KezdőlapKiemelt fő hírTörténelmi árulás: a baloldal érdekének nevezik a baloldal megsemmisítését

Történelmi árulás: a baloldal érdekének nevezik a baloldal megsemmisítését

-

Egykori baloldali vezető politikusok kérik azokat a baloldali jelölteket, akik még versenyben vannak, hogy lépjenek vissza a jobboldali Magyar Péter javára. Lehetne ez egy legitim kérés abban az esetben, ha a nyílt levélben megfogalmazott indokok igazak lennének. Elképzelhető olyan politikai helyzet, amikor a pártpolitikai érdekeket érdemes vagy szükséges egy nagyobb célnak alárendelni. Ebben az esetben azonban nem pártpolitikai érdekekről van szó, mert épp Magyarnak köszönhetően, a DK-t leszámítva, már nincs ténylegesen létező baloldali és demokratikus párt Magyarországon, azokat Magyar elpusztította.

A nyílt levélben ez áll: „Az országért, a baloldalért érzett közös felelősségtől hajtva azért fordulunk hozzátok, mert most másra van szükség, mint amit eddig tettetek. Most nem pártotok parlamenti jelenlétéért, hanem a magyar baloldal jövőjéért kell áldozatot hoznotok.” Csak remélni merjük, hogy eddig sem pártjaik parlamenti jelenléte volt fontos a baloldali politikusoknak, hanem szavazóik képviselete és a demokratikus értékek védelme. Ez különösen igaz most, amikor a baloldali pártok gyakorlatilag megszűntek a „Tisza” lehengerlő, antidemokratikus stílusa, populizmusa és zsarolása következtében.

Még inkább azért, mert a szélsőjobboldali Fidesz mellett Magyar Péter politikai vállalkozása egyértelműen a Fidesz ideológiáját képviseli, magát mérsékelt jobboldalinak vallva, ami inkább a Fidesz egy korábbi stádiumára emlékeztet. Magyar elhitette, hogy csak ő tudja leváltani Orbánt. A liberális és baloldali szavazók elsöprő többsége beállt mögé, de Magyar még az ő szavazataik kedvéért sem állt ki soha egyetlen baloldali vagy demokratikus érték mellett. Az Európai Parlamentben a Fidesszel közösen szavazott, s a fővárosi közgyűlésben a baloldal és az ellenzéki főpolgármester ellen harcolt.

Ezért azok a baloldaliak, akik még állva maradtak, mert esélyesek a körzetükben, Magyar pedig a saját embereit nem lépteti vissza az esélyes baloldaliak javára, nem a pártjaik miatt harcolnak, hanem baloldali értékek miatt és a baloldal jövőjéért, amire áruló egykori vezető politikusaik hamisan hivatkoznak. Azzal mindenki tisztában lehet, hogy akik nem indultak el a választáson, vagy nem jutnak a parlamentbe, azok megszűnnek, mert a pártfinanszírozás a parlamenti mandátumokhoz kötődik. Soha többet a hangjukat sem lehet hallani és senki nem kíváncsi rájuk.

Ezért közönséges hazugság az, hogy „a magyar baloldal jövőjéért kell áldozatot hozniuk” azoknak, akik nem mondanak le a baloldali értékek védelméről, Orbánnal és Magyarral szemben. A magyar baloldalnak nincs jövője, ha egyetlen baloldali politikus sem kerül a parlamentbe, s nem jut nyilvánossághoz. Magyar Péter nem fog baloldali értékeket képviselni, mert a „se nem jobb, se nem bal, hanem magyar” jelszó a Csurka István vezette szélsőjobboldal által használt szlogen volt, s pontosan azt jelenti, amit az antiszemita Csurka képviselt: antiliberális, andtidemokratikus, antipluralista fasiszta, náci ideológiát.

A magyar baloldal egykori vezető politikusainak hősként kellene ünnepelniük azokat, akik még állva maradtak, és küzdenek a baloldali értékek védelméért. Az áruló baloldali vezetők nyílt levelének minden szava álnok, megtévesztő hazugság. Egyebek mellett ezt írták: „A magyar társadalom változást akaró többsége ezért döntött úgy, hogy eddigi kudarcaink után most egyetlen váltópártba tömörülve keresi az esélyt.” A „Tisza” nem egy közös váltópárt, ebbe nem tömörült senki. Magyar nem tárgyalt senkivel, csak megkérdőjelezte önmagán kívül mindenki más létét, és megsemmisítette a liberális és baloldalt.

Az is egy hazugság, hogy az eddigi választási vereségek a baloldal kudarcai voltak. Az eddigi vereségek oka egyrészt az, hogy Orbán megváltoztatta a választási törvényeket, felszámolta az egyenlő esélyeket, másrészt az, hogy Magyarország lakossága (beleértve a baloldali és liberális szavazókat is), nem volt arra elszánt, hogy megdöntse az illiberális, alkotmányellenes Orbán-rendszert. Ezért semmiféle kockázatot és felelősséget nem vállalt. Kollaborált az egész ország, tagadta a rendszer diktatórikus és fasiszta jellegét, azokkal az árulókkal az élen, akik saját ideológiájukat megtagadva „messiásban” bíznak.

A volt baloldali vezetők második legnagyobb hazugsága az, hogy „ne hagyjátok magatokon a bélyeget, hogy akár csak lehetőségként veszélyeztetitek a jelenlegi rendszer felszámolását! Hitelesítsétek saját példátokkal a baloldal rendszerváltó elkötelezettségét! Az utolsó percekben vagyunk. Lépjetek vissza!” Ebben a szövegben intelligens, értelmes emberek írják le azt a nyilvánvaló hamisságot, hogy Magyar Péter győzelmével rendszerváltás történne. Ezt még Magyar sem állítja abban az értelemben, amit a baloldali és liberális ellenzék ért alatta. Magyar egy nem korrupt és jobban működő NER-t (Fideszt) ígér.

Ha Magyar megnyerné a választást (amit mi kizártnak tartunk, hacsak Orbán nem akarja, mert azzal járna a legjobban), nem lenne rendszerváltás, csupán személycsere: az Orbán-rendszert nem Orbán, hanem Magyar vezetné tovább (amíg Orbán vissza nem jön, tisztára mosva a Tisza legitimációja által). Akik nem lépnek vissza, éppen azért nem teszik, mert nem hisznek a rendszerváltásban. Ők valóban rendszerváltást akarnak. Ők a demokrácia hívei, akik a választókra kell bíznák a döntést, és ha valaki nem autokratikus diktátor, akkor megegyezik a visszaléptetésekről. De Magyar mindenkit utasít.

Méghozzá olyan ismeretlen jelöltek nevében, akiknek semmi esélyük nem lenne a baloldali jelölttel szemben. Mindent kifejez az, hogy Magyar szóba sem áll olyan demokratikus ellenzéki jelöltekkel, akik 16 éve küzdenek az Orbán-rendszer ellen, amelynek ő kiszolgálója és haszonélvezője volt. Csak két éve „világosodott meg”, amikor kirúgták a fideszes kamu állásaiból. De ő nevezi „óellenzékieknek” azokat, akik soha nem támogatták Orbán-rendszerét. Most azt állítja, hogy ő védi meg az ellenzék jogait, ha hatalomra kerül. Ő, aki nem megegyezni akart a baloldali és liberális pártokkal, hanem megsemmisíteni.

Végezetül, a saját értékeit, ideológiáját és közösségét megtagadó volt baloldali vezetők legnagyobb hazugsága, amivel rá akarják szedni a maradékot az árulásra, hogy „baloldalnak lennie kell és lesz is, bármilyen szervezeti keretek között, de az Orbán-rendszerben a baloldalnak nincs mozgástere”. Orbánnál nem semmisítettek meg egyetlen baloldali és liberális pártot sem. A mozgásterük korlátozott volt, de nem szűnt meg. Magyar annyival rosszabb Orbánnál, hogy nem elégedett meg a mozgásterük szűkítésével, hanem minden erejével gyalázta és elpusztította őket. Ehhez asszisztálnak a baloldal volt vezetői.

A baloldal felszámolásában játszott szerepük leggyalázatosabb hazugsága az, hogy szerintük „az új váltóerő kormányzásában egy új, parlamenten kívüli baloldali mozgalomnak is szerepe lesz.” Hogy minek? Mije? Parlamenten kívüli baloldali mozgalomnak? Szerepe? Miről beszélnek? A parlamenten kívül a baloldalnak semmiféle mozgalma nem lesz, de még ha lenne is, az „új váltóerő” kormányzásában aztán semmiféle szerepe nem lesz. Magyar még a saját parlamenti képviselőinek sem szán semmiféle szerepet, nemhogy a „parlamenten kívüli baloldali mozgalomnak”. Akik Magyarnak engedtek, eltűnnek.

Ez a szöveg már megalázó is: úgy beszél a megmaradt baloldali demokratákkal, mint a kisgyerekekkel, akiket be lehet csapni, lehet nekik hazudni, csak menjenek haza a játszótérről. Ezzel a hazugsággal vigasztalják őket. Baloldali mozgalom még úgy sem volt, hogy voltak baloldali pártok a parlamentben. Ha bármilyen baloldali mozgalom megszületne, az orbánista illiberális populista Magyar abban a pillanatban kiáltana bukott óellenzéket, gyurcsányozna és azzal fenyegetne, hogy visszajön a „Gyurcsány-Orbán” korszak. Tisztességes baloldali azonnal hátat fordított volna neki, amikor ezt kiejtette a száján.

A baloldal volt vezetői ezzel a kiáltvánnyal bűnrészessé váltak, a magyar történelem legnagyobb és leghazugabb árulói közé írták be a nevüket. Az utókor megvetése lesz az osztályrészük azért, amit tettek. Magyar Péterrel nem a demokratikus rendszerváltást, hanem a fasiszta diktatúra konszolidálását és meghosszabbítását készítették elő. Segédkeztek a magyar demokrácia és a pluralizmus maradékának felszámolásában. A Fidesz generációváltásához adták a nevüket, rendszerváltást hazudtak, és megsemmisítették a baloldalt.

Még egyszer: megsemmisítették a baloldalt, odadobták egy fideszes fasisztának. Ne mondják, hogy Magyar nem fasiszta, mert Orbánról is ezt mondták, aztán kiderült, hogy mégis az. Becsapták a baloldaliakat, az ellenzékieket és az egész magyar népet. Felelősek azért, ami a következő húsz évben történik. Ha nem sikerül a két lépésben való rendszerváltás, mert Magyartól nem tudnak többé megszabadulni, akkor nincs mentség. Ezt lehetett tudni előre.

Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések