Napi cikkek: Jún 28, 2025
Próbálkozhat más kereséssel is:
Magyar Péter nem vett részt a Pride-on, Orbánnal együtt bukott meg
Magyar azért maradt távol, mert nem értett egyet. A Pride-ról, a melegjogokról, valamint a jogegyenlőségről és a gyülekezési szabadságról ez a véleménye. Ezeket nem támogatja. A szavazatmaximalizálás mindebből legfeljebb annyi, hogy hazudik róla, nem mondja meg, hanem "nyaralásra" hivatkozik.
De Magyar ezzel kiírta magát a demokratikus közéletből. Igaz, szerintünk soha nem is volt a demokratikus közélet része. Magyar leleplezte magát, hogy hova tartozik, kikkel azonosul és kikkel nem vállal közösséget. Pontosan megmutatta, hogy mi várható tőle. Magyar Péter szélhámos, aki becsapja a demokratikus érzelmű szavazókat és eszközként használja őket.
Nem véletlen, hogy nem egedi be őket a pártjába. Ennek oka, hogy nem azonosul velük. Semmi köze hozzájuk. Ezért nagy a felelősségük az értelmiségieknek, akik elhitették róla, hogy "egyedül ő válthatja le Orbánt". Ez a kijelentés az első szótól az utolsóig hazugság. Ott vonult az utcán az a tömeg, amely leválthatja Orbánt. S Magyar nem volt köztük.
Magyar a Facebook-posztjával úgy járt, mint Puskás Gábor, aki későn futott, s neki csak a füle jutott. Görcsösen erőlködött, hogy fenntartsa a magára irányított figyelmet, de ezzel csak nevetséges vált. Zengő érc, pengő cimbalom, minden szava üres és hiteltelen: "nem kaptak áfa visszatérítést a nyugdíjasok", miközben a legnagyobb demonstráció zajlik.
Magyar Péter lelepleződött. Nem az ellenzék vezére. Nem a demokraták vezetője. Nem a szabadság és az egyenjogúság védelmezője. Nem a mi emberünk. Semmi köze hozzánk. Magyar egy szélhámos karrierista, akinek hatalom és pénz kell. Nem velünk van, hanem ellenünk. Neki csak egyedül ő maga a fontos. Mindennek ellentéte, mint akik mi vagyunk.
Budapest Pride, a successful European stand against the Far Right
Budapest, Saturday 28 June 2025 - The European Green Party congratulates the hundreds of thousands who made this year's Budapest Pride such a successful demonstration...
Orbán a Pride betiltásával létrehozta legnagyobb ellenzékét
Budapest fellázadt Orbán zsarnoksága ellen. Boldogok voltak attól, hogy szabadok, és nem tudják őket betiltani, mert a hatalom fél tőlük. Mert ők szabadok, a hatalom pedig nem az. Magyarország megmutatta szebb, kedves és békés arcát, a gyűlölet kultúrájával szemben. Orbán rendszere most szenvedett vereséget, mert semmibe vették a tiltását, fenyegetését.
Ez volt Orbán rendszere egyik legnagyobb erkölcsi veresége. Mert ez a Pride nemcsak menet volt, hanem spontán és erőteljes tiltakozás az elnyomás, a gyűlölet és a zsarnokság ellen. A hatalom tiltása, a rendőrségi fenyegetés sem tudta megfélemlíteni a résztvevőket. Ez a nap nem a félelemről, hanem a bátorságról, a reményről és a szeretetről szólt.
Nem véletlen, hogy Magyar Péter nem vett részt ezen az őszinte, szabad és boldog Pride felvonuláson, mert ő nem őszinte, szabad és boldog ember, és nem is szereti azokat. Fogait csikorgatva, gyurcsányozva írt posztjában, ki sem ejtette a Pride nevét, amely így nemcsak Orbánt, hanem őt is legyőzte és jelentéktelenné tette. Mert nem ő a magyar ellenállás, hanem azok az emberek, akik az LGBTQ+ közösség mellett álltak szívből.
Megmutatva, hogy nem Magyar Péter a magyar szabadság, hanem ez a spontán tömeg, amely elismerte az LGBTQ+ honfitársai szabadságát, szabad élethez való jogát, az egyenlőségét és azonosult velük. Ezek az emberek jelentik Magyarország jövőjét, nem egy újabb zsarnok, aki ebben a közösségben (nem véletlenül) nem találta a helyét.
Legutóbbi bejegyzések









