A címben olvasható elnevezéssel hirdetett „foci-performanszot” az Oltalom Sportegyesület szerdán 14 órára a Parlament épülete elé több közreműködő civil szervezettel együtt., úgy is, mint az Occupy Oktogon, az Oltalom Karitatív Egyesület, az Ökotárs Alapítvány és a Szubjektív Érték Alapítvány.
A rendezvény – melyet élőben közvetített a Kettős Mérce – célja az volt, hogy megmutassák, hogyan néz ki – nyilván nem véletlenül a labdarúgás nyelvére lefordítva – egy NER Play, azaz NER módira játszott mérkőzés, vagyis ahogy politikusaink – akiket civil aktivisták jelenítettek meg – a politizálást értelmezik.
Ahogy a szervezők a meghívóban fogalmaztak: „Tréfás, torz tükröt tartunk a hatalomnak, jeleneteket villantva a gyűlöletkampányból, a korrupciós játszmákból, a hatalmi viszonyokból és arról, hogy miként írja át, szegi meg a szabályokat a jelenlegi kormány”.
Így történhetett meg, hogy a kapuban Pintér Sándor állt, a pályán Orbán Viktor, Rogán Antal és Lázár János, a kispadon Habony Árpád és Mészáros Lőrinc ült, később Kósa Lajos is beállt. A valóságban néhány tucatnyi érdeklődőt Horváth-Kertész Noémi kommentátor több tízezer szurkolónak „látta”, akik mind azt várták, hogy az unortodox játékszabályokat alkalmazó NER-válogatott „kivédje a spekuláns ellenfelek Magyarország ellen indított támadásait”.
Orbán végig gyönyörűen játszott, uralta a pályát, gyakorlatilag ontotta a gólokat, ehhez több labda segítette hozzá. Ellenfeleit „migráns” és „Soros” feliratokkal tartották távol csapattársai. A szabálytalankodásokat nem jelezte fújással a játékvezető.
A mérkőzés végét viszont már 800 ezren nézték – egy alternatív valóságban.
A NER-válogatott győzelme után a közreműködő civil szervezetek Fair Playt játszottak: Amnesty International, Artemisszió Alapítvány, A Város Mindenkié, Autonómia Alapítvány, Bagázs Közhasznú Egyesület, Humán Platform, Igazgyöngy Alapítvány, Krétakör Alapítvány, Occupy Oktogon, Oktatói Hálózat, Oltalom Karitatív Egyesület, Ökotárs Alapítvány.
Rákos András, az Otalom Sportegyesület vezetője szerint – a tömegeknek nehezen megvalósítható időpontra, hétköznap délután 2-re tett, így – kis létszámú érdeklődőt vonzó rendezvény is elindíthat egy nagyobb változást.
Az eseményen megjelent Iványi Gábor, az Oltalom Karitatív Egyesület elnöke is, aki fontosnak tartotta megjegyezni, hogy máris többen vesznek részt az alkalmon, mint egy átlagos magyar futballmérkőzésen, ami szerinte jó jel. majd az alábbi beszédet mondta:
„Kedves Barátaim, Kedves Játszótársak!
Megragadom az alkalmat, hogy itt a nyilvánosság előtt kifejezzem legteljesebb elismerésemet valamennyiőtök munkája iránt. Az államtól vállaltok, vállalunk át éspedig nem tegnap óta olyan feladatokat, melyeket más ilyen hűségesen, ilyen szakszerűen, ilyen tisztességesen, ilyen átláthatóan és költségkímélő módon képtelen lenne ellátni. Hangot akarok adni súlyos aggodalmamnak is a készülő jogkorlátozó civiltörvény módosítással kapcsolatban. Biztosítani akarok a magam, az Oltalom Karitatív Egyesület és egyéb szervezeteink és egyházunk, a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség részéről mindenkit, akit sérelem ér, a legteljesebb szolidaritásunkról és együttérzésünkről. Ugyanígy tiltakozom Soros György nevének és tisztességének meghurcolása ellen is. Isten áldja meg mindannyiótok munkáját és az ő életét és nagyvonalúságát is. Sok-sok köszönet!
Különböző civilszervezetekből és közösségekből jöttünk össze ide azért, hogy a labdarúgás példázatával érzékeltessük ma, miért két egymással szembenálló csapat a NER Play és a Fair Play.
Szögezzük le mindjárt elöljáróban, hogy egyrészt ez a játék csak úgy élvezhető, ha két kapura és csapatban játsszák. A kapustól a védőkön, az összekötőkön, a szélsőkön át a középcsatárig mindenkinek nélkülözhetetlen a szerepe abban, hogy a cselek, a passzok, az ívelések szemet-lelket gyönyörködtetőek legyenek, és végül a cél, a gól megszülethessék. Az sem baj, sőt ez a természetes, ha az egyik csapat egy másik csapattal szemben lép a pályára. Amennyiben a küzdelem tiszta és nemes. Ebben az esetben veszíteni sem szégyen. A játék vesztesként is öröm és dicsőség.
Hadd emeljünk ki három dolgot a futball parabolája kapcsán. Az első dolog a pályáról szól. A küzdőtér talaja az egyikünk tulajdonát sem képező isteni anyaföld, melyet ápolnunk kell, alkalmassá téve a játékra. De nem szakíthatjuk ki a magunk és a hozzánk közel állók kizárólagos használatára. Ez a pálya nem lejthet az egyik vagy a másik irányban, hiszen félidőben térfélcserét kell végrehajtani, ezért mindkét oldalon, a pálya jobb és bal térfelén egyaránt egyenlő mértékeknek és feltételeknek kell lenniük.
A másik dolog a szabályok kérdése. A foci megtanít arra, hogy csak kölcsönösen elfogadott, lefektetett, és egy tisztességes igazlátó, egy megvesztegethetetlen bíró által ellenőrzött szabályrendszerrel lehet ezt a szép játékot méltányosan űzni. Nem érvényesülhetnek a saját szabályaink, nem erőltethetjük ezt rá a bíróra és az ellenfélre sem. Aki szabálytalankodik, azt a világ nagy lelátó publikuma először kifütyüli. A bírónak kötelessége, hogy figyelmeztesse a magáról megfeledkezőt, s ha kell, szankcionálja. Annak pedig, aki következetesen megszegi a szabályokat, durva és csal, annak el kell hagynia a küzdőteret. A szabályok betartása azért is fontos, mert bár saját fűtött talajú, csiricsáré pályánkon alkalmilag esetleg azt csinálunk, amit akarunk, de önös szempontjainkkal nem léphetünk ki a nemzetközi küzdőtérre, ott nem érvényesíthetjük csalfa szemléletünket.
A harmadik dolog a labda. Labda nélkül nem játszhatunk. A labda kerek, mint a földgolyó, nem varrhatunk rá szélsőséges sarkokat. Az éltető levegővel van megtöltve, különben nem szállna. Ezáltal van benne valami kiszámíthatatlanság. Csak művészi ügyességgel tudjuk irányítani, de így is érhetnek bennünket meglepetések. Szükség van hát szabályok betartása mellett annak belátására is, hogy ha jól küzdöttünk, akkor is közre játszhat a véletlen szerencse is abban, hogy végül ki nyer.
Mindent nem irányíthatunk. Mindennel nem játszhatunk. Nem játszhatunk a gyengébbek jogaival, nem kockáztathatjuk testi épségüket, nem szabhatjuk meg, hogy meddig maradhatnak a pályán, nem értékelhetjük többre a saját mozdulatainkat, mint a többiekét. Nem lehetséges, hogy az egyik mindent a maga javára érvényesítve megsemmisítő üzletet hozhat létre abból, ami nekünk lelkesítő játék, amit akkor is játszunk (hiszen ez a játék, ez a „90 perc”, maga az életünk), ha nincsenek erre kisajátítható földdarabjaink, csak egy olyan „pályánk”, amit mindig felfújhatunk a labdához hasonlóan az éltető levegővel, magunkkal vihetjük és egy-két órára, ha erre az égi és földi hatalmasok engedélyt adnak, itt-ott felállíthatjuk. De még így is üzenjük, hogy jobb nekünk a Fair Play oldalon maradni ilyen feltételekkel is, minthogy mi is a „NER Play” játékának részesei legyünk mások rovására érvényesítve az önző szempontjaink alapján átírt szabályokat.
Kérünk benneteket, törvényhozó és végrehajtó hatalmasok, vérprofi labdakergetők, térjetek vissza (hisz e nélkül mit ér a győzelmetek!?) az egyezményekhez, a minden ember lelkiismerete által helyeselt közös „játékszabályokhoz”!
Kérünk, így játsszatok velünk, másképpen pedig többé ne játsszatok velünk!”
Kérdés, hogy a kérésnek van-e még helye a „hatalmas labdakergetők” felé…
