2024, március29, péntek
KezdőlapKiemelt fő hírOrbán a felvásárlásokkal árnyékhatalmat épít a szomszédos országokban

Orbán a felvásárlásokkal árnyékhatalmat épít a szomszédos országokban

-

A Telex híradása szerint a Ján Kuciak Oknyomozó Központ nyilvánosságra hozta, hogy az Orbán-rezsim a magyar külügyhöz kapcsolódó – kvázi – „fedőcégek” útján felvásárlásokba kezdett, nem csupán közvetlenül, hanem rejtett módon is a magyarok lakta szomszéd országokban, Szlovákiában, Romániában és Horvátországban is. Jellemzően nagy értékű műemléki ingatlanokat, melyek valamilyen módon szimbolikusan kapcsolódnak a múltbeli magyar regnáláshoz. Az eljárás semmiképpen nem tisztességes, a rejtett szándék és a bújtatott akciók jogosan vetnek fel aggályokat.

Orbán, mint egy rajtakapott tolvaj, látszólag visszakozott attól a tervtől, hogy 400 millió eurós befektetési alapot hozzanak létre a szomszédos országokban termőföldek felvásárlására, miután a szlovák külügyminiszter szót emelt Szijjártónál, és magyarázatot követelt arra, miért vásárolnak fel szovák műemléképületeket, milyen további tervei vannak a magyar kormánynak Szlovákiában, s milyen célból. Miután a szlovákok nyíltan nekiszegezték a kérdést, Orbán egy nap alatt lefújta a 400 milliós (140 milliárd forintos) intervenciós befektetési alap tervét. Egyelőre.

Orbán szomszédos országokban és a Balkánon való tudatos terjeszkedése hosszabb ideje zajlik, amihez felhasználja a határon túli magyar közösségeket is. Emellett magyar állami cégeket próbál a szomszédos országok gazdaságába beépíteni, százmilliárdos nagyságrendben tol pénzeket ebbe a projektbe, és megpróbálja a szomszédos országok választásait is befolyásolni. Mindez lehet, hogy az egyes akciókat tekintve jogszerű, de összességében és célját tekintve nemcsak barátságtalan, hanem törvénytelen is. Nemcsak piacszerzésről, hanem hatalmi befolyás kiépítéséről is szó van.

A szlovákok most lebuktatták, és Orbán megértette, hogy ha azonnal nem állítja le ezt a projektet, a V4-nek búcsút mondhat, és a szomszédos országokban a magyarellenes nacionalizmus egekbe csap. De ez nyilvánvalóan nem azt jelenti, hogy Orbán letett volna a szándékáról, ami a projekt mögött húzódik, mert ilyenre még nem volt példa, s nem is lesz. Megértette, hogy ez a próbálkozás nem sikerült, más módszereket és eszközöket kell keresnie, hogy a szomszédos országokban olyan stratégiai pozíciókat foglaljon el, amelyekkel a tényleges hatalom is az ő kezébe kerül.

A műemléképületek megvásárlása vélhetően arra irányult, hogy ennek az intervenciós támadásnak megteremtse az infrastrukturális hátterét. Olyan bázisokat, amelyek szervezik az egyes országok területeinek, cégeinek, stratégiai jelentőségű üzletágainak felvásárlását. Ahogy Orbán Magyarországon is kiépíti azt a gazdasági, kulturális és hatalmi bázisát, amely egy árnyékhatalom működését teszi lehetővé, amelynek kiszolgáltatott a mindenkori kormányzat, minden bizonnyal arra törekszik, hogy ezt a szomszédos országokban és a Balkánon is létrehozza.

Orbán a magyar fennhatóságot, a magyar árnyékkirályságot építi, amihez a közpénzek százmilliárdjait használja fel. Amiről beszél, de még nincs, a Közép-Európai Birodalom megteremtését építi, amelyben a háttérből általa irányított helyi bábkormányok működnek, de az egész az ő kezében van. Ezt a birodalmat akarja szembeállítani Nyugat-Európával, ennek a birodalomnak az éléről akar támadást indítani a liberális demokratikus Nyugat ellen, a nyugat-európai szélsőjobboldali szövetségesei támogatásával. A cél a liberális demokratikus világrend lerombolása.

Bármilyen vadnak tűnik az elképzelés, minden jel erre utal, és a projekt előrehaladott állapotban van. Ezért is nevetséges elképzelés, amikor emberek azt gondolják, hogy Orbánt választáson le lehet győzni, miközben neki világhatalmi tervei vannak. Ehhez korlátlan és bebetonozott hatalmat épített ki Magyarországon, és erre törekszik az egész régióban és a Balkánon. Maga mögött tudva Oroszországot és Kínát.

A kérdés az, hogy mikor ébrednek rá ezek az országok, hogy Orbán gyarmatosítja őket, és mikor húzzák ki a transzparenst, hogy „Nem leszünk magyar gyarmat”.

 





Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések