Futótűzként terjed a Facebookon Tordai Bence, a Párbeszéd Magyarországért politikusa nyílt levele, hogy mielőbb eljusson az Eurojackpot nevű európai lottófőnyeremény magyar nyerteséhez. A 7 milliárd forintnyi nyeremény boldog tulajdonosának arcára fagyasztja Tordai a mosolyt, amikor a pénz miatt egyből felelőssé is teszi az ország sorsáért.

Ezt írja: “Ekkora vagyonnal annyi lehetőség jár együtt, hogy felelőssé váltál tágabb közösségedért, a magyar népért is.” Ebből az is következik mindjárt, hogy a tágabb közösségért, a magyar népért csak azok a felelősök, akiknek sok pénzük van, mert ez az ember is a maga 7 milliárdos nyereményével vált azzá.

Mondhatja erre Tordai, hogy a pénzzel a lehetőségei lettek nagyobbak, mint akkor, amikor nem volt pénze. A történelmi párhuzamok azonban nem támasztják alá ezt a teóriát, mert a nemzetek életét befolyásoló nagy egyéniségek nem a pénzükkel fordították meg a népek sorsát, hogy hirtelen csak Gandhit, Teréz anyát, Nelson Mandelát, Martin Luther Kinget vagy Jézus Krisztust említsük.

Ezeknek az embereknek nem pénzük volt, hanem elveik voltak, jellemük volt. Nem ült be egyikük sem pénzért az elnyomók parlamentjébe. Mert tudták, hogy az így szerzett pénzzel nem tudnának erkölcsi forradalmat indítani, és nem tudnák a népek sorsát jobbra fordítani. A jellem, a kitartás, a megingathatatlan elvszerűség, a bátorság viszont igen, ahhoz pedig nem kellett pénz, még egy 7 milliárdos lottónyeremény sem.

Csupa olyannal rendelkeztek, amit pénzért megvenni nem lehet. Sőt, ennek a szegény lottómilliárdosnak, akinek most meggyűlt a baja a sok pénzzel, azt mondták volna, hogy te vagy a legszegényebb. Ha igazi gazdagságot akarsz, add el a vagyonodat, és kövess engem. Tordai Bence nem ezt javasolta, mert hova tudná őt követni ez a szegény ember, miután eladta a vagyonát, mint a diktatúra álparlamentjébe. Oda meg minek menjen? Pénzért? Az most van neki.

Nem azt mondta Tordai, hogy add el a vagyonodat és kincsed lesz a szívedben, hanem azt, hogy add nekem a vagyonodat. Tordai Bence politikustársai nevében is azt árulta el ezzel a Facebook bejegyzéssel, hogy nekik semmi olyan értékük nincs, amit pénzért nem lehet megvenni. Nem is hisznek semmi olyanban, ami többet ér a pénznél, drágább az aranynál. Ők a pénzben hisznek, hogy ha pénzük lenne, akkor minden lenne. Talán ezért adják el magukat a hatalomnak, amit épp meg kellene dönteni. És veszítenek el vele mindent.

Tordai Bence nem tudja, hogy ami igazán fontos, azt pénzzel megszerezni nem lehet. Így van kitalálva, hogy a szegény ember is hozzáférhessen ahhoz, ami fontos. Amit pénz nélkül nem lehet megszerezni, az nem igazán fontos. A boldogság, az egészség, a jóság, a jellem, a bölcsesség, a tisztaság, a becsületesség és a szabadság nem vehető meg pénzért. Amit pénzért meg lehet venni, azok eszközök, nők, politikusok, amelyek nem tesznek boldoggá.

A szabadságot nem lehet pénzért megvenni. A szabadság a szívben van, és aki nem adja el magát, és úgy viselkedik, mint egy szabad ember, az másokat is megszabadíthat. Még pénz nélkül is. Tordai Bence erről már lekésett. Aki szerencsejátékra, pénznyereményre bízza a haza és a nép sorsát – ha van főnyeremény, szabadok leszünk, ha nincs főnyeremény, nem -, az hazardőr szerencsejátékos, szélhámos. Ilyen ember megy kollaboránsnak Orbán parlamentjébe. Addig is, amíg nincs főnyeremény, valaki fizessen.

Tordai Bence nem tudja, hogy ahol a pénz, onnan eltűnnek az igazi értékek, amelyek képesek megadni azt, ami igazán fontos. Minél több a pénz, annál kevesebb az igazi kincs. Ő a maradék valódi gazdagságát is elcserélné most a lottónyertes pénzének egy részével. Azt írja, “ha akarod, a választásig minden hónapban, vagy akár minden héten küldhetsz egy újságot minden postaládába, hogy eljusson az emberekhez az igazság is, és ne csak a Fidesz propaganda-álvalósága”.

Ez az újságküldözgetés maga az álvalóság. A tévhit, hogy ez változtat meg bárkit, nem egy példamutató, erkölcsi kiállás, amelynek a lottónyereménynél erősebb fedezete van. Tordai Bence elfelejtette odaírni, hogy ő alapít egy nyomdát, ahol ezeket az újságokat csinálják, és neki kell küldeni a pénzt. Vagy a pártnak vagy valamelyik élelmes haverjának. S még azt is elhitetnék, hogy csináltak valamit. Nem tehetnek róla, ha erre sem történik semmi. Ilyenek az emberek, semmire nem reagálnak. Nem ők a hibásak, ők mindent megtettek.

Mindent, amire a pénzre képes. A pénz azonban önmagában semmire nem képes. Csak arra, hogy Tordai Bence és társai elveszítsék a szívükben még azt is, amijük van. Ezt nem tudja Tordai Bence és a többi kollaboráns naplopó hazudozó. Akik közé most készül beállni az ifjúság színe virága is, és ugyanezt a példát készül mutatni a fiataloknak. Nem értik, mi a bajuk azoknak, akiknek ez nem tetszik. Akik nem örülnek, hogy ezt a mintát kapja az új nemzedék.




Azt suttogja Tordai Bence a lottónyertes fülébe, amit a kígyó az Édenben, hogy “Ha akarod, eszközt adhatsz a független média vagy a kormányváltásért, egy szabad és igazságos országért küzdő társadalmi szervezetek kezébe. Akarod?” Bizony nem halsz meg. Akarsz a jónak és gonosznak tudója lenni? Akarsz egy szabad és igazságos országért küzdő társadalmi szervezetek kezébe pénzt adni? Akarod? Itt a számlaszám.

Ez utóbbit nem tette hozzá Tordai Bence, de ha a rá helyezett lelkifurdalás és bűntudat hatására a lottónyertes jelentkezik, hogy felelősséget érez a tágabb közösségért, a magyar népért, akkor majd fülébe súgja a számlaszámot. S amikor a bódult lottómilliárdos ezt megteszi, észreveszi, hogy belül elveszített valamit. Mezítelennek érzi magát. Nem baj, mondja Tordai Bence, akasztunk rád is fügefalevelet, amivel eltakarhatod a meztelenséged. Kiadunk minden héten egy újságot, az majd eltakarja az ürességed. Olyan leszel, mint mi.

Van ennek a nyílt levélnek egy érdekes része, amelyben azt írja a Párbeszéd-politikus: “Összehasonlításképp: frissen nyert vagyonod kétszer akkora, mint amennyit az összes ellenzéki párt 4 év alatt elkölthet.” Ez azt jelenti, hogy négy év alatt kapnak 3,5 milliárd forintot. Egy év alatt kapnak 875 millió forintot a kollaboránsok. Egy év alatt együtt majdnem egymilliárdot tapsolnak el minden látszat nélkül.

Ebből egyetlen fillér nem jutott arra a nemes feladatra, amire Tordai a lottómilliárdost biztatja: egy kis újságra vagy a médiára, hogy ne csak a hazugság jusson el az emberek fülébe. Ő elkérné a nyertes pénzét, de évi egymilliárdból ők egy vasat nem adnak arra, hogy a “magyar nép sorsa jobbra forduljon”. De a lottónyertesnek kötelessége.

Ha milliók sorsát nem is, de Tordai Bence, a családja, a rokonai és a pártja sorsát jobbra fordíthatja a lottónyertes. “Nemcsak a te családod élhet kényelmesen nemzedékeken keresztül, hanem a miénk is”, mondhatná. Ehhez azonban a lottónyertesnek nem kellene eladni a lelkét az ördögnek, adhatna adományt úgyis, hogy a lelkét megtartja.

Ehhez egyenesebb lett volna, ha Tordai azt mondja neki: “figyelj öreg, a frissen nyert vagyonod kétszer akkora, mint amennyit az összes ellenzéki párt 4 év alatt elkölthet. Ebből nem jut elég. Nem gazdagodtunk meg. Dobj meg egy kis pénzzel, és cserébe megígérem, hogy nem költöm képmutatásra, népről, sorsról szóló hazudozásra, hanem a családomra”.

Ez egy korrekt ajánlat, amellyel a nyertes nem elveszíti, hanem az adományozással gazdagítja a szíve kincseit. Feltéve, hogy nem lenne jobb helye az adománynak, mint a Párbeszéd politikusainak családjánál. Mit mondhatnánk a lottónyeremény tulajdonosának? Ugyanazt, amit Tordai Bence: “Bölcs döntést és sok boldogságot kívánok!”

 

11 HOZZÁSZÓLÁSOK

  1. Bartus úr, nem értem, miért jó Önnek, ha valótlanságokat terjeszt. Természetesen Tordai Bence nem magának kérte a pénzt, mégcsak nem is a Párbeszédnek, még csak nem is az ellenzéknek. Ezt írta:

    “Ha akarod, eszközt adhatsz a független média vagy a kormányváltásért, egy szabad és igazságos országért küzdő társadalmi szervezetek kezébe.”

