A HVG-ben jelent meg Soproni Tamás “Büszkeség és jobb-/balítélet – a pozitív nemzetkép” című írása, amely szándéka szerint azt a célt szolgálta, hogy tisztázza a Momentum Pártot “a sokak által kritikával illetett kijelentésük” kapcsán. Mint ismert, a párt vezetői több ízben “egészséges nemzettudatot” hiányoltak a baloldaltól. Ebből lett most “pozitív nemzetkép”.

Az alábbi elemzést úgy adjuk közre, hogy feltételezzük, hogy Soproni Tamás rendelkezik egy érettségizett diák átlagműveltségével, járt már könyvtárban, de legalább hallott arról, hogy a “nemzet” fogalmáról könyvtárnyi irodalom született. Köztük nemcsak pártvezetők, hanem tudósok vélekedései. Nem akarjuk Soproni Tamást Hegellel és másokkal terhelni, nagyon egyszerűen írjuk le a kategóriákat, amelyek segítenek a fogalmak tisztázásában.

Először azonban foglaljuk össze, mit is ért Soproni “nemzet” és “pozitív nemzetkép” alatt. A nemzethez való viszonyt a NER-nek megfelelően a futballhoz való viszony alapján írja le. Leegyszerűsítve, ha Puskás Öcsi nemzete vagyunk, az egyesíti a nemzetet. A sikerélmény, a siker és a büszkeség a pozitív nemzetkép alapja, “mikor bőrszíntől függetlenül egymásba kapaszkodva, párás szemekkel éltette mindenki a legendát”. Elfelejtjük addig a bőrszínt. Ez lenne a megoldás.

Ebből persze az következik, hogy legjobb lenne, ha mindenki beférne a Pancho Arénába, hisz ott található az ellopott Puskás-kultusz szentélye. A jobboldali nemzetkép problémája Soproni szerint az, hogy miképp a román válogatottal, mindig valakivel szemben érezzük, hogy magyarok vagyunk. De aki futballhasonlatokban képes csak a nemzet fogalmát leírni, az szükségszerűen zsákutcába kerül: Puskás Öcsi is ellenfelekkel szemben volt oly sikeres magyar, amitől párás lett Soproni szeme, ezért a rendszere már ezen a ponton összeomlik.

Soproni szerint a baloldal csak tátott szájjal nézte, hogy a jobboldal kisajátítja a nemzeti szimbólumokat. “Aztán rájöttek a megoldásra, és elkezdték megbélyegezni azokat, akik akármilyen módon foglalkoztak ezekkel a jelképeinkkel: „Bocskait hordasz, náci-e vagy? Népdalt énekelsz, náci-e vagy? Válogatott mezben vagy, náci-e vagy?” – írja. Ne lepődjön meg az, aki ezeket a hamis vádakat szélsőjobboldali és nyilas szervezetektől hallotta eddig.

Soproni szerinte a tiszteletre méltó jelképek a turulmadár, az Árpád-sávos zászló, az Orbán által kisajátított kokárda. Majd azt mondja, “ezt tetézve 2004-ben még sikerült lekeverniük egyet a határon túli magyaroknak is. Szép munka volt, srácok” – mondja. Vágjunk egy kis rendet a kusza gondolatok között és tisztázzuk az alapfogalmakat.

2004-ben nem a határon túli magyaroknak kevertek le egyet, hanem azoknak, akik ilyen helyzetbe hozták a határon túliakat, és megkísérelték őket a magyarországi szavazásokat eldöntő kibicekké tenni. A pofont pedig nem a baloldal, hanem egy népszavazás, az ország népe keverte le azoknak, akik így akarták húsz évre bebetonozni magukat. Hogy Soproni ebből semmit nem ért, és semmit nem lát, azért elképesztő, mert a jobboldalnak azóta ez sikerült. Megoldották másképp. Ez a hazaszeretettel való visszaélés legundorítóbb formája.

Majd Soproni azt a hamis vádat olvassa a baloldal fejére, amit a szélsőjobboldal: “mintha a hideg rázta volna már őket a nemzet szótól is, a szimbólumoktól meg aztán pláne irtóztak. A modernizált elvtársaknak ezek ósdi dolgok voltak. A régi szimbólumokat mások már elhasználták, nem kellettek: a turulmadarat és az Árpád-sávos zászlót tönkretették a hungaristák, a kokárdát meg Orbán Viktor” – mondja.

De a baloldalt nem a “nemzet” szótól rázta hideg, hanem a szélsőjobboldali értelmezésétől. Soproni téved, amikor azt gondolja, hogy a hungaristák elhasználták ezeket a jelképeket. A hungaristák pontosan arra használták a turulmadarat és az Árpád-sávos zászlót, amit azok jelentenek. Nem elhasználták, hanem eredeti jelentésükkel azonos módon használták őket. Nem az a baj, hogy gyilkoltak e szimbólumok alatt, hanem az, hogy ezek a szimbólumok a gyilkosságokhoz vezetnek. A turulmadár és az Árpád-sávos zászló (amit egy ideig a Fidesz is elfogadhatónak tartott), nem azért elfogadhatatlan, mert “elhasználták” a hungaristák, hanem azért, mert azt jelentik, amit a hungaristák képviseltek. Kirekesztést a nemzetből.

Ennek megértéséhez el kell magyarázni Soproninak a tudományos fogalmakat, amelyeket használ, de nem ismer. Különben soha nem jön rá, mekkora butaságokat beszél. A faj, a nép és a nemzet nem azonos kategóriákat jelentenek. Soproni Tamás ezeket a fogalmakat keveri, és ezért nem is érti, mit mond. A turulmadár egy totemállat, a leszármazást jelöli, a fajról szól. Azért nem lehet nemzeti jelkép, mert a fajjal azonosítja a nemzetet, kirekeszti azokat, akik nem tartoznak a fajba. Az Árpád-sávos zászló az Árpádházi család, a belőle származó nép jelképe, amely nem lehet jelképe egy nemzetnek, amely több népet foglal magában. Ha ugyan nem akarja tagadni, hogy a magyar nemzet több népből áll.

Ezért helytálló a baloldali tiltakozás, ha a nemzetet egy fajjal, néppel, vallással, politikai irányzattal azonosítják. Akik ezeket akarják használni, ugyanolyanok, mint a hungaristák. Az Árpád-sávos zászlót jelentésének megfelelően használták a nyilasok, amikor például a zsidókat a nemzetből kirekesztették, majd őket ellenségnek nevezve, meg is ölték. Ha az Árpád-sávos zászló a nemzet jelképe, a holokauszt áldozatai nem a nemzet áldozatai, nem részei a nemzeti áldozatközösségnek. A holokauszt e torz nemzetfogalom következménye, amely nem tekintette a nemzet részének a magyar zsidókat. Különben nem öli meg őket.

Amikor ezeket a “nemzeti jelképeket” kifogásolja bárki, akkor nem a “pozitív nemzetkép”, s nem a nemzeti giccsek és Puskás Öcsi iránti rajongás hiányzik belőle, még csak nem is a nemzet ellensége, aki a kirekesztő politikai intézményrendszer alapelveit elutasítja. Hanem több esze van, mint a tyúknak és Soproni Tamásnak, és tisztában van azzal, mit jelentenek ezek a fogalmak. Azzal is tisztában van, hogy amikor Puskás Öcsi testesíti meg a nemzetet, és azzal kell megelégedni a jogegyenlőség helyett, az akár az életébe is kerülhet.

A faj a származásra, a nép a közös nyelvre, kultúrára, hagyományra, a nemzet a politikai közösségre és a politikai közösséget egyesítő intézményekre és a törvényi szabályozásra utaló fogalom. Szó nincs Puskás Öcsiről, nemzeti tizenegyről, giccses elérzékenyülésről és párás szemekről. Az élet legalapvetőbb összefüggéseiről van szó, és az emberi méltóságot érintő jogokról. A három kifejezés bővülő fogalmakat takar. A faj az egy őstől származókat jelenti, a nép magában foglal több fajt, a nemzet több népet, amelyek politikai közösségbe szerveződnek.

A “faj-nép-nemzet” a “test-lélek-szellem” hasonlatával írható le. A faj a testi származás, a nép a közös lélek, amely a közös kultúrában testesül meg, a nemzet pedig szellem, amely mindezt politikai intézményekbe rendezi. A nemzetet a politikai alkotmány egyesíti, amely meghatározza a nemzetet alkotó fajok és népek egymáshoz való viszonyát és jogait. Ehhez való viszonyt fejez ki, amikor valaki elutasít bizonyos nemzeti jelképeket vagy felfogást. Így nem Puskás Öcsiről van szó. Puskás is elhagyta azt a nemzetet, amelyben nem volt szabad.

A nemzet politikai közösségbe szervezett fajokat, népeket, vallásokat, politikai irányzatokat jelent. A nemzeti büszkeség alapja az, ha a nemzet egyenlő jogokat ad valamennyi fajnak, népnek, vallásnak és politikai irányzatnak, nem pedig a sportsikerek. A nemzeti siker nem Puskás Öcsi és az ő bal lába. Nem ő a nemzet közös nevezője, hanem a politikai közösség egyenlő jogai. A nemzethez való viszonyt az dönti el, mely alkotmányos elvek szabályozzák a politikai közösséget.

Ha a nemzetet egyetlen néppel, fajjal, vallással, politikai irányzattal azonosítják, azt teljes joggal kifogásolja bármelyik kirekesztett vagy elvi alapon a teljes baloldal. Ezt nem pótolja Puskás Öcsi egyetlen gólja sem. Ezt nem érti Soproni, mert tájékozatlan s közhelyekben él. Ha értené, nem visszhangozná a szélsőjobboldal hazugságait, és nem akarná giccsekkel kárpótolni a nemzetből való kirekesztést. Soproni összetartozást és a nemzethez tartozók sikerére való büszkeséget prédikál. Egymásért való felelősséget egyenlő jogok nélkül. De a “nemzet” fogalma másról szól. A nemzetből kirekesztett ember nem a sportsikerekben méri a nemzetet. A nemzeti büszkesége alapja nem a sikeres futballválogatott, hanem egy olyan alkotmány, amely egyenlő jogokat és szabadságot nyújt neki. A berlini náci olimpia német sikerei vajon büszkévé tették-e a német zsidókat, szociáldemokratákat a német nemzetre?

Vajon az is “pozitív nemzetkép”, mikor árja sikerekre készült a náci Németország, hogy az olimpián ünnepelje a felsőbbrendű fajt? Soproni szerint a siker és a sikerre való büszkeség a “pozitív nemzetkép”. Nyomták a Deutschland über allest, s vakon hitték, hogy “négerek” nem tudnak magasat ugrani, ha nem lógatnak banánt a léc fölé. Az amerikai csapatban 19 színes bőrű és öt zsidó szerepelt az 1936-os olimpián. Kinek volt “pozitívabb nemzetképe”: a sikeres náci futónak, mert párás szemekkel lehetett örülni a győzelmének, vagy a vesztes színesbőrű amerikainak, aki tagja lehetett nemzete olimpiai csapatának?




Friedrich Meinecke elmélete szerint a nemzet a közös politikai alkotmányon nyugszik. Mint Lendvai Ferenc a Miskolci Egyetem tudományos ülésén kifejtette, a fajelmélet zsákutcájából kikecmergett Németországban ezért alkották meg a Verfassungspatriotismus, az alkotmány patriotizmusának fogalmát. Habermas ez alapján fogalmazta meg a nemzethez tartozás és pozitív hazaszeretet tartalmát: “Az egyetlen patriotizmus, mely nem idegenít el bennünket a Nyugattól, az alkotmány patriotizmusa.” Amire büszkék lehetünk, az az egyenlő jogokat biztosító alkotmány, amely a nemzetet, mint politikai közösséget alkotja. Nem Puskás Öcsi. Ahogy a németeknél nem Beckenbauer. Nem egy gól. Érthető?

A nemzetet a politikai alkotmány teszi nemzetté, és az alkotmány jellegétől függ a hozzá való viszony. Akiket kirekesztenek belőle, azoknak ez a nemzetfogalom és közösség nem fog tetszeni. Nem azért, mert valamelyik fajt vagy népet nem szeretik, amely a nemzetet alkotja, hanem azért, mert a fajokat és népeket politikai közösségbe szervező alkotmány nem nyújt egyenlőséget. Ugyanígy, ha nem az alkotmány kirekesztő, hanem egy politikai irányzat nemzetfelfogása vagy szimbólumrendszere, akkor azt szintén jogosan veti el az, akiket ez kirekeszt. Vagy az, akinek nem tetszik, hogy bárkit kirekesztenek a nemzetből.

A fentieket vessük össze a Puskás Öcsire alapozott momentumos “pozitív nemzetképpel”, a butaság, a tájékozatlanság és a bugrisság csimborasszójával. Amikor korrigálni akarják a faji kirekesztést jelentő “egészséges nemzettudat” fogalmát, a nemzeti giccseket állítják a tudományos nemzetfogalom helyébe. Ekkor is a Fideszt szajkózzák, és ekkor is a jobboldal kirekesztő nemzetképét kérik számon a baloldaltól. Megspékelve azzal is, hogy a futballhoz való viszonnyal azonosítják a nemzethez való viszonyt. Ha Puskás Öcsi és a fociválogatott lelkesedéssel tölt el, akkor pozitív nemzetképed van, ha nem, akkor nincs. Ez már Felcsút.

Ha a politikai alkotmány a nemzetet egy fajjal vagy csak egy néppel azonosítja, ahogyan a magyar alaptörvény teszi, akkor az elfogadhatatlan. Ha valaki a nemzetet egyetlen politikai irányzattal teszi egyenlővé, akkor a nemzetből kirekeszt másokat. Az ilyen nemzetfelfogás elfogadhatatlan. Aki ezt kifogásolja, abból nem az “egészséges nemzettudat” hiányzik, nem is a “pozitív nemzetképnek” van híján, hanem a jogfosztó, kirekesztő politikai közösséggel szemben van jogos kifogása. Ezen nem segít Puskás Öcsi. Ő nem helyettesítheti az emberi jogokat.

Ekkora baromságot kezdő politikusok sem mondhatnak, akárhány aláírást gyűjtöttek össze. Különösen, ha azzal az ambícióval indulnak, hogy eltakarítsanak mindenkit, aki nekik nem tetszik. Már a gondolat is olyan kirekesztő nemzetfelfogást takar, amit kizárólag elutasítani lehet. A Momentum szerint, akit nem érdekel a futball, és akit nem hoz lázba, mit játszik a középszerű magyar válogatott, annak baj van a nemzettudatával vagy a nemzetképével. Ki méri fociban a világot Magyarországon? Vajon ki? Kinek a köpönyegéből bújtak ezek elő?

Végezetül néhány idézet, ami megmutatja a Momentum Párt infantilis színvonalát, amely még a populista demagógiát is olyan primitív szinten űzi, hogy érettebb gyerekek röhögnek rajta: “Az óbaloldal azt mondja: „külföldi termékeket a magyar piacra, hiszen a miénk nem lehet elég jó”. A jobboldali politikusok és a globalizációellenes újbaloldal azt harsogja, hogy „magyar terméket a magyar polcokra!”. Mindkettő végtelen önbizalomhiányról árulkodik. Mi azt mondjuk: „magyar termékeket a világpiacra!”.

Ez a “mi azt mondjuk” Kádár János fordulata. Mi ebben a hipszter? Ez egy paternalista ósdi pártapparatcsik stílus a járási párttitkárok hanghordozásával. Ezek már most koravének, és már most az apánkat játsszák, pedig egy hete alakultak, és fele annyi idősek, mint mi. Ez az új generáció? Ezekhez képest mi posztmodern világpolgár csávók vagyunk.

Aztán ez az infantilizmus: “Nem zárkózhatunk be, meg kell ismernünk a minket körülvevő világot és trendeket, mert csak akkor tudhatjuk, mi lesz a következő nyertes lépés. És az elég alapvető nemzeti minimum, hogy Magyarországnak nyernie kell. Nemcsak kell neki, tud is. Ez a pozitív nemzetkép alapja.” Az a nemzeti minimum, hogy “nyerni kell”? Melyik náci vagy hungarista gyűlésen tetszett ezt hallani? Győzelem, erő, siker? Nem az a nemzeti minimum, hogy mindenkinek egyenlő jogai vannak, hogy tiszteljük az emberi méltóságot, és segítő karunkat nyújtjuk a gyengének, a védtelennek és a rászorulónak?

“Erős Magyarország”, hol hallottuk ezt? A “Jobban teljesít”, ez a nemzeti büszkeség alapja? Amikor Soproni aztán azt mondja, hogy “A Momentum Magyarországa olyan hely”, akkor már a gyomrunk nehezen bírja. Már a “Momentum Magyarországára” kell készülnünk? Nem a miénkre, akik mindannyian vagyunk, momentumosok és nem momentumosok? Soproni Tamás azt mondja: “Ahol elfogadjuk, hogy attól, hogy mi büszke magyarok vagyunk, még lehetnek büszke szlovákok”. Tényleg? Na, ne mondd. Egyáltalán hogyan jut eszedbe, hogy esetleg nem?

Cseppet sem olyan vicces, mint ahogy Soproni gondolja, amikor nemzeti jogegyenlőséghez ragaszkodó demokratákat “modernizált elvtársaknak” gúnyol. Miközben ő maga a legósdibb nyilas szövegeket nyomja. Hozzá képest, aki egy tanulatlan, szemtelen fráter, aki kioktatja a nála különb, felkészültebb és felelősségteljesebb demokratákat, a “modernizált elvtársak” világpolgár professzorok. Ő pedig a hungarizmus szintjén megrekedt suttyó, akinek tényleg az iskolában lenne a helye, mielőtt az országot szeretné irányítani és mindenkit helyretenni ezzel a felkészültséggel. A Párt alelnöki pozíciójával nem jár ész. Azért meg kell dolgozni.



 

 

2 HOZZÁSZÓLÁSOK