2024, december19, csütörtök
KezdőlapAmerikaTrump lebénítja Amerikát a mexikói fal miatt

Trump lebénítja Amerikát a mexikói fal miatt

-

Sajátos helyzet alakult ki, miután a demokraták hivatalosan is átvették a Képviselőhéz feletti kontrollt. A költségvetés el nem fogadása miatt két hete leállt szövetségi kormányzás óriási károkat okoz Amerikának és a szövetségi alkalmazottak többségének. Ám az ellenzéki demokraták a Képviselőházi többségükkel megszavazták és elfogadták a szövetségi állam újraindítását, de Trump mexikói falának 5 milliárd dolláros költségét nem hajlandók megszavazni.

Elvileg a „shutdown” ezzel véget érhetne, csakhogy Trump bejelentette, ha a demokraták nem támogatják a mexikói fal megépítésének költségeit, ő maga vétóz meg minden demokratikus döntést, vagyis maga Trump idézi elő a „shutdown”, a szövetségi kormányzás leállásának folytatását. Ez azért vicces, mert ezt általában az elnökkel szemben az ellenzéke szokta megtenni, hogy ezzel zsarolja az elnököt, mint ahogy a republikánusok tették az Obamacare esetén. Most Trump az, aki elnökként saját szövetségi kormányzását bénítja le a mexikói fal miatt.

Ez nagy szakítópróba, mert az amerikaiak azért szavazták meg a demokraták képviselőházi többségét, hogy legyenek gátjai Trump elmebeteg ötleteinek. Trump azt ígérte a választási kampányban, hogy az általa elképzelt „szép” fal árát majd Mexikóval fizetteti meg. Hogy ezt hogy képzelte, azt csak orvos mondhatná meg, de az első perctől tudható volt, hogy ebből nem lesz semmi, és ezt az ámokfutást az amerikai adófizetőkkel fizettetné meg. Trump olyan érveket is bedobott a fal védelmében, hogy a Vatikánt is fal veszi körül.

A demokraták ugyanis a szakmai szempontok mellett azt is mondják, hogy a falépítés erkölcstelen, immorális, rasszista és céltalan. A maxikói drogkereskedők repülőgépen és érvényes vízumokkal szállítják Amerikába a drogot, az illegális bevándorlók a fal alatt jönnek be, nem fölötte, és természetesen a falon kívül Trumpnak semmiféle koncepciója nincs sem az immigrációs reformra, sem a közép-amerikai országokban dúló állapotokra, amelyek elől menekülnek az emberek. A demokraták republikánus Ronald Reagant idézik, aki azt mondta, hogy ha Amerika lezárja a határait, ha véget vet az amerikai álomnak, meghasonlik önmagával és elveszíti dinamikáját, vezető helyét a világban.

A „Make America Great Again” jelszó nagyszájú hőse olyan picivé, jelentéktelenné teszi Amerikát, különösen lélekben, amennyire csak lehet. A határvédelemre csak a fasiszta kifejezés használható, vannak gyerekek, akiket 8 hónapja elszakítottak a családjuktól, amihez Amerikának nincs joga. Egyes gyerekek már meg is tanultak angolul, de vannak már gyerek halálos áldozatai is Trump rasszista, fasiszta embertelenségének. Ez minden, csak nem Amerika. A demokraták kijelentették, egyetlen dollárt nem adnak a fal építésére, és ez elvi kérdés. Ha ebben meghátrálnak, akkor nekik végük, mert elveszítenek minden tiszteletet, bizalmat és megbecsülést, és szabadkezet adnak egy totális elmebetegnek.

Trump pedig kijelentette, hogy büszke a szövetségi állam megbénítására a mexikói falért cserébe. A szakítópróba vége kiszámíthatatlan, vagy az egyik félnek kell engednie vagy kompromisszumot kell találniuk, mert a jelenlegi helyzet nem maradhat fenn sokáig. A demokraták történelmi felelőssége Trump megállítása és erre kaptak megbízást novemberben. Ha Trump enged, akkor elbukta az elnökségét, mert jönnek sorban az újabb akadályok. Ez a működő demokrácia, és a novemberi veresége után arra kényszerülne, hogy kompromisszumokkal kormányozzon. Egy pszichopata esetében azonban ez kizárt. Az új helyzet valamiféle végkifejlet felé mozdul el: vagy az alkotmányos rend törik, vagy fasizálódik Amerika, vagy Trump bukása felé rohan.

Mindenesetre a demokraták előveszik a korrupciós ügyeit, pénzmosásait, az oroszokkal való együttműködését, követelik az adóbevallásainak nyilvánosságra hozását. Jelenleg 17 különböző vizsgálat folyik különböző bűnügyek gyanúja miatt ellene. Nancy Pelosi, a demokraták vezére korábban azt mondta, hogy politikai okból nem indítanak Trump ellen vádeljárást, amellyel el lehet mozdítani (impeachment), de ha alkotmányba ütköző dolgot tett, bűncselekményt követett el, akkor az alkotmányosságot meg kell védeni, amellett nem lehet elsétálni.

Amerika nagyobb része reménykedve várja, hogy ezek a próbálkozások sikerrel járnak, a Mueller-vizsgálat is lezárul végre, és hoz valami eredményt, és Amerika megszabadulhat a szörnyetegtől, akit szintén a keresztények támogatnak, akiket a vezetőik az orruknál fogva vezetnek, becsapnak, akivel kapcsolatban kiszámolták, hogy naponta átlaban 18-szor hazudik.







Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések