2024, december22, vasárnap
KezdőlapKiemelt fő hírOrbán úgy jelenti be, hogy meddig akar uralkodni, mintha egy király lenne

Orbán úgy jelenti be, hogy meddig akar uralkodni, mintha egy király lenne

-

Orbán „elszállásának” mértékét mutatja, hogy egyre gyakrabban közli, mennyi ideig szeretne még „kormányozni”, mintha ez kizárólag az ő egyéni döntésén múlna. Az más kérdés, hogy ez valóban így van, mert arról gondoskodott, hogy őt demokratikusan leváltani nem lehet. Emellett Orbán nem „kormányoz”, hanem uralkodik, miután nagyobb hatalma van, mint bármelyik királynak. Akik kormányoznak, ellenőrzés alatt állnak. Orbán felett viszont semmiféle kontroll nincs, a törvények felett áll. Ezért ő uralkodik.

Hazudik, amikor uralkodásának tervezett végéről beszél. Mert egy uralkodó az élete végéig uralkodik, ha közben fel nem akasztják. Orbánnal sem lesz ez másképp. Orbán csak kelleti magát, hogy kérleljék, ne hagyja abba. Csupán talpnyalói és alattvalói hízelkedésére vágyik, mint a hatalomtól megrészegült minden beteg szörnyeteg. Bizonyíték erre, hogy mindig tíz évet ad magának, amiből soha nem fogy el semmi, mert négy vagy öt év múlva is újra tíz évről beszél. De ha egyszer tényleg betartja, akkor tíz év múlva királyság lesz, az Orbán-családból királyi család lesz.

Most azt állította, hogy uralkodásából a háború és a járvány „elvett négy évet”. Ez azért vicces, mert sem a háborúnak, sem a járványnak nincs vége, háborúk és járványok pedig mindig lesznek. Amikor rossz külső feltételek között képtelen bármit tenni, mert elfogyott az ingyen pénz, ezért nem tud produkálni semmit, az is az uralkodásának része. Mindenkit érintett a járvány és a háború, de ez egyetlen – háborúban nem álló – ország demokratikusan választott vezetőjének mandátumát nem hosszabbította meg.

A járvány és a háború senkit nem érintett úgy, mint ahogy azt Orbán a magyaroknak előadja. Nem a járvány és a háború a gazdasági csőd oka, hanem az uniós pénzek elmaradása. Brüsszel pénze nélkül pedig az Orbán-rezsim halálra van ítélve. Orbán uniós pénzek nélkül nem tudja fenntartani az országot, képtelen egyensúlyban tartani a költségvetést, mert a nagyzolási hóbortjához nincs elég bevétel, s azon kívül, hogy a kínai akkumulátorgyárak szeméttelepe lesz az ország, jobb ötlete nincs. A jövőbe, a tudásba, nem invesztál, azt a pénzt stadionokra költi és ellopja.

Orbán ne beszéljen arról, hogy tőle bármi elvett négy évet, mert ők ezt is lopásra, gazdagodásra, nyerészkedésre használták. Halálra ítélve több tízezer magyar embert, mert nem tudtak a lopásról lemondani. Ezzel szemben mi elmondhatjuk, hogy Orbán elvett az életünkből eddig 13 évet, amikor nem élhettünk szabadon, nyugodtan és boldogan saját hazánkban, még látogatóként sem, azt is le kell tagadnia egy normális embernek, hogy magyar, és semmi köze nincs Orbánhoz és az ő kleptokrata, gyűlöletre épülő fasiszta diktatúrájához. Akik miatta meghaltak, még többet veszítettek.

Rémálomba illő uralkodásának idejét minden évben (többször is) újabb tíz évekkel kívánja meghosszabbítani, mintha ez kizárólag az ő döntése lenne, amihez senki másnak nincs köze. Királyok nyilatkoznak így, akiknek születési előjoguk az uralkodás, amit az alattvalóknak tiszteletben kell tartani. Ezért jogukban áll bejelenteni, hogy meddig akarnak a trónon ülni, s mikor akarják átadni a koronát az örököseiknek, ami kizárólag rájuk tartozik. Orbán esetében nem tudunk arról, hogy királynak született volna, és születési előjog alapján alkotmányosan uralkodna, amíg neki tetszik.

Az Orbán-uralom tervezett hosszáról szóló újabb és újabb bejelentések egyértelmű bizonyítékai, hogy az ő „megválasztása” és alkotmányos „kormányzása” csupán díszlet és látszat. Orbán elfoglalta az országot, önkényesen magához ragadta az Alkotmány által tiltott kizárólagos hatalmat. Alkotmányon kívüli egyeduralmát gyakorolja, amiről csupán ő mondhat le, amikor akar. Kisajátította az országot és a hatalmat, semmibe veszi a népakaratot, a magyar nép elveszítette az önrendelkezését és a szabadságát. Orbán törvénytelenül uralkodik. Ezt jelenti a bejelentése.

Azt nem tudjuk, hogy a látszat és a valóság ellentmondása meddig áll fenn, s Orbán mikor igazítja az alkotmányt a valósághoz, s koronázza meg saját magát vagy valamelyik családtagját. Vélhetően a saját lábán tolvajkodó elsőszülött leányát, a pelenkadobálásban is világelső felcsúti hercegnőt, Orbán Ráhelt. A két világháború közötti feudális keresztényfasiszta állam atmoszférájával felkészíti a népet az úri Magyarország és a királyság bevezetésére. Azt megtapasztalta, hogy bármit megtehet, a magyarok nem állnak ellent semminek. Még el is bódulnának, hogy nekünk is van királynőnk.

Orbán Kötcsén is előadta, hogy  „nagyok, erősek és gazdagok akarunk lenni”. Azt szeretné, hogy „tiszteljen minket a világ”. Miközben az infláció tartósan háromszorosa az uniós átlagnak, az ország költségvetése gyakorlatilag összeomlott, mert rekordméretű a hiány, életszínvonalban már minden szomszédos ország megelőzte Magyarországot, már csak Bulgáriát előzik meg, de ő nagyságról és gazdagságról beszél. Azt mondja, hogy „tiszteljen minket a világ”, miközben Magyarország tekintélyét földig rombolta, a világ minden tisztelete elszállt, mert aljaskodik és tömeggyilkost támogat.

A nagyságot ilyenekre építi, mint a Horthy-kultusz, a királyság bevezetése, mert mint mondta, a gazdasági mélyrepülés sem csökkentette jelentősen a népszerűségüket, mert a választóik nemcsak gazdasági, hanem „politikai és ideológiai szempontokat is mérlegelnek”, márpedig az van dögivel. Antiszemitizmus, fasiszta uszítás, náci populizmus helyettesíti a jólétet, s a magyarok jóllaknak ezzel. A királyság az egekbe röpítené az operett színvonalú „nemzeti érzést” és a „nagyság” hamis képzetét. Meg a hadsereg, mert abban van az erő és a tisztelet.

Ha Orbán egyszer visszavonul, az akkor lesz, amikor átadja a hatalmat a lányának, mint királynőnek. Addig kideríti az erre a célra létrehozott Magyarságkutató Intézet, hogy az Orbán-család az árpádházi királyok leszármazottja, s a fatolvajok, csirketolvajok jogosultak a magyar királyi trónra. Mert azt senki nem gondolhatja, ha igaz lenne, hogy Orbán tíz év múlva félreáll, akkor majd egy demokratikus választás győztesének adja át a hatalmat, és nem a lányát fogja megkoronázni. Elrabolják az országot. A Horthy-rendszer előállt, már csak egy dolog hiányzik belőle: egy király(nő).

Főispánok már vannak, lesznek majd főurak is, grófok, bárók, hercegek. A gázszerelő gróf lesz, Rogán Cecília a milliárdos éves bevétele mellé bárónő, akárcsak Sarka kata, akik előtt hajbókolni kell, az „angolszász stílusú” fatolvaj Tiborcz pedig herceg lesz. Orbán már most is elhiszi magáról, hogy neki valami különleges küldetése van, és neki valami különleges tisztelet jár. Miközben megkülönböztetés csupán annyiban érheti, mint súlyos bűncselekmények elkövetőjét, hogy minden büntetési tételnél figyelembe kell venni a rendkívül súlyosbító körülményeket.







Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések