2024, december22, vasárnap
KezdőlapKiemelt fő hírNovák bevallotta, hogy Orbán bábja

Novák bevallotta, hogy Orbán bábja

-

Sokféleképpen el lehet mesélni azt, hogy Novák Katalinnak Orbánnal kell egyeztetnie és tőle kapja az utasításokat, de a lényeg ugyanaz marad: Novák az, amit mindig is tudtunk, Orbán bábja. Nem ellensúlya és kontrollja a kormányzati és törvényhozó hatalomnak, nem őrködik a demokratikus berendezkedés és az alkotmányosság fölött, hiszen Magyarország már akkor sem volt demokrácia és alkotmányos köztársaság, amikor Orbán a Sándor-palotába ültette. Novák egy gátlástalan és elvtelen karrierista, aki már jóval azelőtt eldobta a gerincét és a jellemét, s azt teszi, amit várnak tőle.

Novák a 24.hu-nak adott interjújában sokat hazudott, sokat mellébeszélt, de az interjú legértékesebb része az, amikor bevallja, hogy Orbánnal folyamatosan egyeztetnek – láss csodát – mindenben egyet is értenek. Magyarra fordítva: Orbán rendszeresen eligazítja, megmondja, miről mit kell gondolnia (amivel ő azonnal egyet is ért, hiszen ez a feladata), és megkapja az utasításokat, amelyeket követnie kell. Botrányos, hogy egyfajta munkamegosztásról beszél a köztársasági elnök a miniszterelnökkel, amit eddig is tudhattunk, de így elmondva, mégiscsak döbbenetes és elképesztő.

Ez azért édekes, mert azok a tudományos kutatók, akik az Orbán-rendszernek köszönhetően élőben tanulnmányozzák a fasizmus 21. századi változatát, pontos képet kapnak a 21. századi fasiszta diktatúra működéséről, a demokrácia látszatába csomagolt egyszemélyes önkényuralomban a formális köztársasági elnök szerepéről és a diktátohoz való viszonyáról. Normális esetben az elnök nem találkozik napi szinten a miniszterelnökkel, a politikai rendszer fölött áll, különleges ok és esemény kell ahhoz, hogy fogadja a miniszterelnököt, nem pedig a parancsait hajtja végre.

Ha valaki elolvassa az interjút, már az első kérdés után olyan szemenszedett arcátlan hazudozást olvashat Nováktól, hogy egy hidegvérű ember vére is felforr a pofátlanságtól, ahogy csűri-csavarja és belehazudik a riporter arcába. Ezért ebből a mellébeszélésből és hazugságcunamiból csupán egy részt emelünk ki: „A miniszterelnökkel időről időre megosztom elképzeléseimet. Rendszeresen szoktam vele találkozni, ő is elmondja, hogy éppen milyen döntéseket tervez. Ez a kapcsolatunk természete, az elmúlt egy évben legalábbis ez volt jellemző.”

Amit itt elmond Novák, az nem egy független köztársasági elnök, hanem egy diktatúra csicskásának a tevékenysége. Egy független köztársasági elnök nem osztja meg a miniszterelnökkel sem az ő elképzeléseit, sem nem találkozik vele rendszeresen négyszemközt, nem hallgatja meg, milyen döntéseket tervez, és nem egyeztet vele, hogy éppen mit csinál, leginkább, hogy mit tegyen. Ez a Novák által bemutatott gyakorlat a legteljesebb mértékben ellentétes az alkotmányos szerepével és feladataival. Ez egy kesztyűbáb beszámolója arról, hogy a főnöke a miniszterelnök, s ő a csicska.

Nem véletlen, hogy Novák arra a kérdésre tudott a legnehezebben válaszolni, hogy mi az ő alkotmányos kötelessége és feladata, mert azt minden napon és minden lépésével megszegi. Novák egy beosztott, Orbán parancsait teljesíti, és az a feladata, hogy fényezze azt a mocskot, amit az Orbán-rezsim Magyarország nevére pakol. Sólyom egy sunyi gazember volt, aki turistáskodott főleg, és az újraválasztása érdekében megnyitotta az utat Orbán önkényuralma előtt, aztán pofára esett, mert Orbán kitette. De ő volt az utolsó köztársasági elnök, azóta csak csicskások töltik be ezt a posztot.

Az alkotmányos rend megdöntéséhez Schmitt Pál aláírógépre volt szükség, akit egy normális bírósági eljárásban életfogytiglanra kellene ítélni mindezért. Áder legalább lapított, nem próbált úgy tenni, mintha nem csicska lenne, de nem is szerepelte túl magát. A diktatúra harmadik „köztársasági elnöke”, Novák Katalin mind közül a legaljasabb és a legkártékonyabb hazudozó, aki nem egy elnök, hanem a kormány és a diktátor miniszterelnök beosztottja, szinte pluszegy kormánytag, kormányzati feladatot lát el, egy második külügyminiszter a durung Szijjártó mellett.

Áder „Bajszos Szar” Jánost visszasírjuk, mert a beképzelt, elszállt, képmutató és hazudozó Novák olyan mértékben gyomorforgató az idióta vigyorgásával együtt, hogy az ilyen miatt szeretnénk azt, hogy ha egyszer az Orbán-rendszer megbukik, akkor a jellemtelen kiszolgálók, élükön Novákkal, szintén kerüljenek bíróság elé. Ez a nő meri szájára venni a „nemzeti egységet”, hogy hányni kell tőle.

Jelleméről annyit, hogy arra akérdésre, „mondott-e már ellent Orbánnak?”, azt válaszolta, „több dologban is”, de sajnos egyetlen konkrétumra nem emékszik, mert „nem kérne tőlem olyat, amire nemet kellene mondanom”. Azt hiszi Novák, hogy ezzel megvédte magát. Csakhogy Orbán nem is kérhetne tőle semmit, még a feltételezést is vissza kellene utasítania.

A NER-ben sok van, aki utálatos, de Nováknál nem sokan vannak, akik utálatosabbak. Ez tette őt alkalmassá, nem az „Úristen kegyelme”, akit nem kéne ebbe a tömény mocsokságba, amiért eladta a lelkét, belekeverni.







Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések