2010 óta a legjobb hír Magyarországnak, hogy az Európai Néppárt több éves huzavona után sikeresen kiszorította Orbánt és pártját a legnagyobb és legerősebb európai pártcsaládból: megelőzve a kizárást, Orbán maga távozott az Európai Néppártból. Eljárása hasonló volt ahhoz, amikor még (elsősorban) a németek pávatánca miatt csak felfüggesztették Orbán pártját, amit ő úgy kommunikált, hogy ők függesztik fel saját tagságukat. Aztán először a Néppárt európai parlamenti frakciójából lépett ki „önként”, mielőtt kirúgták volna, aztán pedig bejelentette, hogy a Fidesz – ugyancsak „önként” – kilép az Európai Néppártból.
Mindez óriási öröm és megnyugvás lehet Magyarországnak, Európának és az egész világnak, mert ez azt jelenti, hogy a Néppártból való kihullással Orbán és rendszere elveszítette az konzervatív legitimitását, és a Fidesz nem tartozik a demokratikus jobboldali pártok közé. Elveszítette annak lehetőségét is, hogy valaha a Néppárton belül többségbe kerüljön, és az európai kereszténydemokrata jobboldalt fasizálja és alakítsa át a NER mintájára. Tisztult a kép, Orbán már annak látszik, ami: Európa-ellenes, szélsőjobboldali, antidemokratikus fasisztának, aki megy oda, ahova való, az európai politika szemétdombjára.
Magyarország szempontjából ennek legfőbb haszna, hogy megszűnik Orbán eddigi uniós védelme. Magyarországnak, mint az EU tagjának, továbbra is megmaradtak az uniós tagsággal járó jogosítványok, mint egyes esetekben a vétójog, amivel még sok kellemetlenséget okozhat, és zsarolhatja az Uniót, amíg nem találnak erre is valamilyen megoldást. De az a védelme, amit a legnagyobb és legerősebb uniós pártcsalád tagsága jelentett neki, az megszűnik. Elsősorban ezért nem lehetett soha fellépni ellene, mindig mindent elkentek, mert a Néppárt egy tagpártját nem engedhette megbélyegezni. Ennek most vége.
Annak is vége, hogy Orbán kettős játékot űzzön, kívül demokrata, belül fasiszta, és jelentős európai politikusnak tüntethesse fel magát. Az igazán nagyok közül kihullott, ami tekintélye és ereje maradt, az már csak a Magyarországnak járó tekintély, jog és tisztelet, de ő maga és „Fidesznek” nevezett maffiája (ami nem egy párt, hiszen a pártokra jellemző követelmények egyikének sem felel meg) kiesett az európai fősodorból, már nem parolázhat a legjelentősebb európai országok neves politikusaival, mert nem tartozik többé közéjük. Egy kis fasiszta ország közutálatnak örvendő paprikajancsija helyére kerül Európában.
Mindamellett meg kell jegyezni, hogy a Néppárt egy ideig húzhatta volna még a képmutató színjátékával, de vélhetően nem sokáig. Merkel visszavonulása nagy áldás a világnak, mert elsősorban az ő lelkén szárad, hogy a szokásos európai kamarillapolitikájával, amely éppenséggel köszönő viszonyban nincs sem a törvényességgel, sem a jogállamisággal, megmentette Orbánt mindentől. Utódai még nem elég erősek ehhez, és ezt akarták kihasználni Európa és a Néppárt demokratái, hogy a fasizmus pestisét hordozó Orbánt a perifériára szorítsák végre.
Orbán, ahogy mondta, készült egy ilyen forgatókönyvre, és ha magától most meghozta ezt a döntést, annak az informális csatornákon szerzett hírein kívül az lehetett az oka, hogy azt gondolja, a lengyelekkel és az olasz fasisztákkal tud olyan európai parlamenti frakciót alakítani, amelyet nem tekintenek szélsőjobboldalinak, és amely az „igazi jobboldaliság” és „igazi kereszténydemokrácia” hazug jelszavával kihívója lehet az igazi európai demokratikus jobboldalnak, amely a Néppártban tömörül. Ez azonban tévedés.
Elsősorban azért, mert a lengyelfasiszták és az olasz fasiszták, valamint ő maga, nem tudja előadni ezt a hazugságot, hogy a konzervatív, demokratikus európai jobboldal baloldali lett és Soros ügynöke, ehhez olyan retardált emberekre van szükség, mint Orbán hazai támogatói, de Európa nagyobb rész nem az. Másrészt, előbb-utóbb rászorulnak arra, hogy Európa klasszikus szélsőjobboldali pártjaival egyesüljenek vagy szövetségre lépjenek, különben egy kis illiberális-fasiszta gittegylet maradnak az EU-n belül. Ez pedig azonnal elhelyezi őket az európai politikai térképen.
A Vérszívó Négyek (V4) mese egy vicc, a posztkommunista kelet-európai blokk Orbán vezetésével, egy álom. Ezer törésvonal, a legnagyobb mindjárt az oroszokhoz való viszony, számos érdek repeszti ezt a mesterkélt szövetséget, amelyből a legfontosabb kovász hiányzik: ezeknek az országoknak az egymáshoz való őszinte szeretete és szimpátiája. Alkalmi érdekszövetségek ezek, amelyek pillanatok alatt tudnak felbomlani. Az EU tanult Orbán esetéből, és vélhetően útját állja annak, hogy az Orbán által fasizált és manipulált további balkáni országokkal rombalja saját magát.
De most adjuk át magunkat a felhőtlen örömnek, hogy a cselszövőt végre kidobták onnan, ahol meglapult, ahol védelmet talált, ahol legitimálták. Immár kívülre kerül pőrén, lefoszlik a farkasról a báránybőr. Azt sem kell nézni és hallgatni, amikor ez a borzalmas ember eljátssza a magyaroknak, hogy ő milyen fontos és nagy ember Európában, mert mostantól nem mutogathatja magát a nagyok között, pontosan az lesz, aki ő maga: egy senki. Amiért még szóba állnak vele, az kizárólag Magyarország, a magyar nép, akit ez a szánalmas és visszataszító, képmutató fasiszta képvisel.
Európa már felismerte, hogy Orbán kicsoda, most már a magyarokon a sor.