    Miért forgatja ki jószándékú emberek szavait? Miért nevezi kollaboránsnak az Orbán-rendszer ellen küzdő ellenzéki pártokat? Különösen miért azokat, akik erre semmilyen okot nem adtak, akik naponta ennek ellenkező bizonyítékát adják? Most például ott állnak kinn a hidegben, és aláírásokat gyűjtenek azért, hogy lehessen végre egy pofont adni Orbánnak.

    Szálljon le errő a lóról, nem magának való. Egyre többen vannak, akik elvakult csapkodása miatt már teljesen komolytalannak és súlytalannak tartják a véleményét. Régebben azért ez nem így volt.

    • Ezek a minősítései az Ön véleménye, nem kell mások nevében beszélni. Ön téved, én kezdettől fogva kollaboránsoknak nevezem azokat a parlamenti pártokat, amelyek hajlandóak voltak az állami támogatásért részt venni egy nem demokratikus választáson, hajlandóak voltak felesküdni Orbánra, és arra az alaptörvényre, amelyet el kellene törölni, és beültek az önkényuralom álparlamentjébe. Mindezt az évi 100 milliós nagyságrendű állami támogatásért, miközben ezzel a kollaborációval megszűnt minden lehetőségük arra, hogy a rendszert eltöröljék, és a demokratikus jogállamot, megdöntött alkotmányos rendet visszaállítsák. Ahogy Szilágyi Ákos mondta a 168 Órának adott interjújában, ezek a pártok csak arra valók és arra alkalmasak, hogy a rendszert fenntartsák, működtessék, és a demokrácia hamis látszatának fenntartásával legitimálják. Ők Orbán rendszerének legszilárdabb támaszai. Ahogy mondta: “Az imitált demokrácia imitált parlamentjében jelenleg az ellenzéki szerepet imitáló pszeudopártok működnek, a rezsimet pedig csak egy rendszeren kívüli erő bonthatja le.” Ezeknek a pszudopártoknak egyike a Párbeszéd, de ez bvonatkozik valamennyi parlamenti álellenzéki pártra is. Ezt a 2014-es választás előtt megírtam, hogy ez lesz, beleesnek Orbán csapdájába, és ott vonyítanak majd tehetetlenül a verem mélyén. Ez zajlik. Az ilyen aláírásgyűjtögetések mind pótcselekvések a lényeget tekintve, ez sem fog semmit eldönteni. Ezekkel a pótcselekvésekkel eltöltik a következő húsz-harminc évet. Ehhez nekem semmi közöm, szánalmasnak tartom az egészet, és folyamatosan ugyanazt mondom 2010 óta. Ahogy a helyzetük egyre rosszabb, az ajtók záródnak be, azzal védekeznek, hogy nem akarnak semmire emlékezni, semmit tudomásul venni. Ezt én értem, megírtam előre, hogy így lesz, de nem érdekel. S nehogy azt gondolja, hogy az efféle rám kiabálásokkal és hazugságokkal engem akár megiujeszt, akár eltántorít attól, hogy megőrizzem mind az Orbán-rendszer ősbűnének, az alkotmányos rend megdöntésének emlékét, mind a kollaboráns álellenzék árulásának tényét. Hirdetem, és azokat várom ide, akik nem dőlnek be az ilyen hazugságoknak, pótcselekvéseknek, hanem elutsítják a kollaborációt. Az Önök egyre hangosabb és agresszívebb kiáltozása és fenyegetőzései mind csak engem igazolnak, és azt jelzik, mennyire kilátástalan helyzetben vannak, és tehetetlen dühükben vicsorgatják fogaikat. Nagyon sajnálom, tetszettek volna a rendszert bojkottálni és besétálni Orbán csapdájába. Most már húshatják neki az igát, de nehogy azt képzeljék, hogy aki ezen kívül áll, és megőrizte magát ettől, a majd beáll Önök közé hazudozni vagy megijed az Önök fenyegető hangjától. Maga az eljárás, hogy idejön és kétségbe vonja valaki jogát arra, hogy az Önökétől eltérő álláspontját és véleményét kifejtse, antidemokratikus, pontosan olyan, mint Orbán rendszere. Önök lassan az Orbán rendszer ellen vívott ádáz álküzdelmükben orbanizálódnak, Önöket saját képére és hasonlatosságára formálja Orbán. Nem is tehetnek mást, hiszon Önök az Orbán-rendszer részei, úgy tartoznak összze Orbánnal, mint a fény és az árnyék. Onnan kiabálnak ki nekem. Örülnék, ha ez a szemléletes kép filmszerűen Ön előtt lenne: holvannak Önök és hol vagyok én. Hogyan kiabálnak ki egy ráccsal lezárt veremből a kint maradt szabad embereknek.

    • “Miért nevezi kollaboránsnak az Orbán-rendszer ellen küzdő ellenzéki pártokat?” Azért, mert választáson akarják ezek a pártok az orbánnak nevezett micsodát legyőzni, a választásnak látszó nemválasztáson való részvétel pedig kollaboráció. Akkor is az, ha a szándék jó, ugyanis a jó szándék kevés.