2024, december22, vasárnap
KezdőlapKiemelt fő hírOrbán kitermelte saját ellenzékét, akiket csak erősít a gumibot

Orbán kitermelte saját ellenzékét, akiket csak erősít a gumibot

-

A státusztörvény ellen tüntető diákok közül a hivatalos program után több ezren vonultak a Fidesz székházához, hogy kinyilvánítsák véleményüket Orbán rendszeréről: zúgott a „Mocskos Fidesz”, amit a diákok vezettek be még a CEU betiltása elleni tüntetéseken. A fiatal tüntetők oda vonultak, ahol ennek a rendszernek a rákfenéje van. Pontosan tudják, hogy az a sok szar, ami összegyűlt az országban, innen jön. Orbán pedig ezzel elveszítette a jövőért folyó harcot. A biológia is ellene dolgozik, és az ország fiataljai ellene vannak.

Orbánt túlságosan lefoglalja a vágy, hogy világpolitikai tényező legyen, emiatt elhanyagolta a belpolitikai ügyeket, leginkább az oktatás szándékos szétverése miatt támadt elégedetlenséget. Hiába a propagandagépezet, mert azt éppen leszarják ezek a fiatalok, akik szívből utálják ezt a rendszert. Orbán a legfontosabb réteget veszítette el, akik közül nem tud és/vagy akar mindenki külföldre menni. Sokan a saját hazájukban szeretnének emberhez méltó életet élni a 21. században, amit Orbán egy primitív és hazug nacionalista ideológiával és az önkényuralmával elvett tőlük.

Ezek a fiatalok még nem elég dühösek, de már kimutatják az erejüket, és eljön majd az ő idejük. Hiába becsülik le őket látványosan, mintha az ország többszázezer fiataljából csak néhány ezren lennének az Orbán-ellenes tüntetők. Ha nincsenek is ott, a többiek velük vannak. Ha egyszer kollektívan bepöccennek, és véget akarnak vetni ennek a tetü rendszernek, akkor összefognak, együtt megteszik. Orbánnál nincs hülyébb ember a földön (ezzel nem mondtunk újat), de ezt bizonyítja azzal, hogy kitermelte saját igazi ellenzékét, és maga ellen fordította az ország fiatalságát.

Az Orbán-rendszer nem szexi, hanem nagyon ciki. Öreg fasiszták primitív gyülekezete, akik belemerevedtek saját korlátolt hazugságaikba, a 19 század fasizmusába, megspékelve a 21. századot jelképező genderszabadság elleni uszítással. A melegek elleni gyűlöletkeltéssel ezt a réteget és korosztályt éppenséggel nem fogják maguk mellé állítani. Most még csak játszanak, csak hülyítik a rendőröket, s csupán élesítik a körmeiket, próbálják az erejüket, de ha egyszer ezek megindulnak, nem fogják a trottyos Bayer Zsoltok megállítani őket. Övék a jövő, ez az ország az övék lesz.

Itt az új Magyarország, a modern szabad magyarok. A Pankotai Lilik szabad lelkével és a diktatúra utálatával. Jó látni az életjelet, és Orbánnak nincs fogalma arról, milyen erők vannak a mélyben ebben a korosztályban. A könnygáz több ezerre duzzasztotta őket, a gumibottól csak erősödnek. A gonosz és buta hatalommal való ütközeteket pedig megszerették. Pintér Sándor nem ért ezeknek a fiataloknak a nyelvén, csak a gumibot nyelvén. Hiába képmutatóskodnak, hogy az ellenzéket teszik felelőssé, velük próbálnak pánikszerűen látszattárgyalásokat kezdeni, ezek a fiatalok nem azok.

Mondhatnánk a költővel, Magyar! hajnal hasad! Most még gyengének látszik, de ha lesz valódi düh és indulat, ezek a fiatalok megállíthatatlanok lesznek. Ha végre megértik, mi történik, mi a tét, és mi a dolguk. Orbánt már mindenesetre utálják. Ő ezt a generációt már elvesztette. Megjelentek a színpadon.







Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések