2024, december22, vasárnap
KezdőlapKiemelt fő hírVágó István a magyar demokraták lelke és lelkiismerete volt

Vágó István a magyar demokraták lelke és lelkiismerete volt

-

Egy nappal korábban még leveleztünk a Messengeren. A pápalátogatásról megjelent cikkekről, s leginkább az első magyar terrorista szabadon engedéséről, majd pedig a Demokratikus Koalícióról, annak koalíciós lehetőségeiről, az Orbán elleni feljelentésről. Semmi jele nem volt annak, hogy hamarosan megdöbbentő, megrázó, végtelenül szomorú hírre ébredünk. Vágó István hirtelen halála felfoghatatlan veszteség a barátai, tisztelői, Magyarország és a magyar demokraták számára.

Vágó István mindannyiunk szeme, füle, esze, szíve volt, igazodási pont a zavaros magyar valóságban. A hazáját, a szabadságot és az igazságot szerető ember mintapéldája, esszenciája. Vágó István a magyar televíziózás egyik legnagyobb alakja volt, aki le tudott mondani a képernyőről, a sikerről, a dicsfényről, a pénzről, amikor Magyarországon antidemokratikus fordulat állt be, az országot a magyar történelem egyik legsötétebb társasága ejtette túszul. Fel sem merült, hogy másokhoz hasonlóan beáll melléjük, vagy csak meghúzza magát, úgy tesz, mintha semmi nem történt volna.

Nyíltan vállalta az üldözöttek melletti kiállást, beállt egy olyan párt és annak vezetői mellé, akiket divat volt ócsárolni, mert a szívének kedves európai, demokratikus értékeket, a jogállamiságot és a szabadságot, az emberi jogokat képviselték. Vágó István mindig hű maradt az elveihez, s azokhoz is, akik mellé állt. Nemcsak a Demokratikus Koalíció lelkiismerete volt, hanem mindazoké, akik a világot szerették volna jobbá tenni, akik egy emberibb, jobb világra vágynak.

Az örök szkeptikus, a tények makacs tisztelője, az erkölcsi iránytű nem volt érzelmek nélkül való. Szenvedélyesen tudott szeretni és elutasítani, mindig állást foglalt, utálta a középszerűséget és a jellemtelenséget. Mindennek ellentéte volt, mint amit az Orbán-rendszerrel együttélni képes Magyarország jelent. Igazság és hazugság között nincs középút, nincs békés átmenet. Vágó István nem azok közé tartozott, akik ideológiákat gyártanak saját elvtelen kompromisszumaikhoz. De soha nem volt szélsőséges, miközben kimondatlanul is a legnagyobb antifasiszta volt.

Dicséretnek tartotta azok utálatát, akiket megvetett. Személyiségének jelentőségét az mutatta, mennyire erőteljesen és alattomosan támadták, de őt ez csak megerősítette az igazában. Egy percre nem adta meg magát soha azoknak, akik kisajátították, elrabolták és lepusztították az országot. Mindig az elesettek, az üldözöttek, a megvetettek és a jogfosztottak pártján volt. Éles szemét, eszét, a szenvedélyes szívét soha nem kerülte el semmi, ami fontos, és hiba nélkül ítélt. Facebook oldala egy teljes demokratikus médiabirodalmat helyettesített.

Ha lett volna ilyen, arról kellett volna szólnia, amit Vágó István észlelt és naponta kiposztolt. Rendkívül szellemesen mutatta be a hatalmaskodók álnokságait, képmutatását, visszásságait. Bravúr volt minden riposztja, élvezettel tette nevetség tárgyává a szellemi törpéket, az elnyomó rendszer kiszolgálóit, akik tehetetlen, vad dühvel támadtak rá. De Vágó István rendíthetetlenül állt velük és mindenkivel szemben, akik elhagyták a tisztességet, az egyenes utat, akik eladták magukat, akik megalkudtak, akik másokon élősködtek és mások jogait eltaposták. Vágó István jó ember volt.

Vágó István egy életen át tanította egész népét, nem középiskolás fokon. Rendkívül művelt ember volt, aki a tudást, az ismeretet, a racionális gondolkodást mérőzsinórrá tette, s eljuttatta nemcsak az iskolázott emberekhez, hanem mindenkihez. Az egyszerű emberekben is tudás utáni vágyat és tiszteletet ébresztett. Művelte a magyar népet, nagyon sok munkája volt abban, hogy Magyarország a rendszerváltáskor még képes volt megkülönböztetni a jobb kezét a baltól. Egy ország kedvence és szeretett kvízmestere volt, akit egész nap vártak az emberek, hogy megjelenjen a képernyőn.

A Legyen Ön is milliomos vetélkedőműsor külföldi készítői szerint ő volt a világon a legjobb műsorvezető, aki ezt a játékot valaha vezette. A televíziós szakma kiválósága volt, népszerűségéért nem csupán megdolgozott, hanem rászolgált mindazzal, ami a személyiségéből áradt. Rendkívül intelligens és érzékeny ember volt, soha nem szakadt el a valóságtól akkor sem, amikor sikerei csúcsán volt. A legnépszerűbb magyar televíziós sztárok egyike volt. Ezt cserélte a demokráciáért és a szabadságért való küzdelemre, harcra, vállalva az ezzel járó üldöztetést, megvetést, terheket.

Nem lehet szavakba foglalni azt az űrt, amit tudásával, emberségével, tisztességével és kedves személyével maga mögött hagyott. Magyarország nem lesz ugyanolyan nélküle. Nagy szívű harcosát veszítette el a magyar demokratikus oldal, a humanisták és az emberi jogvédők tábora. Vágó István pótolhatatlan. Megint szegényebb és rosszabb lett a világ nélküle.

Az Amerikai Népszava szerkesztősége és olvasói nevében szeretettel búcsúzunk kedves barátunktól, osztozunk családja és szerettei gyászában, fájdalmában. Nyugodjon békében, legyen áldott a neve és az emléke mindörökké! Isten veled, kedves Pista, soha nem felejtünk!







Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések