A háború kezdete óta egyre feszültebbé váló magyar-ukrán viszony elérte eddigi mélypontját, amikor a háborúban súlyos veszteségeket szenvedett Dnyipró tekintélyes és befolyásos polgármestere már Magyarország eltörlésével fenyegette meg Orbánt, ha kilépne NATO védelme alól, akit ribancarcnak nevezett. Orbán kezdettől fogva az Ukrajna ellen rablóhadjáratot indító, tömeggyilkos orosz terrorállam oldalán áll, megtagadva minden segítséget Ukrajnától, akadályozva minden oroszokkal szembeni intézkedést, emiatt közvetlen szövetségesei (V4) is elhagyták és elfordultak tőle.
Orbán szokásos kétnyelvűsége ne tévesszen meg senkit, mindig mindenkivel úgy beszél, ahogy a másik fél hallani szeretné, de ezúttal is figyelembe kell venni saját intelmeit: nem azt kell nézni, amit mond, hanem azt, amit csinál. Az pedig egyértelműen oroszbarát és ukránellenes politika. Orbán viselkedésének és magatartásának súlyos hatásai vannak a kárpátaljai magyarokra, mert az anyaország reakcióit mindig kivetítik az adott nemzeti kisebbségre. Emiatt fűrészelték le az ukránok a munkácsi Turul-szobrot (nem mintha nagy kár lenne érte), már magyar zászlókat szednek le.
Orbán magatartása növeli és erősíti a magyarellenes hangulatot Ukrajnában, aminek nyilvánvalóan a kárpátaljai magyarok látják a kárát. Nem kellett volna így lenni, lehetett volna ez fordítva is. A háború kiváló alkalom lett volna arra, hogy Magyarország megerősítse a kárpátaljai magyar kisebbség elfogadását, befogadását és jogait. Ha Orbán emberként viselkedik, szolidáris a megtámadott országgal, ha nem akadályozza az Európai Unió szankcióit, támogatását, hanem a nyugati demokratikus jogállamokkal együtt elítéli az orosz agressziót, megalapozhatta volna a magyarok jó sorsát.
A bölcs nemzetpolitika nem rontja a határon túli magyar kisebbség helyzetét, hanem javítja azt. A két ország közötti jó viszony kihat a magyarok megítélésére és jogaik biztosítására. Orbánnak nem kellett volna semmi mást tenni, mint normális emberként viselkedni, demokratikus politikusként reagálni (fasiszta diktátornak, akinek egyik mintája az orosz fasiszta diktatúra, ez nem könnyű), s nem ellenségesen viszonyulni egy megtámadott országgal szemben, amely hősiesen védekezik, és iszonyatos áldozatokat, károkat szenved el. De Orbánt hidegen hagyta az oroszok népirtása is.
Nem magyarázat erre, hogy a háború előtt (nem mellesleg, éppen az orosz fenyegetettség miatt) a magyar kisebbség jogait, így szabad nyelvhasználatát is korlátozták, mert Magyarország a bajban mutathatta volna meg, hogy tiszteli az ukrán népet, együttérez vele a bajban, nem ellenséges vele szemben. Az „Ember, most jöttem ki a templomból” nagy keresztény Orbánnak, ha bármi köze is lenne a kereszténységhez, akkor a megtámadott, az üldözött, az elnyomott oldalára kellett volna állni, de azt is tudná, hogyan kell viselkednie azzal, akitől esetleg sérelmet szenvedett el.
A Biblia szerint a krisztusi norma az, amit Jézus mondott, „azért, ha éhezik a te ellenséged, adj ennie; ha szomjúhozik, adj innia; mert ha ezt míveled, eleven szenet gyűjtesz az ő fejére. Ne győzettessél meg a gonosztól, hanem a gonoszt jóval győzd meg”. De Orbán kihasználta, visszaélt az ukránok nyomorúságos helyzetével, nem segítette őket, hanem ártott nekik, magukra hagyta őket és beléjük rúgott, ezzel eleven szenet a saját fejére és a kárpátaljai magyarok fejére gyűjtött. Még azokat is a magyarok ellen fordította és uszította, akik nem voltak a magyarok ellen.
Itt lett volna az alkalom, hogy Orbán örökre a kárpátaljai magyarok és Magyarország barátjává tegye a szomszédos nagy ukrán népet, ehelyett örökre ellenséggé tette őket. Ennyit ember még nem ártott a kárpátaljai magyaroknak, de nemcsak nekik, hanem általában a határon túli magyar kisebbségnek, sőt a világon élő összes magyarnak. Mert Orbán háborúpárti, oroszpárti, ukránellenes és fasiszta attitűdje a többi szomszéd országban és a világ minden részén ellenszenvet keltett a magyarokkal szemben. Ha nem mondják is, a magyarok nem lettek kedvesebbek előttük.
Orbán embertelen magatartása nem üti meg a bűnös világ mércéjét sem, nemhogy a „keresztény” normákat, amelyek nevében aljaskodik belföldön és külföldön egyaránt. Egyebek mellett a Biblia olyanokat tanít, hogy ki mit vet, azt aratja. Ha Orbán most jó magokat vetett volna el, Magyarország és a kárpátaljai magyarok jó dolgokat arathattak volna belőle. De a helyzet ennél is súlyosabb, mert a háború kezdete óta ott lebeg a gyanú árnyéka, hogy Orbán az orosz típusú illiberális keresztényfasizmus térhódítása mellett Kárpátalja visszaszerzésének reményében oroszpárti.
Ez pedig a legsúlyosabb gyanú, hogy mint egy dögkeselyű, készenlétben áll, hogy osztozzon a tömeggyilkos rablóállammal a koncon. Dnyipró polgármesterének szavai igazak Orbánnal szemben, s nem igazságosak az egész magyar népre vonatkozóan, de az indulatai és az érzelmei érthetőek. Mindenesetre kifejezik Ukrajna, a hazáját védő, a szüleit, testvéreit, gyermekeit elveszítő ukrán nép érzéseit és viszonyát egy gőgös, beképzelt, szívtelen és embertelen politikussal, Orbán politikai rendszerével és sajnálatos módon az általa képviselt néppel szemben.
A világ legpocsékabb embere a világ legpocsékabb nemzetévé teszi a magyart, és ennek súlyos következményeit viselik a határon túli magyarok. Ezúttal leginkább a kárpátaljai magyarok, akiknek a jövőjét, a sorsát, a megítélését és a jogait ezzel száz évre hazavágta Orbán. Még akkor is, ha az ukránok nem azonosítanak mindenkit Orbánnal, s a kárpátaljai magyarok ukrán állampolgárként épp olyan odaadóan védik a hazájukat és az otthonaikat Orbán orosz barátainak tömeggyilkos támadásaival szemben, mint Ukrajna többi polgára.
