Az alábbi cikk megírása után fedeztük fel Sándor Mária írását a Facebook oldalán, mely szerint egy hosszú interjúból emeltek ki két mondatot. Elnézést is kért itt.
A feketeruhás nővér öngyilkosságot kísérelt meg: felvágta az ereit, de megmentették, így a szűkszavú hír. Nincs munkája, a kollégák nem állnak mögé, társai is elmaradoznak.
Ki tudja, milyen varázslatos módszer működne a mai Magyarországon, ami elindíthatná a változást. Panaszkodásból nincs hiány, dühből, keserűségből, frusztráltáságból sem. Olykor-olykor előfordul néhány demonstráció, de a kormány tulajdonképpen jól elvan ezekkel (a látszatdemokráciának jót is tesznek a felvonulások), megmondja, hol lehet tüntetni, és a feltételekhez az emberek még mindig tartják magukat. Beszédes volt, mikor pár éve az éhségmeneten mintegy 30 ember vett részt, miközben milliókat fenyeget az éhezés réme.
Aki elhatározza, hogy szembeszáll a hatalommal, kemény harcra számíthat. Ennél csak egy dolog keményebb: azokat megnyerni, akik érdekében harcba száll. Pedig – a látszat ellenére – ezen áll vagy bukik minden.
Sándor Máriának a küzdelemre ráment az egészsége, a munkahelye, rengeteg ideje, mégis azt kell mondania: „Nem vagyok alkalmas vezetőnek. Mindenkinek hiszek, aztán rájövök, mások csak saját céljaikra akarnak felhasználni. Azt hittem, az emberek jók. Rájöttem, nem azok. A legtöbben önzők, épp a nyomor miatt, amiben élnek: az állandó nélkülözés, az állandó igazságtalanságok miatt. Csalódtak bennem, csalódtam bennük.”
Függőkről mondják a szakértők: amíg nem akarnak ők maguk megmenekülni, nem lehet segíteni nekik.
Mi a szenvedélyed, Magyarország?
