Takarékos állam, csökkenő adók, 10 eurós Gauloises

1
Edouard Philippe kormánya programját ismerteti

A fájdalmas változásokat széles társadalmi párbeszéd fogja megelőzni. A cél, hogy Franciaország ismét vonzó legyen a külföldi befektetők számára.

A francia elnök hétfői nagy ívű programbeszéde után miniszterelnöke kedden egy óra alatt annyi részletet árult el kormánya terveiről, hogy a képviselők képtelenek voltak mindent lejegyzetelni. Annál is inkább, mert Edouard Philippe – nyilván a feladatok sokaságát kihangsúlyozandó – valósággal elhadarta a beszédét, amiből sokakban csak annyi jött le, hogy 10 euróra emelik a cigaretta árát.

A kormányfő mindenek előtt a francia államháztartás rendbetételére koncentrált és a németeket hozta fel jó példának, ahol 100 eurónyi állami bevételből minden évben 98 eurót költenek el, szemben Franciaországgal, ahol 117 euró bevételre 125 euró kiadás jut, ami – így a kormányfő – mindenki számára világos, hogy tarthatatlan. Ezért az állami kiadásokat a takarékosság fogja jellemezni, aminek eredményeképpen nagyon gyorsan 3 százalék alá fogják nyomni a GDP arányos költségvetési deficitet. 2022-ig az adóterhek mérséklésével mintegy 22 milliárd euróval nőhet 20 millió francia vásárlóereje.

Edouard Philippe nagy teret szentelt kormánya elképzeléseinek és terveinek a gyermeknevelés feltételeinek javításáról, az egészségügy reformjáról, a környezetvédelem előtt álló feladatokról, az igazságszolgáltatás hatékonyságának növeléséről, a védelmi politikáról és a gazdaság élénkítésének módjairól. Várhatóan a legnagyobb ellenállásba az ország versenyképességének javítását szolgáló szociális és munkajogi változtatások fognak ütközni, amelyekkel kapcsolatban a kormányfő széles társadalmi párbeszédet ígért és azt, hogy az érintettek meggyőzése és a változtatások mellé állítása a fő cél, ezért az új törvények és törvénymódosítások kidolgozása ugyan már az idén beindul, de csak a következő két év során lépnek életbe. Itt a fő csapás irány a pozitív kereskedelmi mérleg és hogy Franciaország ismét vonzó legyen a külföldi befektetők számára.

A kormányfő arról sem hallgatott, hogy mennyire tudatában van annak, milyen abnormálisan nagy várakozások jellemzik a francia társadalmat Macronnal és kormányával szemben és hogy egy újabb reformkudarc milyen veszélyes következményekkel járna a francia demokráciára, az egész ország jövőjére. Emlékeztetett rá, hogy a választási eredmény a hagyományos politikai pártokkal szembeni súlyos fenntartásokat, egyfajta kiábrándulást tükrözött. Macron és a semmiből létrejött pártjának fölcsuszamlás szerű győzelme viszont azt mutatta, hogy a franciákban él a remény egy jobb élet lehetőségében és készek is tenni érte. A kormányprogramról tartott bizalmi szavazáson jelen lévő 564 képviselőből 370-en igennel, 67-en nemmel szavaztak és 127 képviselő tartózkodott, mely utóbbi a bizalom jeleként értékelendő ellenzéki megnyilvánulás.

Zsebesi Zsolt







1 hozzászólás

  1. 10 EUR a cigi, az picit azert kellemetlen magassag, nem vagyunk Ausztraliaban, ahol amugy is megtermeli maganak az ember vagy 20 hektaron, ha cigizik 🙂

    Egyebkent jo az irany, persze, hogy befektetoket kell bevonzani ipari mennyisegben, egyreszt itt a brexit, eleve ott kene lobbyzniuk a kivonulo penzugyi cegek korul, masreszt meg ugye a v4-bol hamarosan tavozik minden multi, amit jo igeretekkel maris ki lehet halaszni ebbol a balkani katyvaszbol 🙂

    Sok sikert nekik, de a cigi araval csak esszeru keretek kozott, ha kerhetem 😉