2024, december18, szerda
KezdőlapKiemelt fő hírOrbán nem vállalja nyilvánosság előtt a szavait

Orbán nem vállalja nyilvánosság előtt a szavait

-

Orbán fél, hazudik és nem vállalja a nyilvánosság előtt a szavait. Egy demokratikus politikai vezető így nem viselkedik, csak egy szektavezér. A Hit Gyülekezetében vannak olyan zárt, a nyilvánosság (a gyülekezeti nyilvánosság elől is) elzárt gyűlések, mint amilyet Orbán tart a Várkert Bazárban „évértékelő” címen, ahova nem engedik be a hazai és nemzetközi sajtót.

Az évértékelő (State of the Union) az amerikai gyakorlatból került a magyar közéletbe, kezdettől fogva meghamisítva azt. Az amerikai elnök a Kongresszusban mondja el hatásos beszédét, amelyet minden magára adó televíziós társaság közvetít, az elnök beszéde ezért teljesen nyilvános. Orbán ezt úgy hamisította meg, hogy saját híveinek tart beszédet.

Ebben az évben eljutott odáig, hogy már szinte teljesen zárt körben beszél. A propagandamédia nem sajtó, rajtuk kívül más nem lehet jelen. Ez azt jelenti, hogy Orbán nem vállalja nyilvánosan a szavait, amelyeket évértékelő címen egy zártkörű elődás keretében mond el. A zárkörűség nemcsak arra utal, hogy nem meri a nyilvánosság előtt megméretni azt, amit mond, hanem azt is jelenti, hogy nem tud senki szemébe nézni.

Orbán saját hívei előtt mond olyan beszédet, amelyet senki nem kérdőjelez meg, senki nem ellenőriz, amit a jelenlevők szó nélkül elfogadnak. Orbán már csak ilyen közönség előtt mer és tud beszélni, különösen, miután kiderült, hogy a családjával kapcsolatban álló pedofiltámogatónak hivatalosan kegyelmet adott az általa kinevezett báb, Novák Katalin.

Orbán tudja, hogy hazudik. Ezt jelenti a zárkörűség.

 

Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések