Novák Katalin az ENSZ Nők Helyzetével Foglalkozó Bizottságának éves ülésén előadott egy olyan ideológiát, amely rámutatott arra, mitől rossz a nők helyzete. Beszéde után fel kellett volna állni valakinek, és elmondani, hogy Novák fellépése kiválóan szemléltette, mi teszi tönkre a nők helyzetét, mi alázza meg és rombolja le a nőket, és mitől kellene megszabadulni ahhoz, hogy a nők élete normális és emberhez méltó lehessen. Novák előadta a fasiszta családmodellt és benne a fasizmus nőideálját, a szülő tehenet, amiben csak annyi az újszerű, hogy ezt egy nő mondta el.
Novák a tökéletesen idomított fasiszta nőtípus, akit a férfiak irányítanak, aki kiszolgálja a szinglihordáktól rettegő macsókat, s nőként trenírozza nőtársait a megalázó, alacsonyabbrendű szolgai szerepbe. Cserébe pedig beengedik maguk közé a macsó férfiak, amíg engedelmeskedik nekik. Mentségül annyit hozhat fel, hogy ebben a rendszerben a vezért kiszolgáló férfiaknak sincs sokkal jobb helyzetük, legfeljebb abban igazulhatnak meg, hogy ők legalább férfiak, és Magyarországon vazallusként is jobb helyzetben vannak, mint a női szolgák.
Novák azt mondta, „addig nem tudjuk hatékonyan támogatni a nőket, amíg nem vesszük figyelembe, hogy a legtöbbjük – a legtöbbünk – édesanya vagy egy adott ponton az lesz”. Ez azt jelenti, hogy a nők értékét az anyaság adja, a nőnek csak akkor és azért van értéke, mert anya, vagy anya lesz belőle (esetleg potenciálisan egy anya). A nőnek önmagában emberként nincs értéke. Akkor és azért támogatható, ha a szülő tehenet látjuk benne, a testet, amely képes szülni. Ezt lehet és ezt érdemes „támogatni”. Ez színtiszta fasiszta ideológia.
A férfiak esetében azonban nem mondja, hogy „addig nem tudjuk hatékonyan támogatni a férfiakat, amíg nem vesszük figyelembe, hogy a legtöbbjük édesapa, vagy egy adott ponton az lesz”. Ezek szerint a férfiak értéke a nemzőképességben, a hímivarsejtekben, a nők értéke a méhben és a petesejtben van. Ez a vulgármaterialista, szaporodás központú szemlélet klasszikus fasiszta elmélet, amely szerint az ember nem több, mint a teste, az ember fizikai tömegben előállított alattvaló, amelynek feladata a vezér és az eszme által kijelölt nagy célok végrehajtása és a szaporodás.
Novák elméletében nincs egyéniség, nem léteznek individuumok, szellemi értékek, egyéni döntések és egyéni jogok, csupán a nemiség alapján meghatározott szerepek. Az anyaság cél és feladat, mint a náci Németországban, a gyermek nem két ember szeretetének és önálló döntésének gyümölcse, hanem biológiai kényszer és társadalmi feladat. Értéküket az adja, ha ezt a feladatot gépies módon teljesítik. Novák teljesen fordítva ül a dakota lovon, amikor a nők egyéni döntésének lehetőségét abban látja, hogy az anyaság mellett dönthessenek, ne választhassanak valami mást.
Ezzel szemben a szabadság az, hogy bárki dönthet így vagy úgy, s ez a döntés az értékén semmit nem változtathat, választhatja egyiket, másikat, vagy mindkettőt, amihez semmi köze senkinek, és az igazi szabadság az, hogy ebbe az egészbe nem pofázik bele Novák Katalin, és nem mondja meg, mi a helyes. Novák szerint a nők csak a családban pótolhatatlanok. Igen? És a férfiak? Minden nő pótolhatatlan a családjában? S minden nő pótolható a családján kívül? Mi a különbség ehhez képest a férfiakkal?
Az, hogy Novák karrierista törtetésében teljes mértékben meghasonult (megbolondult?), azt bizonyítja az a keresztényfasiszta ideológia, amit – ne felejtsük el – New Yorkban adott elő. Novák azt hiszi, hogy ha leszáll a repülőről, még mindig ugyanott van, mint ahol felszállt a repülőre. Ezért tudja előadni rezzenéstelen arccal New Yorkban azt, hogy „a hagyományos család, amely a zsidó-keresztény kultúra alapját adja, támadások kereszttüzében áll, ezért meg kell védenünk a családot és a családi értékeket”. A „támadás” az, hogy vannak más életformák és egyéni választások is. Mondja ezt New Yorkban, a világ legszabadabb városában.
A keresztényfasiszta felfogásban a „támadás” azt jelenti, hogy valaki élhet másképp is, mint ahogy azt a nemzetiszocialista tankönyvek előírják. Senki nem vitatja el, hogy aki akar, élhet azok szerint vagy bárhogy, senki nem akadályozza meg Novákot abban, hogy ő a hagyományos családban éljen, ez mindössze azt jelenti, hogy ezzel párhuzamosan élhet másképp az, aki akar, nem kényszerítik rá, hogy úgy éljen, mint Novák, beleértve Balog püspök mentori szerepét is. Varga Judit sem azért válik vélhetően, mert a „hagyományos családjukat” a „soha nem látott erők” támadták.
Nem igaz, hogy „az anyából, apából és gyerekekből álló családok célkeresztbe kerültek, illetve sokan lenézik azokat, akik a gyermeknevelésben teljesednek ki”. Azzal, hogy valaki másképp is élhet, azzal nem állított célkeresztbe senkit. Attól, hogy nem kötelező, s nem ez az egyetlen választható életforma, senki és semmi nem került célkeresztbe. Célkeresztbe azok kerültek, akiket nem hagy békén ez a fasiszta ideológia, és vissza akarja kényszeríteni őket az egyetlen modellbe, amiről mind Adolf Hitler, mind Benito Mussolini sok szép dolgot leírt. Mármint a kényszerítésről.
A Novák-félék azt érik el, hogy már azok sem érzik jól magukat, akik szabad akaratból, természetes módon választják a „hagyományos” családmodellt (az mi, hogy nem vagy meleg?), mert úgy érzik, hogy valamiféle államilag megtervezett, kényszerített családmodellben élnek, a fasiszta állam által előírt feladatot teljesítik, nem pedig individuumként élik az életüket úgy, ahogy akarják. Amikor Novák erre azt mondja, hogy „meg fogjuk védeni gyermekeinket, kultúránkat és a hagyományainkat”, azzal azt mondja, hogy üldözni fogunk minden másságot, alternatívát, szabadságot.
Végül, Novák feltette a szereplésére a koronát, amikor hamisan idézte Ferenc pápát, aki azt mondta: „igazságos háborúk nincsenek”. Ferenc pápa ezt azokra értette, akik a háborúkat indítják, jelen esetben az oroszokra. Novák kontextusából viszont az következik, hogy az ukránok sem igazságos háborút vívnak, amikor védekeznek, mert „igazságos háborúk nincsenek”. Ez viszont nem igaz. Az álságos békepapolás, amely a gyilkos orosz hordák győzelmét szeretné, így szólt: „Mi, keresztények, mi, magyarok, mi, anyák, nem táplálni akarjuk ezt a háborút, hanem be akarjuk fejezni!”
Ezzel Novák megint azokat teszi felelőssé a háborúért, akik segítik a megtámadott ukránok önvédelmét, a háborúnak miattuk nincs vége. Nem az oroszok miatt, akik idegen országban harcolnak. Bezzeg, ha a nyugatiak nem tennék, ha az ukránok letennék a fegyvert, ha átengednék az országukat az oroszoknak, egyből „béke” lenne. Egészen addig, amíg az oroszok meg nem támadnak újabb országokat, amelyeknek a béke érdekében szintén meg kellene adniuk magukat. Ezt akarják a „keresztények” és a „magyarok”, no meg az „anyák”.
Novák ne beszéljen se a keresztények nevében, mert ő nem az, és ezzel senki nem bízta meg, se a magyarok nevében, mert mi például magyarként azt szeretnénk, hogy az ukránok győzzenek, védjék meg a hazájukat, a tömeggyilkos háborús bűnösöket pedig állítsák bíróság elé. Az anyák nevében nem tudunk nyilatkozni, de e tekintetben mi mérvadóbbnak tartjuk az ukrán anyákat, akik vélhetően nem abban látják a béke kulcsát, hogy az őket megerőszakoló gyilkosoknak megadják magukat. Ők nem azt mondják, amit Novák. Már akik élnek.
