2024, április19, péntek
KezdőlapKiemelt fő hírOrbánnál a "kulturális homogenitás" a biológiai fajból fakad, ha a fajkeveredés veszélyezteti,...

Orbánnál a „kulturális homogenitás” a biológiai fajból fakad, ha a fajkeveredés veszélyezteti, ezt nevezik nácizmusnak

-

Orbán már sokszor belekeveredett abba, hogy nem hirdetheti nyíltan Európában a hitleri nácizmus tételeit, ezért korábban már próbálta a fajgyűlölő nézeteit „etnikai homogenitásnak” nevezni, amiből szintén botrány lett. Abból is azzal próbált kimászni, hogy azt hazudták: nem „etnikai”, hanem „kulturális” homogenitást mondott, ami nem igaz. Erre jöhet megint az, hogy akkor nem fogalmazott pontosan. Szerintünk pedig pontosan fogalmazott, mert azt akarta mondani, amit mondott, csak utólag lett kínos, ezért kellett letagadni. Akárcsak most.

A fajkeveredésről előadott hamisítatlan náci ideológiai alapvetését is azzal próbálja leplezni, hogy azt „kulturális” kontextusban kell értelmezni. Oktató hangon arról beszélt az osztrák kancellárnak, hogy „mindig egy kulturális koncepció szerint értelmezze a Magyarországról jövő híreket”. Orbán azt mondta, hogy „Magyarországon biológiai alapú megközelítése semmilyen politikai kérdésnek nem lehetséges, ami lehetséges, az a kulturális alapú megközelítés”. Ez viszont a világ legnagyobb hazugsága. Magyarországon mindig kizárólag csak biológiai alapon közelítettek e kérdésekhez.

Magyarországon még soha nem használt a „keresztény-nemzeti” jobboldal kulturális megközelítést, sem a zsidók, sem a cigányok, sem a feketék tekintetében, hanem kizárólag biológiait, genetikai alapon. Ezt csak megerősíti a holokauszt ténye és a holokausztot megelőző zsidóellenes törvények, pogromok, uszítások. Még soha nem merült fel, hogy a zsidó kultúrával lenne baj, és nem a zsidó emberekkel. Magyarországon ez mindig is biológiai, faji kérdés volt. Ha nem így lenne, akkor nem tartanák nyilván az asszimilált, származási alapon zsidókat. Például. Vagy romákat. Például.

Magyarországon nem folyik vita a kulturák befogadásáról és egymás mellett éléséről. Illetve, amikor ez szóba kerül, akkor megszokásból ez még mindig pozitív jelentéssel bír. A fasiszta rendszer még nem alakította át a közgondolkodást, nem számolta fel a közvéleményben azt az attitüdöt, hogy a kulturális sokszínűség az ország gazdagsága. Még a bevándorlással kapcsolatban is, amikor a „kulturális kérdések” kerülnek előtérbe, akkor arról éppenhogy pozitívan beszélnek. Amikor az emberi szokások jönnek szóba (Orbánnak ez a „kultúra”), ott már megjelennek a faji előítéletek.

Ezeket a faji előítéleteket fogalmazta meg az Orbán-rezsim a menekültellenes plakátokon, amelyek azt sugalmazták, hogy a nem európai „fajú” emberek (ez Orbán szóhasználata) nem dolgoznak, nem fürdenek, nem tiszták, bűnözők, lopnak, gyilkolnak, megerőszakolják a nőket, képtelenek ennélfogva a beilleszkedésre és a társadalmi normák betartására. Egy rosszabb minőségű génekkel rendelkező alacsonyabbrendű emberek. Ezt öntötte magából a kormánypropaganda. Erről van itt szó, nem a kultúráról. Ezeknek „a vérében van”, így fordította le a megcélzott magyar ember.

