A Nemzeti Együttműködés Rendszere alatt húzódó üregekben, a Nemzeti Együttműködés Rendszere által még nem felfedezett térségekben és még be nem darált közösségekben elterjedt tévhit, hogy Orbán Viktor pártja, illetve Orbán Viktor személyesen okolható azért a megalázó helyzetért, amiben a demokratikusan gondolkodók és egyéb nem Fidesz hívők kerültek, miatta került szívatóágra mindenki, aki a kormánnyal való együttműködésre nem hajlandó vagy nem képes.
Ez a tragikus baromság elsősorban arra jó, hogy addig se kelljen csinálni semmit, amíg a Fidesz hatalmon van, hiszen ha majd az Orbán-rendszer felszámolja önmagát, ha majd a fülkeforradalmat felzabálják gyermekei, akkor elvonulnak a felhők a liberális demokrata Nap elől, és minden jó lesz, természetesen magától, nem kell tenni semmit, Orbán hiánya a megoldás maga.
Ez persze azt is feltételezi, hogy amíg nem volt Orbán, addig minden rendben volt, ha majd nem lesz (természetesen nem fizikai, hanem politikai értelemben), akkor megint rendben lesz, mert mi, magyarok, annyira klassz nép vagyunk, hogy csak és kizárólag egy magányos diktátor tudja tönkretenni a paradicsomot, amiben élünk, ahogy az eddig is történt minden esetben, ami ezután is történni fog. Mi soha nem rontunk el semmit, mert mi vagyunk a többség, a józanul gondolkodó, demokratikus magyarság, liberálisok, baloldaliak, nem fideszes konzervatívok és anarchisták, mi már alig várjuk, hogy magától megoldódjon minden. Addig is csipegetünk a lószarból, elvégre valamiből élni kell.
A nem fideszes közvélemény önmagát gyakran demokratikus vagy liberális közvéleménynek nevezi, általában olyan esetekben hallatja hangját, amikor a Fidesz-KDNP kormány vagy annak valamelyik tagja valami kiemelkedően retardált intézkedéssel, illetve megszólalással hívja fel magára a figyelmet, azonban ez a harsogás tulajdonképpen elfedi a valódi tevékenységét, ami pedig nem más, mint hisztérikus öngyűlölete, saját tagjainak kivégzése, nem fideszes közéleti szereplők megbélyegzése Fidesz-kollaborációval, tomboló irigység és egymás megfigyelése.
A kormánypárt gyakorlata egyszerű: sajátjaik közül senkit sem hagynak az út szélén, cserébe totális lojalitást várnak el. Ez a lojalitás még azokban is megmarad, akik barátból ellenséggé váltak, Simicska Lajos például sohasem árulta el Orbán Viktort, de a közkatonák is kussolnak, részben mert ki lettek fizetve, részben pedig félelemből, mert, ahogy körültekintenek a magyar ugaron, nem nagyon találnak olyan erőt, ami képes lenne az elkövetkező évtizedekben leváltani a Fideszt. (Vannak persze kivételek, Hadházy is milyen szép sikereket ért el, oh wait!)
Mindenki más azonban, aki ezt az országot lakja és néha minimális politikai tevékenységre hajlandó, más gyakorlatot követ. Nemcsak az út szélén hagyja sajátjait, de még bele is tapossa az árokba, hogy ne jelentsen konkurenciát, ahogy kilép az ajtón, máris kifejti, miért hülyék, akikkel öt perce tárgyalt, jobban gyűlöli saját főnökét, mint Orbán Viktort, és meg se várja bukását, máris tévéstúdiókba rohan, hogy elmagyarázza, mennyire, de mennyire borzalmas dolgok történnek ott, ahol eddig fizetést kapott.
Mindebből elég egyértelmű, hogy nem az emberi minősége alapján lesz valaki a Nemzeti Együttműködés Rendszerének tagja vagy nem tagja, hanem puszta véletlenből, rosszkor volt jó helyen, nem vette fel a telefont, amikor kellett volna, esetleg képtelen befogni a pofáját, amikor kellene. Csodálatos lenne, ha a rosszak mind összegyűltek volna a kormánypártokban és azok körül, mi, a jók pedig szomorúan konstatálnánk, hogy győzedelmeskedett a gonosz, természetesen csak ideiglenesen. Az a teljesítmény azonban, amit a kormányon épp nem lévő egyharmados többség mutat, arra enged következtetni, hogy sokkal nagyobb bajok vannak annál, minthogy egy preparált választási törvény, egypárti Alaptörvény, taktikázás, némi manipuláció és csalás segítségével kormányra került egy maffiára erősen emlékeztető közösség.
A baj az, hogy jelenleg ez az egyetlen közösség az országban.
A többiek pillanatról pillanatra változó erővonalak mentén árulják el egymást, nyírják ki, akit csak lehet, besúgnak és feljelentenek, kiközösítenek, megbélyegeznek, majd mutogatnak Orbán Viktorra, hogy mindenről ő tehet.
Bezzeg, ha Orbán Viktor nem lenne (nyilván, ismét politikai és nem fizikai értelemben), akkor zöldebb lenne a fű és kékebb az ég. Akkor mindenkinek gerince nőne, szolidaritás és egység jellemezné szeretett hazánkat, megszűnne a korrupció és a kereszteződésekben mindenki megadná az elsőbbséget (mármint természetesen nem mindenki, hanem csak azok, akiknek nincs elsőbbségük, de azért remélem, érthető a példa).
Még szerencse, hogy jó darabig nem lesz lehetőségünk megmutatni, hogy milyen csodákra vagyunk képesek a Fidesz nélkül, a jövőben pedig hivatkozhatunk rá, mint az emberre, aki miatt megint nem lehetett Magyarország az a virágzó, demokratikus, csodálatos ország, ami egyébként alaptermészete.
