Mit adott nekünk a demokrácia? – tették fel a kérdést a magyarok már 1994-ben, amikor a dölyfös és komikus Antall- majd Boros-kormány dicstelen kísérlete totális kudarcba fulladt, ám a darutollas demokrácia mégiscsak létrehozott valami, megfelelő távolságból normális országra emlékeztető alakulatot, mivel a kezdeti nehézségek biztos tudatában az MDF képes volt elfogadni az SZDSZ segítségét és együttműködését, így aztán elsőre nem lett az, ami mostanra igen: operett díszletek közt egy kizárólag hülyéknek felépített rezervátum, nemzeti dohányboltokkal és röhejes lovagrendekkel.
A bérek azonban nem érték el az osztrák minimumot, megjelent a munkanélküliség és állandósult, a terülj, terülj nem terült, csak a meló és a csóróság, ilyeténképpen a bevezetőben feltett kérdésre a magyarok jelentős többsége azt válaszolta, hogy semmit, ide veled megszokott szocializmusunk, gyere vissza, Horn Gyula, és hozd magaddal vissza a kádárizmus akolmelegét!
Horn Gyula visszajött, de az SZDSZ megint bezavart, így aztán még a gazdaság sem omlott reá a hirtelen újra népszerű Magyar Szocialista Pártra, a munkanélküliség és a csóróság maradt, a magyarok tehát megint csak elgondolkodtak, és a kérdésre, miszerint mit adott nekünk a második majdnem szocializmus?, azt válaszolták, hogy semmit, és mentek tovább.
Az illiberális demokrácia első kísérlete szintén megbukott, talán nem volt elég a nemzetiszínű pántlika a viszonylag normális, eleinte Chikán Attila által irányított gazdaságon, aztán a metadinamikus Medgyessy Péter, a baloldal rendszeresen megújító Gyurcsány Ferenc, és jelenünkhöz érve, a teljes fényében pompázó illiberális Orbán Viktor. Most tehát éppen azt kérdezik maguktól az egyre fáradtabb és megviseltebb magyarok: no, de mit adott nekünk az illiberális demokrácia?
Nem arról van szó tehát, amiről egyes elemzők értekeznek, hogy a nép mindig elköveti ugyanazokat a hibákat, újra és újra belepisil ugyanabba a folyóba és belelép ugyanabba a filozófusba, hanem éppen ellenkezőleg: kíváncsisága és kísérletező kedve által hajtva, hajszolva, megy előre, egyre csak följebb, de nagyon. Előre és följebb.
A határ a csillagos ég, ami néha vörös csillagos, néha kaszás keresztes, néha az Unió csillagai ragyogják be, néha a fordított pentagramma, de a mozgás letagadhatatlan. Megyünk bele a jövőnkbe, ami csak a miénk.
Ennek ellenére is érezhető egy furcsa várakozás a haladó értelmiség és a vele szövetséges baloldali munkásság részéről, hogy ezúttal másképp lesz, mert a tömegek bölcsessége majd nem előre, hanem egy kicsit visszalép, hogy aztán onnan előre, de nagyot. Konkrétan: a Fideszből kiábrándult szavazók a szocialistákat és szövetségeseiket választják, mert rájönnek, hogy a Fidesz rossz, de az MSZP nem annyira rossz, hiába próbálkoztak velünk már háromszor, hiába építettek sok kilométernyi autópályát, óvodát és tizenharmadik havi nyugdíjat. De a nép haladni akar, a történelem kerekét forgatni a megfelelő irányba.
Nem jött be a demokrácia, a szocializmus, a majdnem demokrácia, a majdnem szocializmus, de még az illiberális demokrácia sem, mert túl liberális volt, jöjjön tehát az egyáltalán nem liberális, nemdemokrácia, azt majd biztos tök jó lesz, meg nem is próbáltuk mostanában.
Lopnak a politikusok, mert túl nagy a szabadság.
Valahogy ez a tétel ragadt be a szavazók agyába, tökéletesen félreértelmezve a jelent, jövőt és múltat. Nem azért rossz nekünk, mert szabadságunk folyamatos csorbítása mellett az elit saját szabadságát folyamatosan növeli, de úgy, hogy olyat még nem láttak az EU-ban, hanem azért rossz nekünk, mert még mindig túl szabad a másik, a szomszéd, a meleg, a cigány, a bevándorló, a nő, a drogos és az egyetemista, és ha majd nekik rosszabb lesz, akkor nekünk jobb, mert mi magyarok vagyunk, nem melegek, cigányok, egyetemisták, drogosok, nők, hanem büszke magyarok, akikért már nem áll ki senki sem ebben az Európai Unió által terrorizált országban, csak a szélső jobb. De ők aztán nagyon.
A demokrácia átláthatatlan, mindenféle bizottságok, szervezetek és pártok, állandóan csak a szócséplés, a széthúzás, a vita, bezzeg a diktatúrában egyszerűség és szépség uralkodik, csak egy segg van, nem kell taktikázni.
Van, aki mindig rosszul választ. A nő, aki mindig olyan férfihez megy feleségül, aki veri. Van, aki megpróbál fejlődni, mindig újabb és újabb, de változatos csapdákba lép. A legritkábban az történik meg, hogy valaki a második kudarc után úgy dönt, hogy visszamegy az elsőhöz, mert ugyan a Béla kicsit kövér és elég keveset keres, de mégiscsak vannak pozitív tulajdonságai, például szép a szeme. Na, az az, ami nem lesz.