Az orbáni fajelméletben a fajkeveredés és a kulturális homogenitás úgy függ össze, hogy Orbán a biológiai fajból vezeti le a „kultúrát”, mint amit meghatároznak az emberek biológiai adottságai, a faji jellegük. Egy fajhoz egy „kultúra” tartozik, ezért az általa kívánatosnak tartott „kulturális homogenitás” a faji homogenitással biztosítható. Különböző fajok között nem tud elképzelni azonos kultúrát, erre épül a bevándorlásellenessége, amit Bécsben már nyíltan vállalt, mintha az nem lenne ugyanolyan szégyellnivaló, mint a büdös zokni és a szaros gatya.

A „kulturális homogenitás”, amivel próbálják szalonképessé tenni a fajkeveredésről szóló náci beszédet, semmivel nem jobb, mert a kulturális homogenitás is fasiszta és náci ideológia. Normális ember ilyet sem mond, és főleg nem próbál megvalósítani, mint Orbán Magyarországon, mert az maga a diktatúra. De amikor ezt a „kulturális homogenitást” a fajvédelemmel, a fajtisztasággal, a fajkeveredés elutasításával próbálja valaki biztosítani, mint amit Orbán világosan és egyértelműen kifejtett Tusványoson, az fajelmélet, fajgyűlölet, fajvédelem, az hitlerizmus és nácizmus.

Orbán bevándorlásellenessége mögött ez a fajelmélet és fajgyűlölet áll, mert ha nem így lenne, akkor a bevándorlók nem veszélyeztetnék a kulturális homogenitást, hiszen különböző „fajú” ember is tartozhatna ugyanabba a kultúrába. De ez Orbánnak elképzelhetetlen, mert a biológiai meghatározottságtól, a faji determinációtól nem tud elszakadni, ezért a fajkeveredést veszélyesnek tartja. A „fajkereveredés” olyan szó, amit nem lehet kicserélni a „kultúra” szóra, csak akkor, a fajból vezeti le a kultúrát. Ez viszont maga a nácizmus.

Lehet ezt csűrni-csavarni, szépíteni, hazudozni, mismásolni. Orbán Viktor egy fajelméletet terjesztő koszos, mondjuk ki, mocskos náci. Aki faji alapon alacsonyabbrendű, alacsonyabb kultúrájú embereket különböztet meg, aki fajkeveredéstől (a biológiai gének keveredésétől) félti a nemzetét, mert az rontja a genetikai állományát és a kulturális színvonalát, az egy hitlerista náci gazember. Az illiberalizmus is minden területre kiterjedő egységes, belső ellentmondások nélküli eszmerendszer, amelynek szerves része a fajgyűlölet, a nácizmus, és minden gonoszság, ami a Földön van.

Ez az ember vezeti Magyarországot, ez az ember állít normákat, igazít mindent a bensejében levő sátáni sötétséghez. Ez az ember formálja saját képére és hasonlatosságára Magyarországot és a magyar népet, míg el nem éri a nácizmus végső célját, amelyben vezér és népe azonossá válik és szellemileg egyesül, akik pedig ezen kívül vannak, azok elpusztítandó ellenségek. Ilyen egyszerű ez, és minden nap csak újabb bizonyítékát adja ennek. Minden nap közelebb kerülünk a pusztuláshoz.

Az Orbán környezetében levő és őt kiszolgáló Gulyások, Navracsicsok és társaik, akik nem voltak eredendően nácik, de a romlás már látható rajtuk, végül azzá kell válniuk, az első számú felelősök, hogy nem állnak ki a nyilvánosság elé, és nem mondják el, amit belül látnak, tudnak, hanem assszisztálnak ehhez. Mert ők látják, hogy egy ördögi szörnyeteget szolgálnak, de azon dolgoznak, hogy ezt leplezzék. Az ítéletük súlyosabb lesz, akár földi, akár túlvilági ítéletről legyen szó. Na hazudjanak maguknak, hogy belülről próbálják menteni a menthetőt. Ha nem lépnek ki, bűntársak.







Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések