2024, december19, csütörtök
KezdőlapMagyarországOrbán fertőző, beteg és halott ág, amit le kell metszeni

Orbán fertőző, beteg és halott ág, amit le kell metszeni

-

Orbán a Welt am Sonntag című német vasárnapi magazinnak rendkívül primitív manipulációs szöveget adott elő. Orbán ebben az interjúban jelentette be az új találmányát, amivel megszünteti a néppárti felháborodást, miszerint Juncker fotóját Timmermansra cseréli. Akinek ennyi morális érzéke van, hogy azt képzeli, ezzel helyre hozhat bármit, vagy valami kedves dolgot tesz, az nem való emberek közé, mert ez a civilizálatlan, primitív aljasságnak felfoghatatlan mértéke, és olyan züllött ember gondolkodásmódja, aki nem való szalonképes európai közösségbe. Nem túlzás, ez az állatok színvonalát nem üti meg.

Orbán ugyanebben az interjúban „hasznos idiótáknak” nevezete Leninre utalva azokat a néppárti politikusokat, akik a kereszténydemokrata és európai értékek védelmében elutasítják ezt a morált, az illiberális populista és fasiszta módszereket, a náci propagandát, mert Orbán szerint ezzel a „baloldal” malmára hajtják a vizet, mert a baloldal akarja leszalámizni a Néppártot. Miután őt az indítványoknak megfelelően kizárnák, jönnének az olaszok, az osztrákok és mások. Orbán ezzel gondolta megijeszteni azokat, akik elvi alapon undorodnak attól a mocsoktól, amit képvisel és amit előad. Ezzel azt üzeni, hogy nincs mit tenni ellene, el kell tűrni, hogy a Néppártban fasiszták és nácik is vannak, mint amilyen ő, különben elfogy a Néppárt.

Ha valakinek ettől nem fordul fel a gyomra, akkor lépjen be a Fideszbe. Orbán azzal a sunyi ravaszsággal próbálja magát bent tartatni a Néppártban, hogy akik a távozását követelik, ezzel „hasznos idiótaként” a baloldal érdekeit szolgálják, mert ez a Néppárt leszalámizásához vezet. Orbán téved, mert az ő lemetszése a fáról csak egy halott ág levágása, ami a többi ágat is megfertőzné a betegséggel, és ez okozná ennek a pártnak (mint „fának”) a pusztulását. Már az eddigi illiberális előretörés is az ő fertőzésének következménye. Ha az egészséges ágakat nem védik meg, s Orbán bent maradhat, akkor az egész Néppárt a fasizálódással néz szembe. A kígyó szólalt meg az ágak között. És hazudott, mint mindig, mert az ő ereje a hazugságban van.

A Néppártnak fel kell ismernie az ellenséget, a betegséget, amely pusztítja, és amely a létét veszélyezteti. Ha gyümölcsöt akarnak teremni, és zöldellő fa akarnak maradni, akkor ezt kiszáradt, beteg ágat le kell vágni és a tűzre kell vetni. Különben elpusztul előbb ez a fa, majd az egész kert. Ez a metszés célja és feladata. S olyan kertész, amelynek nincs metszőollója, aki nem metszi meg a fát, az nem kertész, hanem egy hűtlen gazda, vagy a dolgához nem értő pancser, akinek a kezén kipusztul a kert. Az élőt el kell választani a holttól, az egészségest a betegtől, mert az egészségestől nem lesz egészséges a beteg, a beteg viszont megfertőzi az egészségest.

Ezzel a betegséggel már próbálkoztak szembeszállni, hogy megmentsék az ágat. Próbálták tisztítani, permetezni, de makacsul ellenállt mindennek és most már az egész fát veszélyezteti. Le kell metszeni, ezt az ágat el kell égetni. Ha ezt megteszik, akkor a fa többi ága még egészségesebb és gyümölcsözőbb lesz. Orbán azt ajánlotta a kertészeknek, hogy ne vágják le a fertőző ágat, mert utána a többi ágat is le kell majd vágni. Mintha a fertőzés attól terjedne, ha a fertőző ágat levágják, és attól állna meg, ha a beteg ágat meghagyják. Nevetséges érv. Valóban, a fát addig kell metszeni, amíg fertőzés van rajta. Orbán után le kell vágni a kisebb fertőző gócokat is, de nem kell félni, mert akkor nőnek majd új egészséges ágak. Viszont, ha meghagyják őket, akkor az egész fa elpusztul.

Ha Orbán nem kelt ezzel a Juncker-Timmermans plakátcserével, és ezzel a „hasznos idióta” szöveggel (amellyel a Néppárt elvszerű és tisztességes részét mocskolja és manipulálja), az eddiginél is nagyobb felháborodást, az azt jelenti, hogy a fertőzés elérte az egészséges ágakat is, és már a látható szint, a kéreg alatt pusztít és rombol. Maga a Sátán suttog itt a német újságon keresztül a kereszténydemokraták fülébe.

Magyarország olyan lett a világban, mint a lepra. Megbetegíti a világot, halálos kór hordozója. Úgy látszik, mégiscsak próféták voltak, akik megjövendölték a nemzethalált, mert ennek a vége az lesz. Ezt az országot előbb-utóbb lemetszik és tűzre vetik. Ez nem kérdés. Legkésőbb a messiási birodalomban, ahova nem mennek be az ilyen „kecske” nemzetek. Hanem mennek oda, ahol sírás és fogcsikorgatás lesz. Köszönjék meg a magyarok Orbán Viktornak, és azoknak az elődeinek, akiknek „munkásságából” újra szárba szökkent a magyar „keresztény” fasizmus, a magyar antiszemita hagyomány. Akik ezt magukévá teszik, akik ezzel azonosulnak, nem kerülik el a borzalmas véget.

 





Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések