértése miatt perelte Németh Sándort, a Hit Gyülekezete vezető lelkészét, a Hit Gyülekezete Hetek című újságját (amelynek Németh Sándor a főszerkesztője), és Szlazsánszky Ferenc újságírót, aki a Hetekben megjelent cikket írta, amelyben Bartus Lászlót az állambiztonság ügynökének nevezték.

Az már korábban kiderült, hogy Bartus László soha nem volt ügynök, a nevére kiállított hamis 6-os karton primitív hamisítvány, amelyet minden bizonnyal Németh Sándor vezető lelkész hozatott nyilvánosságra a szélsőjobboldali Gój Motoros Egyesület elnökével, Mészáros Imrével.

A nyilvánosságra hozott hamis 6-os kartonról kiderült, hogy a rajta levő aktaszámok hamisak, a feltüntetett nevek nem létező személyek, a karton a levéltári jelzet ellenére nem az ÁBTL-ből származik, számítógéppel készült hamisítvány, amelyen az 1984-ben aktuális adatok nem felelnek meg a valóságnak, és még 2004-es bejegyzés is van rajta. Az ÁBTL igazolást adott arról, hogy Bartus László nem szerepel egyetlen operatív nyilvántartásban sem, és a Gój Motorosokkal nyilvánosságra hozatott 6-os karton hamisítvány.

Németh Sándor I. rendű alperes meghallgatása azért ígérkezett rendkívüli eseménynek, mert eljött az alkalom, hogy Németh Sándor bizonyítsa az általa húsz éve gerjesztett és szervezett ügynökvádat. Itt volt az idő, hogy bemutassa a bizonyítékait, amelyek alátámasztják azt a tényállítását, hogy Bartus László ügynök volt. Az évtizedes suttogópropaganda után Németh Sándor 2012. augusztus 25-én a nyilvánosság elé lépett. Besztercebányán, a Hit Gyülekezete konferenciáján, egy istentiszteleten elhangzott prédikációban azt állította, hogy Bartus Lászlót a titkosszolgálat képezte ki, a titkosszolgálat építette be a Hit Gyülekezetébe, méghozzá egy „titkosszolgálati terv” keretében, azzal a céllal, hogy őt félretegyék. Állítása szerint ennek következménye volt a Hit Gyülekezete körüli botrány, amelyet Bartus László Fesz van című könyve okozott, és emiatt indult 18 vizsgálat a Hit Gyülekezete ellen. Ez lenne a magyarázat a Hit Gyülekezete húsz évvel ezelőtti kettészakadására, amely Németh torkán akadt.

A várakozás már csak azért is nagy volt az újságíró részéről, mert Németh krimibe illő történetet, nem mindennapi sztorit mesélt el a prédikációról készült videóban, amely felkerült a YouTube-ra is. „És egyszer csak fölhívnak telefonon, a botrány után, hogy kell-e nekem, ennek az embernek a titkosszolgálati űrlapja. Hát nem vagyok kíváncsi, de mikor… őrá, mondtam, Isten bocsásson meg, kell. (…) Mennyiért adod? Tudtam, hogy nem keresztény. Megkaptam. S akkor döbbentem meg a beszervezési lapján, az űrlapján, hogy a titkosszolgálatnak a munkatársa.” Németh Sándor tehát azt állította, hogy pénzért megvásárolta az újságíró beszervezési kartonját, amely a birtokában van. Ez a beszervezési űrlap bizonyítja, hogy Bartus László III/III-as ügynök volt. A bírósági meghallgatásán kellett volna előadni ezt a beszervezési űrlapot, és bizonyítania minden eddigi állítását. Íme a Hit Gyülekezete egyik YouTube csatornája a „Németh Sándor és a titkosszolgálat” című videóval. Alul a tárgy: „Szenzációs bizonyság a titkosszolgálat módszereiről”.

Annál is inkább érdekesnek ígérkezett a meghallgatás, mert feltételezhető volt, hogy ez a beszervezési karton azonos lehet azzal a hamis 6-os kartonnal, amelyet a Gój Motoros Egyesület elnöke hozott nyilvánosságra. Németh Sándor ugyanis a videón azt is mondta, hogy „mivel egy csomó államtitok van ebben, nem akarok börtönbe kerülni államtitok megszegése miatt, de gondoskodtam arról, kérek Istentől még erőt, időt, hogy az utókor számára minden információt rendelkezésül bocsássak. Mert jogunk van a jó hírünkhöz.” A meghallgatásnak arra is választ kellett adnia: ki sérti a másik jó hírét, a Hit Gyülekezetéből 1998-ban kivált Bartus László Németh Sándorét, vagy fordítva.

Miután ugyanis Németh Sándor itt bejelentette, hogy gondoskodni fog a birtokába jutott bizonyíték nyilvánosságra hozataláról, nem sokkal ezután a Gój Motoros Egyesület nyilvánosságra hozta a fent említett hamis 6-os kartont (sértsenek államtitkot ők, menjenek börtönbe ők). A mostani meghallgatás lett volna az alkalom, hogy Németh Sándor bemutassa azt a valódi beszervezési kartont, amelyről a videón beszélt, és amely nem azonos a Gój Motorosok hamis 6-os kartonjával. így bizonyíthatta volna azt az úton-útfélen hangoztatott állítását, hogy Bartus László ügynök volt. Itt volt az idő és a lehetőség, hogy Németh Sándor leleplezze a hétpróbás ügynök újságírót, és bemutassa végre a bizonyítékait, amelyek alátámasztják, hogy Bartus László a titkosszolgálat megbízásából lépett a Hit Gyülekezetébe, hogy tönkretegye őt.

A leleplezés azért is esedékes volt, mert a történtek után a Hit Gyülekezete teológiai folyóirata, az Új Exodus 2016 májusi számában a videónál is döbbenetesebb riporttal állt elő a félelmetes ügynök tetteiről (már azt követően, hogy a Kúria jogerős ítélete helyreigazításra kötelezte a Heteket). Az Új Exodus cikke szerint Bartus László már egész ügynökhálózatot mozgatott a Hit Gyülekezetében, James Bondként szervezte Németh Sándor kiiktatását, hogy megsemmisítse a Vidám Vasárnapot. A „teológiai folyóirat” szerint Bartus László könyvét a titkosszolgálat íratta, mert a tartótisztje attól retteg, hogy ha a veszedelmes ügynök útjába áll, akkor az leleplezi az egész titkosszolgálati akciót, ami a szolgálat totális hírszerzési kudarca lenne. Ezért folyik a harc – amelynek középpontjában Németh Sándor áll – az egyébként 1990. február 13-án jogutód nélkül megszűnt „szolgálat” és a Hit Gyülekezete mindenre elszánt vezető lelkésze között, aki állja a sarat, és átlát a szitán. Íme:

Németh Sándor most bizonyíthatott, és nagyon ígéretesen indult a bíróságon a beszámolója. A jegyzőkönyv szerint azt állította, hogy a videón említett telefonáló egyenesen Jeruzsálemből hívta, hogy átadja Bartus László aktáját és leleplezze a Hit Gyülekezete és Németh Sándor elleni titkosszolgálati akciót. Mint egy kalandfilmben, Németh Sándor a telefon után a tökéletes konspiráció érdekében a lányával Jeruzsálembe utazott, hogy átvegye a Bartus Lászlóról szóló titkos anyagot, köztük a beszervezési kartonját. Arról nem beszélt, hogyan álcázta magát a lányával, hogyan rázta le az utána szaglászó kémeket és ügynököket, de a találkozó létrejött.

Amikor azonban a tárgyaláson ki kellett volna teríteni az évek óta terjesztett ügynökvád dokumentumait, amelyekről a videón beszélt, a jegyzőkönyv tanúsága szerint Németh Sándor a bíróságon ezt mondta. „engem Jeruzsálemből megkeresett egy személy, aki azt ajánlotta fel, hogy a gyülekezetnek Jeruzsálem belvárosában lehet egy irodája, és arról is tudott ez a személy, hogy nekem komoly konfliktusom van Bartus Lászlóval, illetve azt is mondta, hogy tud nekem bizonyos információkat szolgáltatni. Ennek okán aztán a lányommal ki is utaztam Jeruzsálembe, találkoztam ezzel a személlyel, de nem vettem meg tőle semmit. Vita lett belőle kettőnk között és megszakadt a tárgyalás. A dokumentumokból lett kettőnk között vita, mert úgy láttuk, hogy nem olyan dokumentumot adott át, ami minket érdekelt volna.”

Csakhogy Németh Sándor a videón nem azt mondta, hogy megszakadt a tárgyalás, a zseni informátorral vita alakult ki, és nem megfelelő papírokat kínált neki, hanem a hallgatóságának azt állította, hogy a telefonálótól megkapta Bartus László beszervezési aktáját, és az olyannyira megbízható és bizonyító erejű dokumentum volt, hogy annak láttán döbbent meg, hogy Bartus László a titkosszolgálat munkatársa. Erre a bíróságon, ahol ezt be kellett volna mutatnia, egészen mást mondott, a tárgyalás sajnálatos megszakadásáról beszélt az informátorral, és a videón emlegetett bizonyíték nem került elő, nem volt semmi a kezében. Pedig még azt is mondta, hogy tele volt az a papír „államtitkokkal” és majd az egészet nyilvánosságra hozatja.

De ez nem minden. A baj nem jár egyedül. A jeruzsálemi krimi a jegyzőkönyv szerint a következőképpen folytatódott: „Tény az, hogy a prédikációban említettem egyfajta bizonyítékot, aminek a hitelességéről magam is kételkedtem, ezért aztán újságíróknak megmutattam, hogy mi arról a véleményük. Nem volt egyértelmű az álláspont. Nem tudom, hogy 6-os karton volt-e, vagy nem. Egyfajta ügynökmúltra utaló papír volt. De miután kiderült ez az egész kalamajka ezzel az üggyel kapcsolatosan, meg úgy hallottam, hogy jogszabályt is hoztak róla, én ezt az iratot megsemmisítettem. Tehát ez már nem létezik.”

A „kalamajka” annyi volt ezzel az üggyel kapcsolatban, hogy a Gój Motorosok által nyilvánosságra hozatott 6-os kartonról és egyéb iratokról kiderült, hogy egytől egyig hamisítványok (Mészáros Imre szerint egy „megbízható baloldali személytől” jutott hozzájuk). Ez minden bizonnyal ugyanaz volt, amit Németh Jeruzsálemben megszerzett a lányával, és hazafelé boldogan szorongatott a repülőn.

2012 óta semmiféle jogszabály nem született, ami miatt bármit is meg kellett volna semmisíteni. Zavar támadt az erőben, mert Németh Sándor nem csupán „egyfajta bizonyítékot” emlegetett a prédikációban, hanem azt állította, hogy „megkapta” a Felperes „beszervezési kartonját”. Ezt kellett volna a bíróságra elhoznia és bemutatnia. A hallgatóságának nem azt mondta, hogy „kételkedett” benne, hanem azt, hogy „ekkor tudtam meg, hogy a titkosszolgálat munkatársa”. A bíróság előtt azonban már azt sem tudta, hogy amit végül a „megszakadt tárgyalás” ellenére elhozott Jeruzsálemből, az 6-os karton vagy sem. Az is rejtély, hogy a Jeruzsálemig utazó ügynökvadász (a megjelenésében is Indiana Jones Németh Sándor) miért meg nem nevezett „újságírókkal” ellenőriztette a papírt? Miért nem szakemberekkel, miért nem az ÁBTL-el? Miért nem Hack Péter volt SZDSZ-es képviselővel, a Hetek főszerekesztő-helyettesével, az ügynökügyek szakértőjével? Hack egy 6-os kartont talán csak felismer. Vagy megkérdezhette volna a legközvetlenebb munkatársát, a személyi titkárát, Morvay Pétert, aki Hartmann László fedőnéven BM -jutalommal kitüntetett III/III-as ügynök volt, hogy ő milyen kartont írt alá? Talán emlékszik rá.

Ezután jöttek még az igazi fordulatok. A bíróság bemutatta Németh Sándornak a Gój Motorosok által nyilvánosságra hozott hamis 6-os kartont, hogy egyezik-e azzal, amit Jeruzsálemben megszerzett. Németh Sándor ugyanis azt állította, hogy miután meghallotta, hogy Bartus Lászlóról előkerült egy 6-os karton a Gój Motorosoktól, azt a kartont nem látta, a mai napig meg sem nézte, nem volt rá kíváncsi. A bíróság megmutatta, de erre azt mondta: „Őszintén szólva nem tudok rá visszaemlékezni, hogy ez az irat egyezik-e azzal, amit én anno láttam és megsemmisítettem. Lehet, hogy azok, akik látták, akiknek megmutattam, azok tudnak rá emlékezni. Az biztos, hogy én egy cetlit kaptam, tehát ennél jóval kisebb volt. Nem emlékszem a pontos tartalmára annak, amit én láttam…”

Ennek megértése nem lehet könnyű a Hit Gyülekezete legodaszántabb tagjainak sem, de megoldják. Mert Németh Sándor a bíróság előtt, ahol be kellett volna mutatnia azt a beszervezési kartont, amelyről azt állította, hogy a kezében van, hogy az tökéletesen bizonyítja, hogy Bartus László a titkosszolgálat munkatársa volt, a tárgyaláson azt állította, hogy amit kapott, az csak egy „cetli” volt, amelynek a tartalmára sem emlékszik. Azt sem tudja, hogy az 6-os karton volt vagy sem, és azt sem tudja, hogy az azonos-e a Gój Motorosok által bemutatott hamis 6-os kartonnal vagy sem. Még olyanok is lehetnek, akik komolyan aggódni kezdenek Németh Sándor mentális egészségi állapota miatt.

Németh Sándor tehát azt állítja, hogy amiről a videón beszél, az csak egy „cetli” volt. Ezt hozta Izraelből. Egy „cetli” alapján állította azt, hogy megkapta a Felperes „beszervezési aktáját”. Egy „cetliről” állította azt, hogy államtitkok vannak benne. És akkor államtitkokat birtokolt? Az bűncselekmény. És államtitkokat égetett el? Az is. Vagy hazudott az államtitkokról? Egy „cetli” alapján állította azt, hogy Bartus László ügynök volt, és beszervezte a titkosszolgálat ő mellé? Ne feledjük, aki ezt állítja, az egy hivatalos egyház első embere, vezető lelkésze. Ennek alapján rágalmazta meg Bartus Lászlót egy hamis ügynökváddal? Ez az ő bizonyítéka, a „cetli”, aminek a tartalmára sem emlékszik, és amit elégetett? Ennyi van a kezében?

Németh Sándor hamis ügynökvádjának nagyon súlyos következményei lettek. Egy semmit nem érő, elégetett „cetli” miatt nevezték Bartus Lászlót patkánynak a Hetekben, mocskos ügynöknek az interneten. Emiatt kapott az alábbihoz hasonló fenyegetéseket, mert egy vezető lelkész Jeruzsálemben kapott egy cetlit, amiről azt sem tudja, micsoda, de egy istentiszteleten prédikáció közben ezt nevezte beszervezési kartonnak, ami bizonyítja, hogy Bartus László ügynök volt. Az isteni jel nyilván az volt, hogy Jeruzsálemben kapta a cetlit, ami egy babonás karizmatikusnak azt jelenti, hogy Istentől érkezett. A telefonáló lehet angyal is. De végül az „angyal” egy égetni való „cetlivel” ajándékozta meg „Isten emberét”. A lelkész úr cetlije miatt kapott Bartus László ilyen és ehhez hasonló üzeneteket. Íme:

Ez az Illényi István az akkori Facebook profilja szerint egy rendőr, ha hinni lehet az adatainak:

De érdemes visszatérni a tárgyalóterembe, ahol Németh Sándor elmondta azt is, hogy miért bízott meg abban az emberben, aki Jeruzsálembe hívta, és a „cetlije” alapján hogyan vette a bátorságot arra, hogy Bartus Lászlót ügynöknek nevezze. Íme: „Az nem hangzik el (a videón – A Szerk), hogy ennek a személynek a szavára adtam, mert azt is tudtam róla, hogy ő is árva volt és egy nevelőintézetben volt. Legalábbis ezt állította. Egy nevelőintézetben volt Bartus Lászlóval, ezt ő állította. Nem vontam ezt kétségbe. Volt olyan információm, hogy ő lehetett az, akinek magát mondta.” Ilyen egy hívő lelkész, aki elhisz mindent, amit hallani akar.

Ebben a részben a titokzatos jeruzsálemi személyről van szó, aki állítólag a „cetlit” adta. Németh Sándor azt mondja, azért adott a szavára, mert ez az ember is árva volt, egy nevelőintézetben volt Bartus Lászlóval. Nem vonta ezt kétségbe. Úristen! Bartus László 3 éves koráig volt állami gondozásban (és nem nevelőintézetben, az nagyon más), attól kezdve különböző nevelőszülőkhöz került, végül 5 éves korában Bartus András és kedves felesége örökbe fogadta. A jeruzsálemi zseni ebben a 3 évben volt állítólag egy intézetben vele. Ezért lehet megbízni benne, mert emiatt megbízható információi lehetnek Bartus László állítólagos ügynökmúltjáról. Erre alapozta Németh az ügynökvádat, és a hamis 6-os karton, a „cetli” valódiságát. Atyaúristen! Ez az ember vezet isteni tekintéllyel több tízezer embert. Elhiteti, hogy minden szava, amit mond, az Isten szava. Ennek az embernek tartoznak tökéletes engedelmességgel, mert különben Isten ellen lázadnak. Ez életveszélyes. Erről szól Bartus László „Fesz van” című könyve.

Bartus László már 3 éves korában ügynök volt? A jeruzsálemi csodaember, akinek minden baromságát el kell hinni, mert Jeruzsálembe hívja titkos találkozóra a dörzsölt Némethet, emlékszik arra, hogy 3 éves korában kivel volt intézetben? És ezt egy felnőtt ember, egy lelkész elhiszi? Nem kérdezte meg, hány éves korában volt együtt Bartus Lászlóval? Csak elhitte? Ezért tették tönkre a jóhírnevét, az életét, loptak el tőle éveket, ezért küzd még mindig a bíróság előtt öt éve, ahol folyamatosan hazudoznak, alakoskodnak, lebegtetnek, közben sajnáltatják magukat, és Németh nem érti, miért nem pacifikálódik Bartus László, aki halálos fenyegetéseket kap miattuk, szenvedett el súlyos erkölcsi, lelki, fizikai és anyagi károkat? S mindez arra alapul, hogy Németh Sándor nem vonta kétségbe a szavahihetőségét egy idióta szélhámosnak, aki azt hazudta neki, hogy 3 éves korában együtt volt állami gondozásban Bartus Lászlóval, ezért mindent tud róla, és ő ezt elhitte? Az ész megáll. Milyen büntetés lenne méltó ennek ellensúlyozására?

De a kriminek ezzel nincs vége. Németh Sándor érzékeny és vívódó alkat, aki gondosan ellenőrzi a forrásait. Például a tárgyaláson ezt mondta: „Egyébként megjegyzem, hogy engem érdekelt, hogy ki az a Bartus László. Én megkérdeztem többek között Gyurcsány Ferencet, Szilvásy Györgyöt, hogy ők küldték-e rám Bartus Lászlót és 2010 után is Fidesz vezető politikusokat, kormánytagokat megkérdeztem, aztán egy belügyminisztériumi államtitkárt, valamint a titkosszolgálatok főigazgatóját is megkérdeztem Bartus Lászlóról. Tekintettel arra, hogy a Hit Gyülekezete egyház és védelem alatt áll.”

Az nem volt gyanús Németh Sándornak, hogy a megkérdezettek közül az ügynökvádat senki nem erősítette meg. Most arról ne is beszéljünk, a III/III-as Csoportfőnökség 1990. február 13-án jogutód nélkül megszűnt. Bartus László pedig 1990. június 8-án tért meg a Hit Gyülekezetében. A III/III nem tudta beépíteni, a polgári titkosszolgálatnak pedig nincs beszervezési kartonja, mert nem szervezhet be belső elhárításra ügynököket. Az ő fejében pedig összemosódik az állambiztonság III/III-as Csoportfőnöksége a rendszerváltás utáni polgári titkosszolgálattal. Hát, persze, hoppá, az ugyanaz, Németh Sándor eszén nem járnak túl, ő ezt tudja.

De mindez semmi ahhoz képest, hogy Bartus László 1998-ban távozott a Hit Gyülekezetéből, ám Németh Sándor Gyurcsány Ferenchez rohangál, aki 2004-ben lett miniszterelnök, és nem adja fel, 2010 után a Fidesz politikusokat is kérdezi, zaklatja, hogy ők küldték-e rá Bartus Lászlót, aki a videó tanulsága szerint már 1990-ben rá lett küldve. Még az is megfordul a fejében, hogy Bartus László Gyurcsány és Orbán ügynöke egyszerre. És orvos még nem látta ezt az embert, pedig már a „háttérhatalmat” hirdeti, amely Trumpot is támadja, csak nehogy a „háttérhatalom” legyen Bartus megbízója. Ez még kiderülhet.

De aki keres, talál. Németh Sándort végül megerősítette egy beszélgetés. Íme: „Azt nem tagadom, hogy ingadozott a véleményem ezzel az üggyel kapcsolatosan. Folyamatosan ingadozott. Senkinek nem mutattam meg ezt a papírt (korábban valami „újságírókról” beszélt – A Szerk.), amit kaptam. Nem is tekintettem kétséget kizáró bizonyítéknak. Érdeklődtem a felperes személyét illetően a titokminiszternél, az államtitkárnál, mert arra voltam kíváncsi, hogy miért támad engem Bartus László. Konkrétan azt a kérdést tettem fel Szilvásy Györgynek, hogy miért van rám állítva Bartus László? Erre azt a választ kaptam, hogy mi közöm hozzá.” Ezért Bartus László most kéri idézni Szilvásy Györgyöt, találkozott-e Németh Sándorral, ismeri-e személyesen egyáltalán, mi hangzott el a beszélgetésen, ha egyáltalán volt ilyen.

A vezető lelkész úr szavahihetősége ugyanis erősen megcsappant. Azt állította például, hogy nem tudott a Hetekben megjelent cikkről, amelyben a Hetek foggal-körömmel megvédte a Gój Motorosok hamis 6-os kartonját, miközben ő a Hetek főszerkesztője, és a Hit Gyülekezetében semmi nem történhet az ő akarata nélkül. Azt állította, hogy nem is látta, utólag sem olvasta el saját újságjában azt a cikket, amely Bartus László ügynökvádjáról megjelent. Arról az emberről, akinek „lebuktatása” érdekében Jeruzsálemig futott. A Gój Motorosok hamis 6-os kartonját sem látta, mert elmondása szerint ugyan szaladgál miniszterelnöktől jeruzsálemi maffiózókig, akiket „angyalnak” képzel, hogy találjon valami terhelő információt Bartus Lászlóról, hogy ügynök volt, de amikor a saját lapjában írnak egy felbukkant 6-os kartonról, az nem érdekli, azt meg sem nézi. Közben ő ugyanebben a cikkben nyilatkozik, de azt állítja, hogy nem tud róla, hogy saját beosztottja meginterjúvolta. A cikket sem olvasta, viszont a bíróságon fejből idézte, azt amit a cikkben mondott. Azt nem tudja, hogy nyilatkozott, de azt igen, hogy mit.

Íme, beidézzük a Hit Gyülekezete tagjainak, hadd olvassanak, hogy hazudozik a vezető lelkész úr, ami természetesen ezúttal is az „Isten munkája”. A Hetekben megvédett Gój Motoros hamis 6-os kartonról: „Természetesen tudok arról, hogy aztán kikerült a nyilvánosság elé valami dokumentum, amit én nem láttam, nem foglalkoztam vele. Azt sem tudom, hogy ez a dokumentum egyezik-e azzal, amit én láttam, és amit megsemmisítettem.” (Khm.) A Hetekben megjelent cikkről, amelyben megvédték a Gój Motorosok ügynökvádját és a Bartus Lászlóval szembeni ügynökvádat: „Igaz, hogy a Hetek című hetilapnak én vagyok a főszerkesztője, de nem tudtam a cikk megjelenéséről. Ha engem a megjelenés előtt megkérdeztek volna arról, hogy megjelenjen-e ez a cikk, akkor azt mondtam volna, hogy nem, mert én ebbe az egészbe nem szeretnék belekeveredni.” Azt mondja, hogy „nem akar belekeveredni”. Mondja ezt az az ember, aki az egészet elindította, szervezte, a Gój Motorosokhoz eljuttatta a jeruzsálemi csodainformátor hamis 6-os kartonját, hogy hozzák nyilvánosságra. Letagadja a cikket, amit ő rendelt meg, ő instruált, és ő hagyott jóvá, hogy mehet a nyomdába. Ő volt az első olvasó, de azt mondja a lelkész, hogy a mai napig nem látta, bele sem nézett.

Németh Sándor azt állította, hogy a Hetekben megjelenhet egy Bartus László ügynökmúltjáról szóló cikk, amit a mai napg el sem olvasott. De azért azt mondja, ha elolvasta volna, nem engedi megjelentetni, viszont azóta sem vették le, hogy kiderült, minden hazugság benne. Ha már ott van, hadd legyen, hadd olvassák az ügynökvádat. Sajnos, Németh Sándort cserben hagyja az emlékezete, mert a Hetek cikke előtt az Amerikai Népszavában megjelent a videó, hogy Németh Sándor államtitkot vásárolt. A Hetek cikke egy hét múlva erre adott válasz, amelyben ő személyesen mondja el, hogy nem vásárolt államtitkot, noha a videón ezt állította. De azóta a cikket helyre kellett igazítani, a Hetek ebben a perben másodrendű alperes, a lap főszerkesztője pedig menekül a süllyedő hajóról, integet a fiúknak, hogy tartsanak ki, ő nem tud semmiről. Fizessen a Szlazsánszky.

A Fővárosi Törvényszék öreg falai sok mindent láttak már, de akkora hazudozót, mint a Hit Gyülekezete vezető lelkésze, ezek a mindent megélt sötét falak sem láttak még. Ami azonban a legdöbbenetesebb, hogy öt év pereskedés után, amelynek során válogatott hazudozások és alakoskodások közepette próbálják a mai napig fenntartani Németh Sándor hamis ügynökvádját, Németh Sándor egyszer csak azt mondta, hogy a Bartus Lászlóval szembeni ügynökvád egyetlen alapja, a Gój Motorosokkal nyilvánosságra hozatott hamis 6-os karton nem bizonyítja, hogy Bartus László ügynök lett volna. Ezt ki kellene írni nagy betűkkel idézőjelben a Hit Parkkal szembeni falra, hogy olvassák a Hit Gyülekezete tagjai is, mit mond Németh Sándor. Másrészt Németh saját hamis 6-os kartonját szúrta szíven ezzel.

Azt ugyanis senki nem hiheti, hogy egy cetliről beszélt Németh a videón. Ő nem cetlit kapott, hanem azt a hamis 6-os kartont, amit a Gój Motorosokkal hozatott nyilvánosságra. Jeruzsálemtől a náci nevű „Gój” Motorosokig tartott a hamis dokumentum útja a Hit Gyülekezete vezető lelkésze közvetítésével, a hites filoszemitizmus még nagyobb dicsőségére. De ezt nem vallhatta be, mert akkor mindenki körberöhögi, hogy mekkora hülye, egy ilyen hamis 6-os kartonra alapozott egy ügynökvádat, és azt nem vette észre. Ezért fizetett, mert aki Némethet ismeri, nem lehet kétsége felőle, hogy fizetett, a jeruzsálami széhámos jól megvágta egy primitív hamisítványért. Megint behúzták a csőbe, és a vak gyűlölete jégre vezette. Ha bevallja, hogy a Gój Motorosokkal ő hozatta nyilvánosságra, akkor az is kiderül, milyen eszközökkel dolgozik, micsoda gyűlölet van benne.

A jegyzőkönyvből idézzük, amikor tökön szúrja saját magát, és elismeri, hogy a hazug ügynökvádjának semmi alapja nincs: „Tehát az egyértelműen megállapítható, hogy sok ellentmondás van ebben 6-os kartonban. (…) ezt a kartont tulajdonképpen nem tekintem bizonyítéknak arra vonatkozóan, hogy a felperes ügynök lett volna.” Ez volt az egyetlen „bizonyíték”. Az sem érdektelen, hogy Németh mivel mentegeti magát. Azzal, hogy amit a videón mondott, az csak egy „illusztráció”, „feltételezés”, „vélemény”, ami „csupán” egy prédikációban hangzott el. Egy prédikáció ezek szerint „csupán”, amit nem kell komolyan venni. Eddig azt hittük, hogy az Isten Igéje, egy prédikációban az igazságot hirdetik, az Isten beszédét. Ezért is hihette el mindenki, hogy Bartus László beszervezési kartonja Németh kezében van, mert egy vezető lelkész, egy egyház vezetője, a szószéken talán csak nem hazudik. De.

Az ügy külön szépsége, hogy a hamis ügynökvádat, egy keresztény vezető lelkész adta elő, aki rágalmazó. Akit a hívei az „Isten emberének” mondanak. Istentiszteleten, prédikáció közben, a szószékről, az Isten tekintélyével hazudott. Vagy legjobb esetben egy másik elmebeteg által neki eladott hamis 6-os karton alapján vádolt meg ügynökmúlttal valakit, aki kritikus cikkeket ír a tevékenységéről, amit csak annak tud tulajdonítani, hogy a titkosszolgálat ráállította.

Valaki cikkeket ír az SZDSZ-től a Fideszig, Kis Jánostól Trumpig, az emberi jogoktól az illiberális fasisztákig ívelő pályafutásról, és ennek nem lehet más oka, mint az, hogy a titkosszolgálat ügynöke.

Az utóbbi időben azonban megszaporodtak az „ügynökök”, egyre többen veszik észre, hogy az illiberálisokat támogató Németh Sándor milliárdokat kap a kormánytól, miközben „ellenzéki” televíziót működtet.  Ha azonban a Gój Motorosoknak tovább passzolt kartonról beszélt a videón, és nem egy „cetlit” nevezett beszervezési kartonnak, abban az esetben a bíróság előtt hazudott a „cetliről”. A lelkész úr eldöntheti, mikor hazudott.

Németh azt mondta: „Azért gondoltam azt, hogy Bartus Lászlót valaki rám küldte, mert módszeresen közösségellenes tevékenységet folytat, illetve olyan dolgokat tesz, ami ellenem van, ezért én úgy gondoltam, hogy valakinek, vagy valakiknek a megbízását teljesíti.” Ezért találta ki az ügynökvádat, amihez egy szélhámos legyártott neki egy hamis 6-os kartont, amivel jól megvágta. Meglovagolta a vak gyűlöletét. A kérdés az, vajon mire lesz még képes? Ha elborul az agya, mikor küldi Bartus Lászlóra a fegyveres testőreit, mert valami elmebeteg elhitet vele jó pénzért valamit? Paranoia ellen nincs orvosság, ha valakinek nincs betegségtudata. Volt, amikor azt állította, hogy sárkányrepülőről figyelik a házát. Még jó, hogy le nem lövette a sákányrepülőket.

De Németh Sándorból a tárgyaláson kitört a „keresztény” ember, aki most, miután megbukott a hamis ügynökvádjával, „pacifikálná” a viszonyt Bartus Lászlóval. A hétköznapokban folyamatosan csapatokban átkoztatja, a soha nem látott vér szerinti anyja viselt dolgaiból magyarázza a személyiségét (lásd genetika), odáig züllik, hogy azt állítja, megsérült az anyaméhben, mert szóvá teszi, hogy ma már az állam és az egyház összefonódását hirdeti, „keresztény Európáról” beszél. Aki ragaszkodik az emberi méltóságához, annak elvitatja, hogy volt apja, és nem bírja az ő „apafiguráját”, amelynek hatásait erős gyógyszerekkel kezelnek. Jeruzsálemig fut, hogy valakit tönkretegyen, de amikor kiderül, hogy hazudott, amikor vállalni kellene a felelősséget, akkor hirtelenjében elönti szívét a békülési vágy, és azt javasolja, egyezzenek meg, mert „ő sajnálja, ami történt”. Sajnálja, hogy a bíróságon kell állnia, és a végül lesz egy ítélet. Ezt sajnálja, ahogy az alábbiakban majd látjuk.

Ha sajnálja, akkor öt éve kiállhatott volna, hogy nem igaz, amit mondott. De még most is lebegteti, hogy neki ez a véleménye. Öt éve levehette volna a Hetek oldaláról a hazug cikket, amit nem is látott, de azért nyilatkozott benne. A megbánás legkisebb jelét sem mutatja, csak férfiasan szeretné elkerülni tette következményeit az „apafigura”. De Németh Sándor nem lenne Németh Sándor, ha a pacifikálási szándékot is nem csalafinta módon intézné. Azt mondta, hogy „mindkét oldalnak kompromisszumot KELL kötni”, hogy ne háborúval legyen az ügy megoldva. Ha a bíróság dönt, az neki háborús helyzet. De Bartusnak miféle „kompromisszumot” kellene kötnie, miközben ő a sértett, és minden alap nélkül ügynöknek nevezték, annak minden borzalmas következményével együtt? Ezt mondja egy lelkész, akit nem érdekel a lelki sérelem, a bekövetkezett morális és anyagi kár. Békességet akar igazság nélkül, hogy övé legyen az öröm. Némethnek ez az Isten országa. Teljesen hülyének néz mindenkit ez az ember.

A pacifikálás pedig úgy történne, hogy Németh Bartus Lászlónak helyet adna a Hetekben, hogy az ő véleményével szemben elmondja, hogy saját véleménye szerint ő nem volt ügynök, oszt jónapot. Ezzel elintéztük, pacifikálta a helyzetet (értsd: kihúzta magát a felelősségre vonás alól), az ügynökvád következményei, hatásai nem számítanak neki. Egészen addig lenne pacifikált, amíg nem kap Jeruzsálemből egy másik telefont. És a békesség csak addig tartana, amíg róla meg nem jelenik egy cikk, tegyen bármit, mert akkor támad az ördög és a titkosszolgálat. Békesség csak teljes behódolással lehetséges.

Bartus László abban a Hetekben mondhatná el saját ügynökvádjáról a „véleményét” (ami csak egy vélemény, ugye, a sok közül), amely szándékosan meghamisította Szlazsánszky Ferenc értő ténykedése folytán Kenedi János szakértői véleményét, az egyeztetett nyilatkozatából kihúzták, hogy amit elmond, az Bartus Lászlóra nem igaz, mert „Bartus Lászlóról egy hamis 6-os karton készült”. E mondat nélkül sokkal sikeresebb lett a cikk, feleslegesen zavarta volna meg az olvasót. Abban a Hetekben kellene pacifikálódni, amely a Kúria jogerős ítéletét sem hajtotta végre, nem ott közölte a helyreigazítást, ahol kellett volna, és a rágalmazó cikket a mai napig az oldalán fenntartja. Ilyen az, amikor Németh Sándor „sajnálja”.

Miközben még ki sem hűlt annak a nyári ifjúsági tábornak a helye, amelyben a legújabb generációkat tanították a kereszténység alapelemeire, Bartus László csapatostul történő megátkozására, ahol a gyengébb fohászok a teljes csőd és a kéz-láb törés, de a jobb imák úgy kezdődnek, hogy „a halál simogassa”. Mert ugye, Jézus is ezt mondta, hogy meg kell átkozni a kritikus újságírókat. Íme egy kedves üzenet Németh Sándor egykori tanítványai közül, akik húsz éve átkozzák ismeretlenül Bartus Lászlót, az ügynököt (szerencsére a siker legkisebb jele nélkül, de azért kitartóan):

Az ajánlatra Bartus László a bíróságnak készült előkészítő iratában ezt írta: „Nem „kompromisszumokra” van szükség, az csak maffiózók között van. Hanem az igazságra, annak a beismerésére, az őszinte megbánására, és bocsánatkérésre, biblia mértékű kárpótlásra, elégtételre, méghozzá mindenféle feltétel és ellentételezés, bármilyen megegyezés nélkül, mert azt követeli a tisztesség és a becsület. Nem a Felperesnek tartozik csak ezzel, hanem önmagának is, és azoknak is, akiket becsapott, félrevezetett, akiket uszít a Felperes ellen a mai napon is. Magától fel kellene hagyni ezzel. Aztán, ha a Felperes úgy látja, hogy ez elég őszinte, igaz, és valódi megbánás, beismerés, elégtétel és jó szándékra utaló hiteles magatartás, akkor eldönti, hogy erre milyen választ ad.”

Végezetül jutalmul azok szórakoztatására, akik eddig végigolvasták a rendhagyó bírósági tudósítást, idézzük Németh Sándort, mivel szórakoztatta még például a bíróságot és az örökkévalóságot. Egyebek mellett azt mondta, hogy 2012-ben „még számomra ismeretlen volt az internet”. A Hit Gyülekezete minden intézményének saját honlapja volt és már javában az ATV tulajdonosa volt. De az igazi csemege ez: „Nem is számoltam azzal, hogy ezt a prédikációt bárki felveszi”. A prédikációt három kameraállásból vették professzionális televíziós kamerákkal. Az alábbi képen bekarikázva látható, hogy az egyik operatőr a kamerával és az állvánnyal öt méterre áll Németh Sándortól. De lehet, hogy 2012-ben nemcsak az internetet, hanem a kamerát sem ismerte Isten embere (esetleg a kamerások is ügynökök voltak):

Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések