Szijjártó mélyen hallgatott, amikor az Izrael-Hamasz megállapodás értelmében szabadon engedett túszok között nem volt egyetlen izraeli túsz sem azok közül, akiknmek magyar állampolgárságuk is...

Szalay-Bobrovniczky Kristóf, a ló nélküli huszár, aki 1970-ben még Szalay Kristófként látta meg a napvilágot, mert akkor nem volt menő a két világháború közötti...

Vannak még élő tanúi, a magyar sajtó legendás alakjai, akik ennek résztvevői voltak. Mint Mester Ákos, aki maga is jelkép, s tisztességére jellemző, hogy a Magyar Rádió épületének lerombolása ellen/kapcsán szót emelt. Vélhetően mindenki, minden rádiós kolléga nevében. 2010-ben el sem lehetett volna képzelni, hogy ez megtörténhet. Ma senki szót nem emel. Csak az a néhány ember, akiknek a kezéből kicsavarták a mikrofont, az újságot, ahogy a 168 Órát is megszállták, ellenkezőjére alakították, és a múltját meggyalázták. Mester Ákos már nincs a szakmában, ahogy a többi kiválóság sincs, ezért tarthat Magyarország ott, ahol tart. Csak látszat, hogy nem erőszakkal semmisítettek meg mindent, mert ez erőszak volt. Ahogy erőszak a Magyar Rádió épületének lerombolása is. Nemcsak az épület, hanem az emberek, az emberi lélek, szabadság elleni erőszak. Nem véletlen, hogy Iványi Gábornak, a Dankó utcának, a SZET nyomainak, múltjának, az SZDSZ és az emberi jogok emlékének is el kell tűnnie. Mester Ákos visszavonult, de most kiállt és megszólalt a rendszer ellen.